Valamikor a nyár vége felé az Újvidéki Televízió magyar adásának Napjaink című műsora javában pergett már, amikor átkapcsoltam a készüléket. Kartag Nándor műsorszerkesztő-riporter beszélgetett egy jó megjelenésű, szabatos magyarsággal beszélő emberrel. Aztán gyorsan kiderült, hogy Bácsgyulafalván készült a felvétel abból az alkalomból, hogy a falu napját ünnepelték. Méghozzá alapításának 123. évfordulóját. A rövid szakállat viselő jóember azt is elmondta a riporternek, hogy a település (az akkori Pusztakúla, T. I. megjegyzése) első lakóinak a többsége Szajánból érkezett.
Mi azt is tudjuk, hogy akkor, 1883-ban, Szajánból mintegy 1100 ember települt oda. Ez pedig azt is jelenti, hogy ezek (esetleg kevés kivétellel) azoknak a leszármazottai voltak, akik 1806-ban települtek Szögedéből és környékéről Szajánba. Ám most nem ez a mi mondanivalónk lényege, hanem az, hogy Szaján az idén újratelepítésének akár a 700. évfordulóját is ünnepelhette volna, hiszen egy régi földrajzi lexikon adatai szerint már a 13. században is létezett! De sajnos, amíg a bácsgyulafalvi rokonaink a 123. évfordulót is szívélyesen, bensőségesen meg tudták ünnepelni, a szajániak, a falu vagy akár a helyi közösség szintjén, azt sem tartották fontosnak, hogy a harmadszori újratelepítés (1806-2006) kétszázadik évfordulóját megünnepeljék?!
Pedig egyesek nagy terveket szőttek már a tavasz elején: a Szent István-napi búcsúra háromnapos, sátoros, gazdag műsorral tarkított jubileumi ünnepség lesz, s erre meghívják azoknak a helységeknek a jeles képviselőit is, ahonnan őseik származnak: Szeged, Tápé, Algyő, Bácsgyulafalva, Muzslya. Tervben szerepelt az is, hogy e sorok írója az ünneplésre összefoglalót készít a falu történetéből, és fölolvassa a nagyszámú ünneplő közönség előtt.
Mindebből csak az valósult meg, hogy elkészült a falu történetének összefoglalója, mi több, már könyv alakban is megjelent. Ez pedig elsősorban Szloboda János nyugalmazott zentai magyartanárnak köszönhető, aki miután átnézte és lektorálta a kéziratot, több, Szajánról szóló írással együtt kiadásra javasolta.
Anélkül, hogy bárkit is megvádolnánk e rendkívüli, a következő két-három nemzedék életében sem visszatérő esemény megünneplésének elmulasztásáért, az olvasó tudtára kívánjuk adni, hogy Szajánban a II. világháború befejezése óta létezik Ady Endre Művelődési Egyesület, messze földön párját ritkító, színháztermes, emeletes otthonnal, valamint Délibáb Hagyományápoló és Természetbarát Kör, tudomásom szerint, saját házzal. Tehát csak egy kis vállalkozó szándék meg egy kis jóakarat társításával meg lehetett volna emlékezni őseink idejövetelének évfordulójáról, e jobb sorsra érdemes, évszázadokig színtiszta magyar lakosú falunkról. Akár minden különösebb kísérő műsor nélkül egy ünnepi beszámolóval fogadni lehetett volna a falu népét a gyönyörűséges otthon nagytermében. Sajnos, erre még e helyi közösség illetékesei sem mutattak hajlandóságot, legalábbis nincs tudomásom róla.
Persze, felvetődhet még egy gondolat is: vajon jó szemmel nézte volna a SZRP által irányított községi hatalom, ha Szajánban magyarországi vendégekkel, esetleg magyar zászlós és magyar himnuszos ünnepséget rendeznek?! Mert ez, ugye, itt Szerbia! De Európába akarunk jutni...
De most, írásom befejező szakasza felé közeledve örömmel mondhatom el, mégis volt méltóságos ünneplés. A templomban. A Szent István-napi nagymisén az igehirdetésben első magyar királyunk érdemeinek méltatásán kívül az újratelepítés 200. évfordulója is méltó helyet kapott. Mintegy sokszoros bizonyítékul, hogy az egyházközösség, a plébánia a politikai helyzet bárminemű váltakozásától függetlenül mindig a hívek, a nép mellett áll. Ezen a nagymisén főtisztelendő Pósa Gyula plébános úr be is mutatta azt a könyvet, amely éppen erre a napra jelent meg Kongjatok, szajáni harangok - Az újratelepített Szaján 200 éve címmel. Kiadásának költségeit a plébánia, valamint a zentai Starcopy fénymásoló tulajdonosai, Erős József, és szajáni születésű felesége, Baranyi Rózsa, valamint menyük, Baranyi Edit vállalta. Ha nem veszik szerénytelenségnek: a könyvet díjmentesen írtam és szerkesztettem. A szajáni plébánián és az említett fénymásolóban kapható.
Ahogy mondani szokták: végül, de nem utolsósorban mondom el, hogy a búcsú másnapján, a parókia teraszán ünnepi ebéddel egybekötött ülést tartott az egyháztanács. A 200. évfordulón kívül még két, tiszteletet kiváltó dátum ünneplése volt ez: a Szent István király templom 125. és Pósa Gyula plébános úr szajáni szolgálatának 25. évfordulója.
Egyszerre ennyi - talán soha vissza nem térő - alkalom a méltó ünneplésre, anyagi lehetőség is lett volna hozzá! De nem tart már össze a falu, elfeledjük őseinket, nem törődünk már a múltunkkal, hogy erre alapozva építsük jövőnket, s megmaradjunk az ősi magyar földünkön.
Kongjatok, szajáni harangok - értünk is!