A csodálatos objektummal elsősorban a feleségének, Komocsin Ilona (1885—1974) festőművésznek, az iránta érzett hitvesi szeretetnek, valamint a művészi álmainak állított emléket. A leírások szerint nincs még egy olyan emlékműve az igaz szerelemnek, mint a Bory-vár, ahol „tömény romantika, kőbe zárt versek, csókok és rajongások várnak felfedezésre”. Az asszonyt számos formában láthatjuk a várban, az egyik szobor például a nászútjukon készült, de a legfontosabb minden bizonnyal a hitvesi szeretet kápolnájában található. Az oltárszobor ugyanis az ülő Ilonát ábrázolja, amint a mezítelen lábát csókolja egy kis angyalka, aki természetesen maga a férj. Felette a mennyezeten félkörben a nagy festők híres múzsái láthatóak, középen Mona Lisával, akik elsárgultak az irigységtől, mert Boryné nemcsak a legszebb, hanem jobban is szeretik, mint őket.

Bory Jenőnek és Komocsin Ilonának, akik egyébként mindketten Székely Bertalan festőművész tanítványai voltak, három gyermeke született, az ikerlányaik, Ilona és Klára, valamint a fiuk, György. A vár a család tulajdonában van, melynek a tagjai gondoskodnak nemcsak a látogatók fogadásáról, hanem arról is, hogy mindent az eredeti formában őrizzenek meg. Így történhetett, hogy csoportunkat az egyik Bory dédunoka, Ágoston Noémi vezette körbe, ihletett, kedves családi történetekkel fűszerezett szövegével felejthetetlen perceket szerezve mindannyiunknak.

Bory Jenő 1912-ben azzal a céllal vette meg a szőlőskertet, hogy a nyarakat itt töltse a család. A telken csak egy présház állt, és ezt kezdte el bővíteni, építeni. 1915-ben, az I. világháború alatt, katonaként Szarajevóba vezényelték, ahol megnyerte a meggyilkolt Ferenc Ferdinánd és Zsófia főhercegnő emlékművének kidolgozására kiírt pályázatot. A tervezett templom és gyermekotthon ugyan nem épült meg, de a művésznek hírnevet hozott, és megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. 

— Amikor hazatért, ontotta a szobrokat, valamint tanított is. Sok megkeresést kapott, munkamániás volt, rengeteget alkotott, és ez a biztos jövedelem tette lehetővé számára, hogy hétvégente a nyaralójában azt játssza, várat épít. Nem volt megtervezve, nem tudta, milyen lesz, csak születtek sorban a tornyok, az udvarok, az árkádok, a műterem… Szó szerint játszott, ez volt neki a játszótere. Tette ezt a II. világháborúig, akkor egy kicsit szétlőtték a várat, majd már nyugdíjasként elkezdte helyreállítani — mesélte Noémi, majd hozzátette, hogy a rendszerváltás után létrehoztak egy családi alapítványt, és már a leszármazottak is harminc éve újítgatják az épületegyüttest, de ennek a tevékenységnek, úgy tűnik, sohasem lehet a végére érni.

A vár jellegzetessége a vasbeton széles körű alkalmazása az építő- és szobrászművészetben, ez az anyag ugyanis újnak számított a XX. század elején. Bory Jenő kísérletezett, próbálgatta, mi mindent formázhat belőle. Így készültek betonból az ajtó- és az ablaktokok, oszlopok, kupolák, korlátok, lépcsők, kerti díszkutak, medencék, szobrok, domborművek — a legkülönbözőbb méretekben. Mindezeket mindenféle dolgokkal dekorálta: épületbontásokból származó elemekkel, kerámialapokkal, cserépdarabokkal, érmékkel, plakettekkel, de kagyló- és csigaházakkal, valamint saját betondíszekkel is. Emellett a várat benépesítette a kortárs művészek, valamint a felesége és a saját alkotásaival. A Százoszlopos udvar fenti részén a magyar történelem alakjait láthatjuk, az árkádok alatti gipszszobrok eredeti változatai az ország más-más településein találhatóak bronzba öntve vagy márványba faragva. A Bory-vár „kivonatos” tárgymutatója majdnem 400 művet sorol föl, de ez a szám valójában több ezerre tehető, hiszen a legeldugottabb részekben is képek lógnak, szobrok állnak. A művész valójában nem épületnek, hanem szobrászati műalkotásnak képzelte el a teljes objektumot. A nyugalmat árasztó kertet — a tavacskákkal, a sok-sok örökzölddel, fával és még több virággal — a felesége tervezte, ennek a szerkezetét az utódok a mai napig megőrizték.

Az egyórás tárlatvezetés után egyéni „bóklászással” fedeztük fel a különféle szegleteket, megmásztunk két tornyot — összesen hét van, a legmagasabb 30 méteres —, az egyikben a csigalépcsőn látható motívumokat Bory Klára festette. A lakótorony maga a család: a legkisebb kupola a fiúgyermeket, egy szinttel feljebb a két egyforma az ikerlányokat, a kétcsúcsú tető pedig a házaspárt szimbolizálja.

Bámészkodtunk a műteremben, körbejártuk az oszlopot tartó elefántot, melynek szintén érdekes története van. Mivel a látogatók egy része szerette a nevét különböző helyeken megörökíteni, Bory Jenő egy idő után megkérte a betérőket, hogy a nevüket az elefánt hátsójára írják fel, az unokáknak pedig meghagyta, hogy időnként takarítsák le a felületet.

Séta közben éreztük, mindent lehetetlen megnézni, ide még vissza kell jönni.