Az iskoláknak nagy szerepük van a diákok sportra való nevelésében. Sokan az oktatási intézményekben ismerkednek meg valamelyik sportággal, és a pozitív élmények hatására később valamely klub tagjává válnak.
Lehet, nem lesz mindenkiből olimpiai bajnok vagy élsportoló, de már az is eredmény, ha a diák rendszeresen mozog, hiszen ezzel nemcsak testét, hanem lelkét is erősíti.
A szabadkai diákok kiválóan szerepeltek a diáksportszövetség által szervezett országos döntőkön, hiszen negyven éremmel (tíz arannyal, tizenhárom ezüsttel, tizenhét bronzzal) minden idők legjobb szabadkai eredményét érték el.
— A tavalyi évhez képest annyi változás történt, hogy a sportágak listája a golffal bővült. Ebben a sportágban nem tartottak selejtezőt, a benevezettek azonnal az országos döntőben találták magukat, míg a többi sportágban a versenyzőknek túl kell jutniuk a községi, a körzeti és a körzetek közötti viadalokon is. Tapasztalataink szerint az iskolai sportban főként azok a diákok vesznek részt, akik már valamelyik klubban rendszeresen edzenek. Magának a diáksportnak az volna a lényege, hogy a sport eljusson azokhoz a tanulókhoz is, akik iskolán kívül nem foglalkoznak semmilyen sporttal, hogy számukra is versenyzési lehetőséget nyújtsunk. Amikor ők találkoznak Európa-bajnokságot megjárt sportolóval, elég egyenlőtlen verseny alakul ki. Községi szinten asztaliteniszben, röplabdában, kosárlabdában, kézilabdában, 3 x 3-as kosárlabdában és kispályás labdarúgásban tartottak Szabadkán községi versenyeket, úszásban, asztaliteniszben, szertornában, atlétikában, kosárlabdában, röplabdában, kézilabdában és kispályás fociban a körzeti döntőt tartották városunkban, a körzetek közötti döntők közül pedig a röplabdának volt helyszíne Szabadka. Igyekszünk évente néhány országos döntőt is megszervezni, az idén azonban egy döntőt sem szerveztek városunkban — mondta Nagy Varjas Árpád, a Szabadkai Diáksportszövetség elnökségi tagja.
Nagy Varjas Árpád (a szerző felvétele)
A szabadkai sportolók nemcsak az érmek, hanem a résztvevők számát tekintve is rekordot döntöttek, hiszen községi szinten 3000 diák indult a selejtezőkön. A legtöbb érmet (huszonkettőt) az úszók szerezték, akik közül aranyérmet Danilo Dulić, Vanja Romić (mindkettő Október 10. Általános Iskola), Anja Zubelić (Matko Vuković), Kuti Lili (Jovan Jovanović Zmaj) és Tea Mut (Sonja Marinković) nyert. Ezüstérmes Borsos Boris, Teodora Ždrnja, Katarina Milodanović (mindhárman Sonja Marinković), Nikolas Martin (Szent Száva), Újvári Leon (Ivan Goran Kovačić), Vetstein Emma (Majsai Úti), Luka Dulać (Matko Vuković) és Hajagos Adriel (Global Középiskola), míg a dobogó harmadik fokára Dér Teodóra, Nikola Koltin (mindketten Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola), Farkas Balázs (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium), Vukašin Vukanić (Egészségügyi Középiskola), Strahinja Odović (Majsai Úti), Tóth Szilvia (Kizur István), Göncöl Andor (Jovan Jovanović Zmaj), Lena Dulać (Matko Vuković) és Miša Novović (Ivan Milutinović) állhatott. Az atléták és a szertornászok hat érmet szereztek. A sportok királynőjének képviselői közül Sanja Kopunović (Ivan Goran Kovačić) és Maksim Puškar (Matko Vuković) aranyérmet nyert, ezüstérmes Ines Matković (Október 10.) és Jovana Vukas (Bosa Milićević) lett, bronzérmes pedig Tapiska Sergej és Baba Máté (mindketten Október 10.). Szertornában az egyetlen aranyat az Ivan Goran Kovačić Általános Iskola 5—6. osztályosokból álló leánycsapata nyerte, ezüstérmes Vakula Noémi (Kizur István), bronzot pedig Csupák Alex (palicsi Miroslav Antić), Filip Kulić (Sonja Marinković), Staša Rakić (Ivan Goran Kovačić) és a Kizur István Általános Iskola 5—6. osztályosokból álló fiúcsapata szerzett. Cselgáncsban az egyetlen érmet, egy bronzot Oláh Tibor (csantavéri Hunyadi János) nyerte, golfban pedig Bilal Šakirovski (Szent Száva) nevéhez fűződik az aranyérem. A csapatsportágak közül a Vegyészeti-Technológiai Iskola férfifutsalcsapata aranyat, az Ivan Sarić Műszaki Középiskola kézilabdázói és a Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola 3 x 3-as kosárlabdázói ezüstöt, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola női futsalcsapata pedig bronzérmet nyert.
— A versenyeken a legnagyobb létszámmal és a legtöbb versenyszámban részt vett iskolákat megjutalmazzuk, annak pedig külön örülünk, hogy a selejtezőkbe nagy számban bekapcsolódtak a városon kívüli iskolák is. Egyre több diák sportol, újra divat a sport. Ebben valószínűleg az ország élsportolóinak is nagy szerepük van, hiszen Szerbia csapatsportokban még mindig nagyhatalom, emellett egyéni sportágakban is szép sikereket érnek el az úszók, a birkózók... A léc évről évre egyre magasabbra kerül, de eddig mindig sikeresen átugrottuk. Jövőre szeretnénk megismételni az idén elért eredményeket, habár ez nagyon nehéz lesz — mondta Nagy Varjas.
A Szerbiai Diáksportszövetség évről évre egy-egy új sportágat tűz műsorra, amivel gyakran meglepi az iskolákat. Az idén a golf került be a bajnokság programjába, a jövő évi újdonságra pedig valamikor a második félév kezdetén derül fény.