home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Egy paklinyi kő, azaz a játék, mely kizökkent
Szerda Zsófi
2020.10.13.
LXXV. évf. 41. szám
Egy paklinyi kő, azaz a játék, mely kizökkent

Cserne Klára budapesti dramaturghallgatóként érkezett sok éve Szabadkára, a Desiré fesztiválra. Itt ismertem meg ezt az óriási szemeivel kíváncsian figyelő hölgyet. Ma már nem a színházi életben alkot, átevezett a MOME vizeire, PhD-zik, és doktori munkájának része a Kő-kő-kő kártyajáték, melyet azért jó játszani, mert varázslatos dolgok történhetnek kártyák egymás utáni húzogatásából, akár teljesen hétköznapi helyszíneken is. Kizökkenés a mindennapokból, egymás felé fordulás, átlényegülés — olvasható a játék honlapján.

Nem egy légből kapott ötlet a Kő-kő-kő megalkotása, hiszen Klári régi nagy játékos. 2010-ben megalapította a Tócsa Tábort, a szerepjáték és a szabad játék táborát gyermekek számára. Az ott szerzett tapasztalatait is felhasználva készítette el a Kő-kő-kőt, melyet 2016 óta fejleszt. Egy kétszemélyes kártyajátékról van szó, mellyel rendkívüli állapotokat és mesés kalandokat lehet átélni. A saját története főszereplőjévé válhat minden játékos. Kíváncsivá tett.

* Egy picit mindig elkezdek bizseregni, ha valaki egy új társas- vagy kártyajátékról mesél nekem, hiszen — aki ismer, tudja rólam, hogy — nagy játékos vagyok. Körülbelül mindig rá lehet venni egy jó Dixitre vagy Catanra, de römizni is leülök. Miért ajánlanád nekem az általad megálmodott Kő-kő-kő című játékot? És hogyan ajánlanád valakinek, aki nem az a tipikus társasozó fajta? Hiszen nem egy klasszikus, asztalnál ülős kártyáról van szó.

— Aki szeret társasozni, mint te, annak azt mondanám, hogy ez a játék olyan, mintha egy asztali társasjáték lemászna a tábláról meg az asztalról, és kiterjeszkedne a szoba többi részére, majd egyre tovább, a játékosok hétköznapi életére is. Aki szeret játszani, az valószínűleg gondolt már arra, hogy bárcsak a valóságban is így működnének a dolgok, és a Kő-kő-kő ebbe az irányba vezet. Aki pedig nem annyira bírja a társasjátékokat, annak azért való, mert egészen máshogyan működik, mint a legtöbb apró műanyag bábuból, picike fadarabokból és fényes, csúszós papírokból meg hosszú szabálykönyvekből álló társas. Itt nem kell semmilyen előre megadott kerettörténetet elfogadni, sem egymással versenyezni, sőt, a játéknak nincs is előre meghatározott célja, melyet el kellene érni, csak annyi, hogy lepd meg a játékos társadat minél váratlanabb akciókkal. És persze, amit te is említesz: szabad közben mozogni, közlekedni, nem muszáj egy helyben ülni.

* Fiatal felnőtteknek szól, akik, mint egy interjúban mondod, elégedetlenek, tehetetlenek, azt érzik, értelmetlen minden. Szerinted ilyen erős ez az alapállapot náluk? Hogyan változtat(hat) a Kő-kő-kő ezen?

— Engem nagyon idegesít, hogy a barátaimon milyen erősen érzem ezt a tehetetlenséget. Mindenki rohadt nagy idealista, hatalmas és jól hangzó elvekkel, elméletekkel a világról, a társadalomról meg a jövőről, de a gyakorlatban senki sem akar megoldani semmit, mert úgyis csak csalódás érné. Ez a személyes motivációm igazából, hogy évek óta szervezem egy művészeti-pedagógiai egyesület (Átváltozó Egyesület, www.atvaltozo.com) munkáját a nagyjából velem egykorú haverjaimmal, és nagyon nehéz egyről a kettőre jutni. Részben a külső körülmények miatt is, persze. A sok akadálytól meg mindenki egyre idegesebb lesz, ettől még nehezebb megoldani a megoldható problémákat is, és ez egy ördögi kör. Ha minden ilyen nehéz, akkor jobb, ha nem is csinálunk semmit. Sajnos adja magát ez a következtetés. A Kő-kő-kő erre az állapotra reagál. Cselekvésre, akciókra, kis kockázatok vállalására késztet, és ezáltal a játékosok megtapasztalhatják, hogy valamit azért mégiscsak lehet csinálni. Hogy önmagában a cselekvés is lehet élvezet. Ha értelmetlen is, néha azért jobb érzés, ha van valami, mint a semmi. Önkényes, esetleges döntéseket hozni néha jobb, mint a végtelenségig latolgatni, hogy mi lenne az igazán jó lehetőség.

* A játékban nincsenek szabályok. Utasítások vannak, melyeket vagy kapunk, vagy adunk. Honnan merítettél, és hogyan kell ezeket elképzelni?

— Különféle egyéb játékokból is származnak utasítások, továbbá használati útmutatókból meg jogszabályokból, illetve felszólításokból is. Ilyen egy kártya:

* Hasonlít akkor ez valamelyest a szerepjátékokhoz? Végtelenül játszható, vagy van eleje s vége?

— A kezdés eléggé határozott: kell keresni valamilyen izgalmas nyomot, jelenséget, melyre az összes további lépés reagálni fog. Ez lehet egy bárányfelhő az égen vagy egy újságcikk, melyet olvastatok, vagy egy különös néni a tér túloldalán. Ez garantálja, hogy a játék kapcsolatban maradjon a valósággal, ne csak egy képzeletbeli utazás legyen. Összesen 32 darab kártya van, ha ezek elfogynak, akkor valószínűleg vége a játéknak. Szerepjáték annyiban, hogy minden résztvevő saját maga kalandorverziójaként kell hogy működjön. A kalandor olyasmi, mint a kém, a titkos ügynök, az álruhás detektív — valaki, aki minden részletre figyel, rejtőzködik, és közben titokban alakítja a történetet.

* Amikor az ember egy új játékon dolgozik, annak több fejlesztésen, próbán kell átesnie, mire, ahogy mondják, forgalmazásba kerül. Te az alkotás folyamatában kipróbáltad emberekkel? Vagy ezt a folyamatot kihagytad, s a tapasztalataidra építettél?

— A társasjáték konkrét működésén körülbelül egy évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni, de már előtte rengeteg előkészítő munkát és anyaggyűjtést végeztem. Aztán előbb inkább egy-egy beavatott, engemet meg a játékaimat jól ismerő emberrel teszteltem, és később, a tavasztól szélesebb körben is.

* Dramaturgia, MOME. A színházban is van egy jó nagy adag játék. Te milyen játékokat szeretsz, melyik színpadokat érzed a magadénak?

— Egyszerre vágyom biztonságra és közben pedig nagyon nagy szabadságra. Hogy tudjam, akikkel játszom, azok nem fognak bántani, de azért merjünk nagyokat kockáztatni. Az olyan játékokat szeretem, ahol menet közben alakul az is, hogy mit játszunk valójában. Semelyik színpadot nem érzem teljesen a magaménak. Az elmúlt években írtam két darabot (Nyelv és lélek, Forma és tartalom), melyeknek a rendezője és a producere is én voltam. Ez megvalósítható, de nagyon-nagyon fárasztó. Most egy darabig nem fogok több ilyet csinálni, hanem várok. Egyébként pedig van egy két és fél éves gyerekem, akivel nagyon szeretek duplózni, meg egy egészen kicsi gyerekem is, ő pedig árnyjátékokat szeret nézni este a lámpafényben a falon.

* Nem tudok elmenni amellett, hogy ha jól tudom, a nevét éppen egy Tolnai Ottó-vers ihlette. Melyik költemény, és miért éppen Tolnai?

— A Wilhelm-dalokból az én kő című vers. Kőnek lenni nagyon jó, egyszerű és önmagáért való. Nincs oka, nincs miértje, az a finom benne. Ilyenné lenne jó válni. A Bicskei István- és Nagy József-féle Wilhelm-dalok előadást néhányszor megnéztem. Korábbi kérdésedre visszatérve, azt a darabot például nagyon otthonosnak éreztem. De hogyan lehetnék én a részese? Nézőként. Hogy mikor fogok tudni hasonló előadást csinálni, azt nem hinném, hogy érdemes lenne most sürgetnem.

* Hol lehet beszerezni a játékot? Vagy legalábbis kipróbálni?

— Le lehet tölteni az internetről a kezdőkészletet ingyen (ko-ko-ko.hu/webshop-2), és meg lehet rendelni a kártyapaklit is online, melyet utána postán kézbesítünk. Szeretnénk minél több magyar nyelvű játék- és könyvesboltba eljuttatni, ez a következő feladat.

Remélem, most mi is tettünk egy lépést efelé. Kalandra és játékra fel hát, kedves olvasók. „Kövezzenek” egy jót!


Fotó: Margit Nóra

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..