Posztumusz kiállítással indult a nyár a törökkanizsai Kulturális Zónában. Csernik Emese Valaki Valahol Valamikor című tárlatát június 7-én nyitották meg.
Emese képei valósággal beterítették a Zóna tereit, falait, ajtóit, frizsiderét, polcait, és lógtak még a plafonról is vékony madzagon. Szinte nem maradt üres felület, ahová még fért volna belőlük, mégsem éreztük azt, hogy túl van zsúfolva a tér. Róla készült dokumentarista jellegű és művészi fotók, könyvillusztrációi s egyéb képzőművészeti alkotások. A kiállításon ráadásul nem csak Emese műveit láthatjuk, hiszen megemlékezett róla néhány — külön erre az alkalomra felkért — művész is, ők pedig: Ivana Popov, Sagmeister Laura, Marković Majtényi Daniel, Révész Róbert, Szabó Benke Róbert és Csernik Attila. Emellett a temerini TAKT-on, a Zentai Városi Múzeumban előadott performance-aira is emlékeztek, s a legendás, újvidéki Garuda szórakozóhelyen rendezett kiállítását is megidézték.
Csernik Emese képző- és performance-művész, tervezőgrafikus, meseillusztrátor nagyon korán ment le, huszonkilenc éves volt. Mégis igen gazdag életművet hagyott maga mögött. Emese Csernik Attila képzőművész, grafikus, vizuális költő és Juhász Erzsébet író, kritikus, irodalomtörténész, pedagógus gyermekeként született Újvidéken, Jugoszláviában 1972-ben. Általános iskolásként mindhárom animációs mesefilmjével tartományi díjat és elismerést kapott, ennek kapcsán 1985-ben részt vett a šibeniki, 25. Jugoszláv Filmfesztiválon. Grafikai dizájn szakon végzett az újvidéki Bogdan Šuput-szakközépiskolában 1991-ben. Egy pont híján elutasították a budapesti Magyar Iparművészeti Főiskola felvételijén, a továbbiakban előkészítő tanfolyamra járt. Az újabb felvételi kudarc, illetve a számára idegen budapesti mentalitás miatt érzett csalódottságában visszaköltözött Jugoszláviába. Önálló alkotóművészeti tevékenysége mellett tervezőgrafikusként dolgozott a Magyar Szó napilapnál, illusztrációkat készített a Mézeskalács és a Jó Pajtás című gyermeklapok számára. 1993-ban felvették az Újvidéki Képzőművészeti Akadémiára. Lassan elhatalmasodó betegsége lépésről lépésre gyengítette az élethez való ragaszkodását, tanulmányait félbeszakította, majd 2001-ben, huszonkilenc éves korában, távozott az élők sorából.
A posztumusz kiállítás megnyitójára megjelent egy Csernik Attila szerzői jogával jegyzett képzőművészeti kötet is, melynek bemutatóját a Tricikli Fesztivál keretében tartották meg, ezzel is Emese munkássága és személye előtt emelnek kalapot. Szabó Benke Róbert, a Kulturális Zóna művészeti igazgatója, a kiállítás kurátora megnyitóbeszédében néhány anekdotát mesélt el Emeséről. Három legfontosabb döntését idézte fel, melyeknek köszönhetően megismerhette és barátjának fogadhatta Emesét.
— Az első, amikor középiskolát váltottam, s a Karlócai Gimnáziumba iratkozva megismertem Marijana Mareljt, a csoporttársamat. Ő mutatott be Emesének. Vele és Majtényi Marković Dániellel laktam később együtt Budapesten. A második döntés pedig éppen ez, hogy úgy határoztam, Budapestre költözöm. Újvidéken még csak megismerkedtünk Emesével, ha nem költözöm Pestre, nem mélyül el a barátságunk. A harmadik döntésem pedig az, hogy visszaköltöztem Vajdaságba. Ha ez nem történik meg, akkor most önök nem látják ezt a kiállítást. Emese két évvel fiatalabb volt nálam, mégis mesterként tekintettem rá. Nehéz olyan emberekről beszélni, akiket szerettünk, és olyan fontosak voltak, hogy valamit kezdeni kellett az elvesztésükkel. Én ezt úgy oldottam meg, hogy beépítettem a személyiségembe, s ezáltal még gazdagabb lettem.
Natasha Cheeseman zongorajátékával kedvenc dalaiból válogatott. Ivana Popov pedig kuglófot készített a fiatalon elhunyt képzőművész receptje alapján.
Fényképezte: Szerda Zsófi