home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
„Egy csapatként működünk”
Tóth Tibor
2016.08.01.
LXXI. évf. 30. szám
„Egy csapatként működünk”

Kislinder Gábor, Topolya község polgármestere 1950-ben született Topolyán. Tanulmányait Lošinjban és Topolyán végezte. Tartományi képviselő volt, majd több mandátumban Topolya község képviselő-testületének tanácsnoka, a Május 1. építőipari gyár ellenőrzési és megfizettetési osztályának vezetője. 2004-től a Vajdasági Magyar Szövetség tagja, 2013-tól a VMSZ topolyai helyi szervezetének elnöke, a topolyai helyi közösség végrehajtó bizottságának tagja, majd 2014 decemberétől Topolya község elnöke.

* 2014 decemberében választották meg először polgármesternek. Milyen célokkal vette át akkor a község vezetését, és mi mindent sikerült megvalósítani az elmúlt másfél évben?

— A képviselő-testület és a nyilvánosság előtt már decemberben elmondtuk, hogy a korábban megkezdett beruházásokat szeretnénk befejezni. A keleti terelőutat átadtuk rendeltetésének, a Rendezvények terét és az Izbor előtti teret is befejeztük. A szökőkút — melyet a felnőttek és a gyerekek is nagy örömmel fogadtak — próbaműködtetése folyamatban van. Elkészült két körforgalom, a Biszkó kútnál pedig nem körforgalmat, hanem forgalomlassítót építünk, melynek a terve elkészült, és az eszközöket is előteremtettük. Pályáztunk a Krivaja patak tisztítására, a legszennyezettebb rész iszaptalanításából 200 méter hosszú rész maradt hátra. A szennyvíztisztító tervét az Újvidéki Egyetem Műszaki Kara készíti. A tervdokumentációhoz szükséges eszközöket pályázaton nyertük a tartománytól. Az objektumnak helyet adó területet megvásároltuk, a 15 000 egységnyi tisztítót három fázisban szeretnénk megvalósítani. Hangsúlyoznám, hogy Topolya és Bajsa szennyvíztisztítójáról beszélünk, a szennyezést illetően ugyanis ezek a legfeketébb pontok a községben. A Krivaja patak iszaptalanításának második fázisát előirányoztuk a költségvetésben, a munkálatokat Bajsa környékén szándékozzuk folytatni, így az átfolyás valamelyest enyhítene a panaszokon. A községi költségvetéssel úgy próbálunk gazdálkodni, hogy kölcsönre semmiképp se legyen szükségünk. Esetleg akkor jöhetne számításba, ha valamelyik, általunk ígért, nagy horderejű beruházás esetében gondok lépnének fel, és csakis akkor vennénk fel hitelt, ha indokoltnak és kedvezőnek tartanánk.


Kislinder Gábor (Szabó Attila felvétele)

* Mi a helyzet az egészségügyi és az oktatási intézmények terén?

— Az egészségügybe sok pénzt fektettünk. Két orvos szakosításának költségeit az önkormányzat vállalta át. Próbáljuk a gyógyszertárak rendszerét gazdaságossá tenni. A köztársaságtól érkező pénzforrás nem számol ennyi gyógyszerellátóval, mint amennyi jelenleg van, beteghez vagy lakossághoz van kötve. Ez sajnos megvonásokkal jár, de mi mindent úgy próbálunk megoldani, hogy a megvonások ne legyenek fájdalmasak. Az egészségházban a racionalizáció nem egészségügyi része már megtörtént, most az egészségügyi dolgozók kapcsán fog ez végbemenni. A hiányt és a többletet úgy szeretnénk összhangba hozni, hogy a minisztériumtól jóváhagyást kérünk a felvételre, a nyugdíjaztatás előtt lévő személyek kérdését pedig végkielégítéssel kellene megoldani. Fontos, hogy a dolgozók semmiképp se kerüljenek az utcára. Intézményeinkben hiány van, melyet nem lehet betölteni. A hiányzó káderek pótlására jóváhagyásokat kérünk a szolgálatokon belül. Decemberben kijelentettük, hogy további stimulációk nem lesznek, amit be is tartottunk. A bérleti rendszer szabályozva van. A szolgálatok a revízió 4-5 hónapja alatt mindent megtettek, hogy a szabályzatok, dokumentációk, folyamatok törvényessége terén minden rendben legyen. Elkészítettünk negyven-valahány szabályzatot, mely alapján a kifizetések történnek, gondolok itt a civil, a sport-, a művelődési szervezetekre, az intézmények elszámoltatására, a helyi közösségekre. Kötelességünk, hogy az átláthatóság és a közbeszerzés terén minden rendben legyen, és ezek a rendszerek működjenek. Folyamatosan pénzt fordítunk a diákok utaztatására, az ösztöndíjakra. A Csáki Lajos Általános Iskola tornatermének tetőterét felújítottuk, a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola tornatermének teljes felújítása — mely magában foglalja a tető felújítását, a terem szigetelését és a padlózat cseréjét — pedig most van folyamatban. A következő lépés a Mezőgazdasági Középiskola tetőszerkezetének felújítása lesz. A művésztelephez vezető utat, melyet a mezőgazdasági gépek alaposan megrongáltak, az őszig felújítjuk, a Zentai úton a kerékpárút és a járda építése pedig jelenleg is tart.

* Topolyát az elkövetkező négy évben a VMSZ—VMDP-koalíció és az SZHP közösen irányítja. A községi képviselő-testület június 9-ei ülésén megválasztották a községi elnököt és az új összetételű községi tanácsot. Egy község sikeres vezetéséhez elengedhetetlen egy jó csapat. Hogy érzi, kialakult már ez a csapat?

— A kkt összetétele a polgárok akaratát tükrözi. A többséget a VMSZ, a koalíció kisebb részét pedig az SZHP alkotja. A polgármestert a VMSZ adja, az alelnököt a haladók, a kkt elnöke szintén haladó, helyettese pedig a VMSZ listáján szerepelt VMDP-ből került ki. A tanácsban öt tagunk van, az SZHP-t négyen képviselik. Egy csapatként működünk, tárgyalások, egyeztetések útján próbálunk mindent megbeszélni. Programjaink egy irányba haladnak, ugyanazokat a problémákat látják a haladók is, mint mi. Ők is abban érdekeltek, hogy az elkezdett beruházásokat befejezzük. Az pedig már részletkérdés, hogy melyik járdát vagy utat aszfaltozzuk előbb, és melyiket később. Előbb meg kell állapítani, hol a legnagyobb a gond, és annak kell elsőbbséget élveznie.

* Az elkövetkező évekre vonatkozó terveket már részben érintettük. Mi lesz a Topolyai-tóval, a Vénusszal, a hotellel, a színházzal?

— A tóval kapcsolatos hatástanulmány elkészült, a tartomány is jóváhagyta. Pillanatnyilag egy egyesített véleményezést várunk a pénzügyi, a mezőgazdasági és a környezetvédelmi minisztériumból. Ennek elfogadásával a tó kapcsán minden kérdés szabályozva lesz. A tó vízkapacitása és minősége megfelelő, a környezettel kapcsolatban kell még egy-két dolgot megoldanunk, például azt, hogy ne legyen erdőirtás ott, ahol nem kellene. Egyeztettünk a horgászokkal és a vadászokkal is, mindenki tisztában van vele, mit szabad, és mit nem. A Vénusz bontása augusztusban kezdődik el, július 14-én ért véget a közbeszerzés, folyamatban van a szerződéskötés a nyertessel. Tervünkben egy fedett medence építése szerepel, a következő fázisban pedig egy gyermekmedence létesítése. A tavaly megvásárolt hotel rendezésére bizonyos eszközök már rendelkezésünkre állnak. A szükséges bontási munkálatokat az idén el szeretnénk kezdeni. A következő időszak munkacéljai között a nyílászárók beépítése és a tetőtér elkészítése szerepel. Az igényeket és az ötleteket össze kell hangolni. Legalább egybusznyi látogatóra tervezzük a kapacitást, mely szükség esetén bővíthető lesz. Az épület alsó részében egy társadalmi vagy üzletközpont létesülne, de ez még csak egy elképzelés. Az ötlettervhez befektetőket keresünk. Húsz napon belül befejeződik a színházterem felújítása a tetőtől a beltérig. A harmadik fázist az év végére tervezzük, a teljes felújítást pedig a jövő tavaszra. Multifunkcionális teremként működik majd, a polgárok igényeit fogja kielégíteni.


Kattintson az alábbi képre, és olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..