Nehéz idők járják manapság, a túléléssel küszködünk. Mindenki a saját kis pecsenyéjét sütögeti, a maga hasznát lesi. Lassacskán elhidegülünk egymástól, mert az önös érdekek vezényelnek bennünket. Az egyszerű, csendes és igazán nagy embereket észre sem vesszük, ők viszont nem hozzák fel érdemeiket, hanem nagy-nagy szorgalommal szebbé és jobbá teszik a világot. Közéjük tartozik Lukáts Márta is, aki többek között költő, humanista, gyógyszerész -- a szegények gyógyszertárát hozta létre. Gyermekkoráról így vallott:
- Törökbecsei születésű vagyok, ott fejeztem be az elemi iskola négy osztályát, a gimnáziumot pedig, amely akkoriban nyolcéves volt, Nagybecskereken. Örökmozgó, vékonyka gyermek voltam. Fára, háztetőre másztam. Szerettem cirkuszba járni, otthon próbálgattam a mutatványokat. A gimnáziumban jó sportoló voltam, futásban, rövid távon első Vajdaságban, de a magas- és távolugrás is az erősségeim közé tartozott. Már diákkoromban megkedveltem a magyar nyelvet, az irodalmat. Verseket írtam, tagja voltam az önképzőkörnek, ahol felolvashattam a műveimet. Rajongtam a természetért is, a mezőért, a virágos rétért, a fákért, és persze az állatokért is, amelyek olyan varázslatossá teszik a környezetünket. Figyeltem a hangyákat, a gyíkokat, csodáltam a szitakötőket, fecskéket, éneklő madarakat. Az állatmesék közül a 18. században élt La Fontaine történetei nyűgöztek le. Ezek olyan szépek, változatosak, megható gyöngédséggel telítettek, hogy rendre együtt éreztem a szereplőivel. Később a kezembe került Carmen Bernos de Gastold könyve, amelyet le is fordítottam Imák a bárkából címmel. Az írónő az állatoknak tulajdonított sajátosságokban emberi érzelmeket szólaltatott meg. Ezek közül is a legszebbeket: az imádkozó ember gondolatait. Kevesen vannak azok, akik a hód imája szerint az árral szemben úsznak, ,,türelemmel és leleményességgel a szétmálló talajra is maradandót építenek'. Amíg az állatok imáit fordítottam, sokszor a virágaimra, a gyógynövényeimre gondoltam, amelyekben már gyermekkoromban megcsodáltam Isten remeklését. Például azt, hogyan nőhet ki a sötét földből egy gyönyörű virágszál. Amikor egy-egy verset írtam, mindig meghatározott személyre gondoltam.
* Milyen sikere volt a Virágok imájának?
- A könyv 1984-ben jelent meg, és többször is kinyomtatták. Az első kiadás, sajnos, elég sikertelen külsővel került az olvasók elé, de a későbbiek már sokkal szebbek voltak. A virágok imáiról szól, és arra hivatott, hogy figyelmünket Istenre irányítsa. Az Istennek gondja volt arra is, hogy ne csupán szürke egyhangúság vegyen körül bennünket, hanem örüljünk a Teremtő gondoskodásának, aki nemcsak kenyeret adott az embereknek, hanem megteremtette a búzavirágot, a pipacsot, búfeledtetőnek a pásztortáskát, a sok szenny és romlottság mellé kivirágoztatta a liliomot. Két színdarabot is írtam, Szent Erzsébet és Szent Gellért életéről, mindkettőt színpadra vitték, több helyen bemutatták.
* A szegények gyógyszertára az Ön kezdeményezésére a 90-es évek elején kezdte el működését. Hogyan indult e munka?
- Amikor megírtam a bogáncs (szamártövis) imáját, amelyben magamról vallok, nem is gondoltam, hogy valóban szükség lesz még rám: ,,Gyökerem gyógyszerraktár, / készséggel nyitom meg, / ha szükség van rám.' 1993-ban, a nagy infláció idején, sok szegény sorsú beteg kereste fel a plébániát, segítséget kérve. Tietze Jenő prelátus urat a részvét irányította, hogy tegyen valamit. Jó ötletnek tartottam, hogy azokat a gyógyszereket gyűjtsük össze és osszuk szét a rászorulók között, amelyekre az embereknek otthon már nincs szükségük. Ezzel kezdődött a tevékenységünk, amelybe később bekapcsolódtak az elszármazottak is, a Magyarországon, Németországban élő bánságiak, akik együtt éreztek az itthoniakkal és elindították a gyűjtést. Később a Máltai Szeretetszolgálat szervezetei is csatlakoztak hozzánk, Németországból, Franciaországból már kamionokkal érkeztek a gyógyszerek, gyermekruhák, orvosi kellékek. A máltai patika lassan feltöltődött, önzetlenül jöttek a szakemberek segíteni, orvosok, gyógyszerészek összefogásával megindult a rendszeres munka. Szinte fáradtságot nem ismerve ment a gyógyszerosztás. A betegek hosszú sora várakozott már kora reggel, de sajnos nem mindig volt a keresett gyógyszer. Főként az első években nagy szerepük volt ebben az áldozatos munkában a tanácstagoknak, akik sokat segítettek a gyógyszerek számolásában, a rendfenntartásban. Aztán lassan-lassan, mintegy tíz év után csökkentek a küldemények, kezdtek feltöltődni az állami patikák, de az utóbbi hónapokban ismét többen térnek be hozzánk, mert sok mindenért fizetni kell.
* A betegek, illetve a páciensek mennyire tudják értékelni a munkáját?
- Amikor 1949-ben leérettségiztem, szerettem volna gyógyszerészetre iratkozni, de nem vettek fel. Akkor nem éppen az érettségi eredményeket nézték, de végül sikerült magánúton Újvidéken letennem a szükséges vizsgákat, és elhelyezkedtem a nagybecskereki gyógyszertárban. Mindig szerettem a munkámat, a mostanit főként, szívesen és szeretettel csinálom, habár -- nem tagadom -- néha én is kijövök a béketűrésből. Érthető, hogy azok, akiknek nem tudunk gyógyszert adni, csalódottan mennek el. De vannak olyanok is, akik a meghatottságtól alig tudnak köszönetet mondani. A munka sokszor fárasztó, de jó tudni, hogy vannak adakozó, segítőkész, nagylelkű emberek, akik minden ellenszolgáltatás nélkül feláldozzák az idejüket, erejüket, hogy segítsenek a rászorulókon, a szegényeken. Ezt a szolgálatot kívánom teljesíteni, amíg szükségük van rám az ,,ingyenpatika' betegeinek.