A délvidéki magyarság 1994 óta minden évben az egykori csúrogi sintértemetőben emlékezik meg az 1944 őszén ártatlanul kivégzett magyarokról. A kezdeményezők az áldozatok hozzátartozói, a túlélők voltak. A délvidéki magyarság 2013 óta méltóan emlékezhet meg az ártatlan áldozatokról, az említett évben ugyanis a magyarországi és a szerbiai államfő közösen hajtott fejet Csúrogon, a Megtépázott Krisztus című szoborkompozíciónál.

Az idei megemlékezés mottóját Pilinszky János adta: „Halottaink szeretete elsőrendűen az élet iskolája.” Azokra az ártatlan magyar áldozatokra is emlékeztek, akiknek jeltelen sírjára hosszú évtizedeken át virágot sem tehettek, értelmetlen halálukról pedig nem beszélhettek.

Az áldozatok lelki üdvéért Fuderer László óbecsei plébános, Dolinszky Gábor evangélikus püspökhelyettes és Orosz Attila bácskai református esperes mondtak imát, majd a felszólalók sorát Teleki Júlia túlélő kezdte.

— Hetvenkét évvel ezelőtt Csúrog utcáin apáink vére folyt. 1944 őszén összeszedték a magyar férfiakat, és bírósági ítélet nélkül kivégezték őket. Azok az emberek nem voltak harcosok, csupán egyszerű földművesek, iparosok. Egyetlen bűnük az volt, hogy magyarok voltak. A Megtépázott Krisztus szoborért nagyon hálásak vagyunk, végre nem a szeméten keresztül kell megközelítenünk az emlékhelyet, hanem méltó körülmények között emlékezhetünk. De ez a túlélőknek nem elég, még mindig hiányzik a bocsánatkérés, a vagyon-visszaszármaztatás. Tudom, hogy apáink életét senki nem adhatja vissza, de a lágerben eltöltött éveket, a kínzásokat, a rengeteg szenvedést nem lehet semmissé tenni — mondta Júlia, majd hozzátette, hogy történelmünk eme fejezetét tanítani kellene az iskolákban.

A Razzia 1942 Emlékegyesület évek óta élharcosa a történelmi igazságtételnek, a nemzetek közötti békés együttélésnek. Tagjai nagyon sokat tettek annak érdekében, hogy a közvélemény tárgyilagosan megismerje az 1944—45-ben történt események előzményét. Az egyesület nevében Jasmina Mina Jurišin titkár mondott beszédet.

— Mély meggyőződésem, hogy ezen a helyen ártatlan emberek vannak elhantolva, olyanok, akik annak a bosszúnak az áldozatai lettek, amelyet 1942 januárjában követtek el a csúrogi szerb lakosság ellen — nyilatkozta Jurišin.

2013 júniusa jelentős változást hozott a magyar—szerb történelmi viszonyok rendezésében. Ahhoz, hogy erre a történelmi pillanatra sor kerüljön, szükség volt a két ország diplomáciai testületeinek megfeszített munkájára, a diplomaták szakmai felkészültségére. Pintér Attila, Belgrád magyarországi nagykövete beszédében hangsúlyozta:

— Ma a magyar áldozatokra emlékezünk, olyanokra, akiket egy eszmerendszer nevében brutális kegyetlenséggel gyilkoltak meg. Gyilkosaik szemében nekik az volt a legfőbb bűnük, hogy magyarok voltak. A megbékélési folyamatnak köszönhetően szembenézhettünk a magyar—szerb közös múlt legérzékenyebb időszakával. Rá kellett döbbennünk, fel kellett ismernünk, hogy a két népet sokkal több dolog köti össze, mint amennyi elválasztja — tette hozzá a nagykövet. Szerinte a jövőre nézve nem lehet más a célunk, mint az, hogy a magyar—szerb kapcsolatokat az együttműködés, ne pedig a konfliktusok uralják, ehhez azonban az kell, hogy minél jobban megismerjük egymást, hiszen csak így tudjuk elkerülni, hogy bárki egymásnak ugrasszon bennünket.

Pirityiné Szabó Judit, a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője beszédében a következőket mondta:

— Eljöttünk ma is, hogy odaálljunk Teleki Júlia és a többi hozzátartozó mellé, akik hét hosszú évtized során sem adták fel a reményt, hét hosszú évtizedig várták, hogy ártatlan hozzátartozóikra méltó módon emlékezhessenek. Ma Csúrog hűségből emelt emlékhelyén együtt hajtunk fejet, hozzátartozók és a délvidéki magyar közösség vezetői, magyarok és szerbek, különböző egyházi felekezetek egységet alkotó közösségében. Hosszú út vezetett a végtisztesség kiharcolásához. Hálával gondolunk Légvári Sándorra, aki húsz éven át kitartó hittel minden alkalommal újrafaragta az emlékezés keresztjét. Külön köszönjük a Vajdasági Magyar Szövetségnek és Pásztor István elnök úrnak, valamint a Magyar Nemzeti Tanácsnak a szerepvállalását, mely lendületet adott a küzdelmekhez. Nagyra értékeljük Hajnal Jenő úrnak a segítségét, melyet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatójaként a történelmi tényfeltáró munka összefogása tekintetében kifejtett — emelte ki Pirityiné, majd hozzátette, hogy a VMSZ tudatos és következetes munkája gyümölcseként két évvel ezelőtt megszületett az a kormányrendelet, amely végre hatályon kívül helyezte Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét.

Az, hogy a történelmi megbékélés létrejött, hogy a csúrogi emlékhely ki lett alakítva, Pásztor István, a Vajdasági Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kitartó munkájának köszönhető. Az elnök megemlékezésében elmondta, hogy 1944-ben bűn volt magyarnak lenni, önmagában a magyar nemzethez való tartozás elegendő volt ahhoz, hogy megkínozzák, és a falu végi dögtemetőkbe lőjék az embereket.

— A csúrogi, zsablyai, mozsori és velük együtt az újvidéki, óbecsei, szabadkai, horgosi, bácsföldvári, martonosi, péterrévei, adorjáni, zentai, temerini, csantavéri, bajmoki, moholi, kanizsai, szenttamási — és minden más községben, ahol mészárlások történtek — magyar emberek, a papok és a gyerekek, az anyák és a férfiak 1944-ben magyarok voltak Vajdaságban. Maradásuk cselekedetével köteleztek bennünket. Arra köteleztek, hogy sohasem adhatjuk fel magyarságunkat. Hitükkel, mellyel a szülőföldjüket akarták, erejükkel, mellyel a házukban maradtak, lelkükkel, mellyel fel nem foghatták a jövőt, arra is köteleztek bennünket, hogy őrizzük meg az emlékezetüket. Ma, 2016 októberében cselekedetünkkel, itteni jelenlétünkkel, a meggyújtott gyertyákkal emlékezünk. Az ártatlan életekre, a be nem teljesült reményekre, a hátrakötözött kezekre és a kioltott életekre, ami miatt nem az szedte le a termést, aki elvetette — mondta Pásztor. Majd kiemelte: — Amikor az előttünk álló napokban majd meggyújtjuk az emlékezés gyertyáit Vajdaság-szerte, ahol magyar áldozatok nyugszanak, mint ahogyan majd tesszük itt, Csúrogon is, emlékeznünk kell arra, hogy az ember legfőbb vágya, hogy otthon legyen a világban, hogy békében és jószomszédságban éljen, hogy lássa felnőni az unokáit, hogy megmutathassa gyerekkorának színhelyeit.

A köszöntők után a Zentai Magyar Kamaraszínház színészei Az utolsó szó jogán címmel alkalmi műsort adtak elő, majd a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Szabó Attila felvételei