home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Díjözön Szajánban
Tóth Lívia
2021.10.29.
LXXVI. évf. 43. szám
Díjözön Szajánban

Ünnepélyes díjkiosztó gálával és a szabadkai Népszínház Fekete Péter című előadásával ért véget a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXV. Találkozója Szajánban. A bánáti település 2014 után adott ismét otthont az MNT kiemelt jelentőségű rendezvényének, melyen egy hét alatt tíz csoport mutatkozott be.

Az est Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című költeményével kezdődött, melyet a szajáni származású Szabó István adott elő. Az egybegyűlteket, akik között jelen volt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is, Tóth Zoltán faluelnök, a Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság segédtitkára és Benyócki Sára, a házigazda Ady Endre Művelődési Egyesület elnöke köszöntötte.

A szemle művészeti szakbizottsága — Brestyánszki Boros Rozália dramaturg, Ágoston Pribilla Valéria magyarnyelv- és irodalomtanár, Balázs Áron színművész — Pataki László-díjjal tüntette ki a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület Jáccunk Truppját a találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított, a Tyúklétra (avagy mi csorog a nyakunkba) darabjáért, melynek szerzője Rókus Zoltán, rendezője László Sándor. A legjobb női epizódszerepért járó Magyari Piri-díj is Temerinbe, Petro Ildikóhoz került. A különdíjak közül hazavihették még a Diákzsűri elismerését, a Magyar Nemzeti Tanács tájolási különdíját, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának különdíját, a Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomagját — Lakatos Klára és Lakatos István érdemelte ki a darab díszletének megálmodásáért és kivitelezéséért –, Nemes Edina, Lakatos Klára és Sziveri Éva pedig a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet könyvcsomagjait kapta.


Tyúklétra (avagy mi csorog a nyakunkba)

Varga Flórián, a temerini Szirmai Károly MME elnöke elmondta, hosszú utat jártak be, még egyetlen előadásuk sem készült ilyen sokáig, a próbák ugyanis 2020 elején kezdődtek. A folyamatot a járvány miatt többször megszakították, a csoport számos viszontagságon ment át, míg az idén májusban végre megtarthatta a bemutatót.

— Bebizonyosodott, hogy az idősebbek és a fiatalok jól tudnak együtt dolgozni, a darab témája aktuális, jó a hangulata, a közönség nagyon szerette. Igazi közösségi munka volt, hiszen sok segítséget kaptunk a zenéhez, a koreográfiához, az énekekhez is. A találkozón a mi csoportunk volt a legnagyobb, melyet nem könnyű összetartani, de itt vagyunk, és volt értelme a kitartásnak.


Tiszta szívvel

A legjobb alternatív vagy új formákat kereső előadásért járó Bambach Róbert-díjat a Palics Magyar Művelődési Egyesület Palicsi Színjátszó Grundja érdemelte ki a Tiszta szívvel című produkcióért Kalmár Zsuzsa rendezésében. A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének ajándékaként ingyenes részvételt nyert a Szép Szó Táborba a palicsi Arnold Zsófia, a Magyar Szó könyvcsomagja pedig Süge Rékához került.

— Mi először vagyunk itt, hiszen éppen csak kinőttünk a diákszínjátszásból. Minden évben úgy próbálunk előadást választani, hogy szélesítsük a csoport tagjainak az irodalmi távlatait, a tudását, a műveltségét. Az idén József Attila élete és művei alapján próbáltunk meg egy olyan darabot készíteni, amely egy kicsit rólunk is szólt, és egy kicsit József Attiláról is, illetve azokról az örök értékekről, amelyeket József Attila és a költészete képvisel — fogalmazott Kalmár Zsuzsa, a szabadkai Népszínház színésznője.


Tiszta szívvel

Közösségteremtő tevékenységéért Garay Béla-díjjal gazdagodott a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József színjátszó csoportja, és belépőt is nyert a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának valamely előadására, Tót Zsaklina a Hét Nap féléves előfizetését, Csernai Panna a Forum Könyvkiadó Intézet, Kiss Gábor pedig a VMMI könyvcsomagját vette át.

A legjobb férfi főszereplőnek járó Szilágyi László-díjat Szántó Tivadar, a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagja érdemelte ki a Ganédomb című előadásban Jóska szerepének megformálásáért. A tóbaiaknak ítélték oda a Zentai Magyar Kamaraszínház különdíját, valamint Lackó Farkas Erzsébetnek a Hét Nap hetilap egyéves előfizetését.

— Nagyon örülök az elismerésnek, habár már korábban is megkaptam ezt a díjat. 1992 óta, tehát huszonkilenc éve vagyok amatőr színjátszó. Kezdetben nem volt rendezőnk, de hála a megboldogult Tóth János nagykikindai amatőr rendezőnek, aki tíz évig dolgozott nálunk, sokkal színvonalasabbak lettek az előadásaink. Ezt a darabot még a járvány előtt, 2020 januárjában kezdtük, majd a bemutató hetében jött a rendkívüli állapot bevezetése. Másfél év kihagyás után az idén szeptemberben jöttünk össze újra, nagyon nehéz volt, mert szinte mindent elölről kellett kezdeni — mesélte Szántó Tivadar.


Szántó Tivadar a színpadon

A legjobb női főszereplő elismerését, a Ferenczi Ibolya-díjat Fekete Dóra, a topolyai Mara Amatőr Színház tagja kapta Az üvegcipő című előadásban nyújtott kiváló alakításáért. A marásoké lett a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház különdíja is, Mendrei Zsolt pedig a MAdT táborban vehet részt.

— Nagyon meglepett a díj, de sokat is készültem, éjt nappallá téve tanultam a szöveget, teljes egészében próbáltam odatenni magam. 2015 óta állok színpadon, Topolyán a Mosolycsalóknál, a kicsiknél kezdtem, a marásoknál most játszottam először. Tavaly szóltak, hogy van egy szerep, melyre én lennék a megfelelő, és nagy megtiszteltetés volt ebben a darabban részt venni. Huszonhárom éves vagyok, dolgozom, amatőrként továbbra is maradok a színpadon, már tervezzük az új előadásunkat — mondta el magáról és a terveiről Fekete Dóra.


Fekete Dóra Az üvegcipő előadásban (a VMASZ felvételei)

A legjobb férfi-epizódszerepért járó Nagy István-díj a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület Soma Amatőr Színtársulatának tagjához, Cucity Ivánhoz került. A legszebb színpadi beszédért a zsűri Szántó Róbert-díjjal ismerte el Vajda Noa Pálma teljesítményét, aki szintén a Soma társulatot erősíti. A bácsfeketehegyieké lett az Újvidéki Színház különdíja, Kerekes Zalán pedig a zEtna Kiadó könyveit olvashatja.

A közönségdíjat a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila Színtársulata nyerte el Czakó Gábor Disznójáték című előadásával. A nagykikindaiak további különdíjai: vendégszereplési lehetőség a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban, közösségfejlesztő hétvége a VMMI és az Education & Language Nomads jóvoltából, a Magyar Szó napilap egyéves előfizetése Tombácz Imrének, valamint a Hét Nap könyvcsomagja Gyuránki Norbertnek.

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXV. Találkozóján különdíjként a Magyar Szó napilap féléves előfizetését adományozták Venczel Valentinának az igényes és korhű kosztümök elkészítéséért (Madách Amatőr Színház, Nagybecskerek), a bezdáni Snájder Dalmának, a magyarkanizsai Mázlisták társulatnak pedig hálás köszönettel egy kosár „szeretetet” nyújtottak át.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..