Nemcsak merengésről lesz szó az alábbiakban, hanem valóságos történetről. A muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola két tanítónője, Rácz Erzsébet és Kovács Lídia nemrégiben Párizsban járt. A beszélgetést az előzmények ecsetelésével kezdtük:
K. L.: Erre a gyönyörű párizsi hétvégére úgy került sor, hogy mindketten már idestova hét éve vagyunk terjesztői az Avon-termékeknek. Tavaly nyereményjátékot rendezett a cég, amelynek a fődíja a háromnapos feledhetetlen kirándulás volt. Ezt nyerte meg a kolléganőm, akinek szerencséje volt.
R. E.: Egész Szerbiából egy személy nevét húzták ki, és ez a szerencsés egyén én lettem. Az utazás két személyre szólt, s úgy döntöttem, a barátnőmet viszem magammal, mivel ő is Avon-dáma, mint jómagam. Gondoltam, hadd lássuk meg Párizst, hisz úgysem láttuk még eddig.
*Azt kipuhatoltam, hogy Erzsébet egyik vágya volt, hogy eljusson Párizsba, de mi a helyzet veled?
K. L.: Nekem úgyszintén. Elmenni és meglátni a fények városát nagy élmény volt számomra. Az utolsó pillanatig nem is gondoltam, hogy eljutunk, ugyanis a vízum körüli dolgok igazi bonyodalmakká fajultak.
R. E.: Amikor megtudtam, hogy én nyertem ezt a szép utazást, először nagyon meglepődtem, ugyanakkor örültem is. Talán el sem hittem addig, amíg Belgrádból nem hívtak fel, és nem tudatták velem, hogy valóban én vagyok a szerencsés nyertes. Az utazásra végül tavaly, október végén került sor. Mindent az Avon cég rendezett, a vízumot, a szállást reggelivel, a repülőjegyet. A többi költség a miénk volt. Számomra már a repülővel való utazás is nagy élmény volt. Amikor fölemelkedtünk 10 ezer méter magasra, s a felhőket fölülről láthattuk. Olyan volt, mintha a frissen esett hóban kicsi lábnyomok lennének.
* Hallottam, neked rokonaid is élnek Párizsban...
K. L.: Anyai ágról a nagynéni ott él már 47 éve, de én csak képen láttam. Anyukám néha megmutatta a fotókat. Amikor felhívtam, azt vártam el tőle, hogy csak útbaigazítást ad, mert mi nem beszéljük a francia nyelvet. Nagyon kellemesen meglepett, amikor felkeresett minket a hotelban, és végigpásztázta velünk autóval Párizs nevezetességeit.
* Mit emelnél ki az élmények közül?
R. E.: Párizs gyönyörű és csodálatos. Érdekes volt az Eiffel-toronyba tett látogatásunk. Lifttel mentünk fel a tetejére, onnan pedig csodálatos látvány tárult elénk. Meglepődtem a turisták viselkedésén, mert a jegyváltáskor sorba kellett állni, de mindenki nyugodtan várakozott. Kiemelném még a Notre Dame katedrálist. A muzslyai templom legalább háromszor belefér. Nem is tudnám elmondani, milyen érzés fogott el... Gyújtottam gyertyát is. Ott pattant ki az agyamból, milyen szürke, kis emberkék vagyunk mi, mégis eljutottunk Párizsba. Ez egy életre szóló élmény, aminek végtelenül örülök.
* Mit vásároltatok Párizsban?
R. E.: Sok az emléktárgy, a nagy kínálatból elég nehéz választani. Vannak olcsóbb portékák is, drágábbak is. Én sok képeslapot választottam, hogy minél többet hazahozzak magammal Párizsból. Főleg apróságokat vettem a családom tagjainak, a testvéremnek, a barátnőimnek. Egyébként éppen a Montmartre-on történt, hogy egy néger fiatalembernél rákérdeztünk az egyik emléktárgyra, mennyibe kerül? Rávágta, 50 euró. Persze sokalltuk, és indultunk is tovább. De ő utánunk szólt: ,,kolko daš?”. Érdekes is volt, de ugyanakkor nem is értettük pontosan, hogyan szólalhatott meg szerb nyelven, amikor mi egymás között csak magyarul beszéltünk...
K. L.: Mindenképpen meg kell említeni a Szajna-partot... Maga Párizs a folyó bal partján épült. Séta közben jó néhány hídon végiggyalogoltunk. Csodás az Operaház meg a Louvre... Hiszem, nem egy nap, egy hét sem lenne elég, hogy az ember mindent végignézzen. Érdekessége még Párizsnak, hogy nagyon kedvesek az emberek, bárkit megkérdezhetünk, útbaigazítanak. Párszor tudakolták tőlünk, honnan jöttünk, mondtuk, Szerbiából, de magyarok vagyunk. Ekkor az elnöküket emlegették, hogy ő is magyar származású. Kérdezted, mit hoztunk magunkkal? Én egy francia sapkát(amit, ugye, csak mi hívünk így, mert az eredeti neve svájci sapka!), francia parfümöt, de ami számomra lenyűgöző volt, és még a mai napig is csodálkozom rajta: magyar könyvet is tudtam vásárolni, amelynek a címe Egész Párizs, s az Aranykönyv sorozat részeként jelent meg.
R. E.: Valóban, Lídia nagynénjének köszönhetően nagyon sok minden láthattunk, mert úgy gondolom, ha magunkra lettünk volna hagyva, biztosan egyharmadát sem tudtuk volna megnézni a látnivalóknak.
A tanítónők még azt is elmondták, hogy jártak a Moulin-Rouge előtt is, a ,,piros szélmalom”-nál, ahol heccből le is fényképezkedtek. Párizs utcáin sok motort láttak, nyilván takarékosságból, de a környezetvédelmi tudat is sokkal magasabb szinten van náluk. A kevésbé szennyező motorokkal közlekednek, amelyeket kint hagynak még éjszakára is az utcán, és senki sem lopja el őket. A legújabb trend szerint pedig kerékpárral járnak dolgozni. A hölgy a tűsarkút bepakolja a táskájába, felhúz egy tornacipőt és indul a munkahelyére.
(Lám, beszélgetőtársaim ezzel egy kicsit megvigasztaltak, hiszen párizsi divat szerint én is kerékpárral iparkodom a munkára, csak a tűsarkú hiányzik.)
Jó az, ha az ember tud örülni mások sikerének, szerencséjének. Én ezt tettem.