Egy város, amely visszavárt

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Egy város, amely visszavárt

A lendvai vár a 12. század óta őrködik a város felettTürelmetlenül lestem azt a pillanatot, amikor ismét találkozhatom a szőlőhegyek ölelte kisvárossal, Lendvával. Miután a nyolcvanas évek közepén jártam ott legutóbb, csodálkoznom sem kellett volna azon, hogy autóbuszunk észrevétlenül halad...

A lendvai vár a 12. század óta őrködik a város felett

Türelmetlenül lestem azt a pillanatot, amikor ismét találkozhatom a szőlőhegyek ölelte kisvárossal, Lendvával. Miután a nyolcvanas évek közepén jártam ott legutóbb, csodálkoznom sem kellett volna azon, hogy autóbuszunk észrevétlenül haladt át a magyar-szlovén határon. Hiszen annak idején is útlevél nélkül vonatoztuk át barátnőmmel az egykori Jugoszláviát. Csakhogy azóta minden megváltozott, ketreclakókká váltunk, és nehezen tudjuk leküzdeni a bezártság érzését, melyet hosszú éveken át alaposan belénk sulykoltak. Oda juttattak minket, hogy addig szinte nem is hiszünk a szabaddá, vízummentessé váló határokban, amíg a saját ''bőrünkön” nem tapasztaljuk.
Kíváncsian figyeltem az autóbusz ablaka mellett elsuhanó tájat, a felbukkanó város utcáit, de semmi sem tűnt ismerősnek. Hiába, több mint húsz év nagyon hosszú idő! A település is változott, és hát be kell vallanom őszintén, az én memóriám sem a régi már. De azonnal tudtam, valamiképpen hazaérkeztem. Arcok, emlékképek villantak fel előttem, és a hideg levegőben ott bujkált egy kis kacér tavaszillat is. Talán egy régi, beteljesületlen és éppen ezért sohasem feledett szerelemé.
Szürke, szomorkás, csúszós időben próbáltam meg újra felfedezni magamnak a várost - szándékosan nem csatlakozva a csoportunkhoz. Később mégis örültem, hogy összetalálkoztunk, mert az idő rövidsége miatt gyalogosan aligha juthattam volna fel a Szentháromság kápolnába - ahol bizonyára minden látogató körbefényképezi Hadik Mihály üvegkoporsóba helyezett múmiáját -, és a Lendvai várba. Így magammal hozhattam annak a díszes kéztörlő kendőnek a látványát is, amelynek az alsó szegélyébe 1921-ben, vagyis közvetlenül Trianon után, a magyar címert hímezte egy gondos asszonyi kéz.

A Makovecz-házként is emlegetett színház- és hangversenyterem - A szerző fotói

Mivel nem vagyok tapasztalt fotós, sok-sok felvételt készítettem, mire megtaláltam azt a szöget, ahonnan semmiféle zavaró részlet nem csúfítja el a Makovecz Imre tervei alapján 2004-ben emelt Lendvai Színház- és Hangversenyterem egyedi szépségét. Szívembe zártam a Szent Katalin-plébániatemplom havas kertjét, az előtte álló Szent István-szobrot, az egykori polgári iskolát (ma a II. számú kétnyelvű általános iskola) a falán lévő Széchenyi- és Kossuth-emléktáblával.
Most ennyi jutott nekem Lendvából. A barátaimmal való találkozás, beszélgetés, kávézás és borozgatás közepette. És egy kellemes kiskocsma, ahol a fiatal zenészek közül az egyik hegedűn játszott. Olyan régi közkedvelt dallamokat is, amelyek ismerősként bukkantak elő a letűnt idő homályából. Ez talán nem sok, de nem is kevés. Szomorú mégsem vagyok, hiszen tudom, hamarosan újra jövök.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Egy város, amely visszavárt
Bánáti Újság
  • Borbély Tivadar
  • 2017.07.26.
  • LXXII. évfolyam 30. szám
Facebook

Támogatóink