A kortárs világirodalom egyik jelentős figurája, neve a modern magyar és szerb irodalom enciklopédiájában is ott van.

Danilo Kiš 1935-ben született Szabadkán, és 1989-ben halt meg Párizsban. Apja, Kis (Kohn) Ede magyar zsidó volt, anyja montenegrói. Gyermekkorában néhány évig Magyarországon, a Zala megyei Kerkabarabáson élt, illetve járt magyar iskolába, ahol első fogalmazásait is írta, természetesen magyar nyelven. Erről a helyről hurcolták el később apját 1944-ben a gettóba, majd onnan Auschwitzba. A nacionalizmus és a fasizmus egy életre megsebezte az akkor még gyermek Danilót. Kiš egész családi ciklusában (Korai bánat; Kert, hamu; Fövenyóra) ezt a háborús traumát, a megbélyegzést, a megaláztatást, az apa elvesztését dolgozta fel a legváltozatosabb írói eljárásokkal. „A városnevek, amiket apám álmában mondott, már akkor vágyakozással mérgeztek meg. Elrészegített az utazások muzsikája, amit a kerekek zenélnek, s amit a fecskék és más vándormadarak sűrű triolákkal pettyeznek tele a telefonhuzalok kottáján, ez az egész ad libitum előadás, a gyors rögtönzések a háromnegyedes szünetek közt, melyekbe váratlanul bele-beleharsognak a hidak nagy orgonái s a mozdonysziréna fuvolája, mely fáradt sóhajokat és sikolyokat fúr a sűrű homályba. Épp így élveztem nappal, orromat az ablaküveghez tapasztva, a tájak kínai dominóját, a szántóföldek barna téglalapjait, a rétek zöld romboidjait s a kiégett búzatáblák déli fényben reszkető sárga négyszögeit...” Amikor kitört a háború, a család még élő tagjai az anya rokonságához menekültek Montenegróba, Cetinjébe, s Danilo már itt érettségizett. Az egyetemet Belgrádban végezte el, itt szerezte meg diplomáját 1958-ban. Ő volt az első diák, aki összehasonlító irodalomtudományt végzett. A Vidici magazin jelentős személyiségének tartják, 1960-ig dolgozott ott. Első novelláit két évvel később publikálta, ezek a Manzárd és a 44. zsoltár. Több hazai és külföldi elismerésben részesült. Megkapta a NIN-díjat is a Peščanik, azaz a Fövenyóra című munkájáért, melyet egyetlen, a valóságban is létező, édesapjától származó levél ihletett, melyet 1942-ben küldött az egyik nővérének. (Ebből készített később filmet a szabadkai Tolnai Szabolcs rendező.) Élete nagy részét Franciaországban, Párizsban töltötte, ahol két francia egyetemen is dolgozott szerb lektorként. További híresebb munkái közül kiemelkedik a Borisz Danilovics síremléke, melyben a családi és a háborús traumákról a kommunizmus tragédiájára tér át, ezt követi az Anatómiai lecke és A holtak enciklopédiája, mellyel visszavonhatatlanul beírta magát a világirodalom nagykönyvébe. Kiváló Ady-fordító, s ő volt az, aki Szerbiából felfedezte Petri Györgyöt.

„...az emberiség történetében soha semmi nem ismétlődik, minden, ami első pillantásra azonosnak látszik, alig hasonlít egymáshoz; minden ember önálló csillag, minden mindig és sohasem történik, minden a végtelenségig és a maga egyszerűségében ismétlődik...” — írja A holtak enciklopédiájában.

Olvassunk Danilo Kišt, illetve nézzünk Danilo Kišt az újvidéki színházakban, mert önálló csillag ő, aki mindmáig fényesen ragyog a magyar és a szerb irodalom egén.