home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Egy fiatal klub nagy sikerei
Tóth Tibor
2019.07.10.
LXXIV. évf. 27. szám
Egy fiatal klub nagy sikerei

A Magyarkanizsa Kézilabdaklub mindhárom korosztályos csapata sikeresen szerepelt a Vajdasági Kézilabda-szövetség által szervezett tartományi bajnokságokon.

A játékosok a hazai parketten aratott győzelmek mellett a linzi nemzetközi tornán is kiváló eredményeket értek el, valamint a klub a szivacskézilabda népszerűsítésére is nagy hangsúlyt helyez.

A 12 éven aluli fiúcsapat az alapszakaszban egy ponttal maradt le a felsőházat, azaz a Szuperligát érő helyezéstől.

— A tavalyi évtől eltérően a fiúk az idén nem kerültek fel a Szuperligába, de nem csüggedünk, újabb célokat tűztünk ki magunk elé, mégpedig valamelyik dobogós hely megszerzését az alsóházban. A rájátszásban két tornát rendeztünk Magyarkanizsán: az első szervezési jogát azért nyertük el, mert a kapott és a dobott gólok, valamint a pontszámok alapján az öt régió közül a mi csapatunk bizonyult a legeredményesebbnek, a második tornára viszont sikeresen pályáztunk. A klub történetében utóbbi számít a legnagyobb saját szervezésű tornának, melyen jelen voltak a Vajdasági Kézilabda-szövetség képviselői, a sportág kedvelői pedig a világhálón egyenes adásban követhették a csarnokban történteket. Az első hazai rendezésű tornán két győzelmet arattunk, a másodikon három győzelmet és egy döntetlent értünk el. A torna utolsó mérkőzését a boszniai vendégcsapat, a brčkói Lokomotiva ellen játszottuk, mely a mérkőzés előtt szintén három győzelmet tudhatott magáénak. Kemény, férfias, drámai mérkőzésen 17:17-es döntetlennel zárult a találkozó, de a kevesebb dobott gól miatt sajnos a második helyen végeztünk. Az egész évet nézve elégedettek lehetünk a fiúk teljesítményével, és annak is örülünk, hogy a Vajdasági Kézilabda-szövetségtől kedvező véleményt kaptunk a szervezéssel kapcsolatban — mondta Ivković Ádám, a Magyarkanizsa Kézilabdaklub elnöke.


A linzi tornán első és harmadik helyet elért magyarkanizsai lánycsapatok

A 12 éven aluli lánycsapathoz az utóbbi időben több új, tapasztalatlan játékos csatlakozott, ezért a vezetőség úgy döntött, hogy a lányokat versenyen kívül nevezi be a megfelelő bajnokságba. A csapat szépen helytállt a tapasztaltabb ellenfelek alkotta ligában, és ami szintén fontos, a lányok meccsrutinra tettek szert, mely nagyon hasznos lesz számukra a következő idényben.

A 14 éven aluli lánycsapat óriási sikert ért el, hiszen az alapszakaszban az adai Halász József mögött a második helyen végzett, és bejutott a vajdasági Szuperligába.

— A tartomány legjobb korosztályos csapataival mérkőztünk meg a nyolccsapatos ligában. A tisztes helytállást tűztük ki célul, a lányok azonban a magasabb ligába jutással alaposan túlszárnyalták elvárásainkat. Csapatunkban mindössze három 14 éves lány játszott, a többiek 12-13 évesek, tehát nagyon fiatal együttesünk volt. A következő idényben már alapelvárás a Szuperligába jutás, hiszen a lányok ebben az idényben kellő rutint is szereztek. Mindhárom együttesünk igazi csapatként működik, a tagok a pályán kívül barátkoznak, erős közösséget alkotnak. Nagyobb klubok is felfigyelnek játékosainkra, hiszen a fiúcsapat erősségét, Apró Botondot megkeresték az MKB Veszprémtől, és a tehetséges játékos a következő idényt a Veszprém akadémiáján kezdi, illetve tanulmányait is ott folytatja. Nagyon büszkék vagyunk rá, és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban.


A szivacskézilabda-torna magyarkanizsai résztvevői 

A magyarkanizsai kézilabdázók január elején a linzi nemzetközi tornán vettek részt, ahonnan két első és egy harmadik hellyel tértek haza.

— Köszönet illeti a szülőket, hiszen rengeteget tettek azért, hogy a gyerekek ott lehessenek az ausztriai városban. Az eredményeket illetően különösebb elvárásaink nem voltak, szerettük volna jól érezni magunkat, és még jobban összekovácsolni a csapatot. A gyerekek kiváló játékkal kellemes meglepetést szereztek, hiszen a fiúk az első, a lánycsapataink pedig az első és a harmadik helyet szerezték meg. Linzen kívül Mórahalmon, Szegeden, Adán, Izsákon, Temerinben és Kecskeméten is volt meccsünk.

A korosztályos csapatok felsorolásakor nem feledkezhetünk meg a legnépesebbekről, a kezdőkről sem, akiket folyamatosan építenek be a korosztályos együttesekbe. Velük két új edző, Törteli Katalin és Kovács Angéla foglalkozik, a legkisebbek eddigi edzője, Urbán Ottó ezentúl a 12 éven aluli fiúcsapatot vezeti majd, a lánycsapatok edzője továbbra is Ivković Balázs lesz, az új, 14 éven aluli fiúcsapat pedig Ivković Ádám irányítása alatt készül a megmérettetésekre.

— A következő idényre mertünk nagyot álmodni, és az eddigi három helyett négy korosztályos csapatot indítanánk. Az augusztusi-szeptemberi egyeztetések után derül ki, hogy meglesz-e a szükséges létszám. A 14 éven aluli lánycsapatunk kellő rutinnal és tapasztalattal vág neki a bajnoki küzdelmeknek, a 12 éven aluli fiúknál teljesen új csapatunk lesz, mivel az eddig kezdőcsoportban játszó kézilabdázók felkerülnek ebbe a korosztályba, a 14 éven aluli fiúcsapatban pedig lesznek olyanok is, akik a kezdőcsoportból kerülnek fel, valamint olyanok is, akik a 12 éven aluli csapat után korosztályt váltanak. Tisztes helytállást, sportszerű küzdelmet várunk csapatainktól, érezzék jól magukat, és sportoljanak! — emelte ki a klubelnök.


Az alsóházban ezüstérmes 12 éven aluli fiúcsapat

A Magyarkanizsa Kézilabdaklub a Vajdasági Kézilabda-szövetségnél kezdeményezte a szivacskézilabda elindítását, így a legkisebbek is bekapcsolódhatnának a versenyrendszerbe. Az adai és a zentai klub támogatta a magyarkanizsaiak elképzelését, a szövetség is pozitívan fogadta a kezdeményezést, viszont ennek megvalósításán még dolgozni kell. Hivatalos verseny híján több szivacskézilabda-tornán vettek részt a magyarkanizsaiak, hiszen a legkisebbek számára is fontos, hogy élesben, azaz mérkőzésen próbálják ki az edzésen tanultakat.

A kézilabdázók a gyógyfürdő sportcsarnokában edzenek és játsszák a mérkőzéseiket, a kezdőcsoporttal való foglalkozások pedig az általános iskola tornatermében folynak. A klub két évvel ezelőtt felújította a sportcsarnokkal szemben levő kézilabdapályát, így tavasztól őszig ez a létesítmény is használható. Ivković elmondta, hogy az ígéretek szerint Magyarkanizsa önkormányzata jóvoltából a kinti pálya gumiborítást kap, be lesz kerítve, emellett vízzel és árammal is el lesz látva az objektum.

— Szeretném megköszönni Magyarkanizsa önkormányzatának a támogatást, enélkül nem tudna működni a klub. Köszönet jár továbbá a Tisacoop vállalatnak, mely mindig segíti rendezvényeinket, és természetesen a többi magyarkanizsai vállalkozónak is, akire számíthatunk. A kezdetek óta kiváló kapcsolatban állunk a szülőkkel, hiszen ők azok, akik mindig itt vannak a klub mellett, és kiállnak értünk.

A magyarkanizsai kézilabdázók közül néhányan magyarországi kézilabdatáborban vesznek részt, majd következhet a jól megérdemelt pihenő, hogy az ősztől a lányok és a fiúk megújult erővel vághassanak neki a bajnoki küzdelmeknek.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..