Ha valami a vége felé közeledik, szokás egy kicsit hátra nézni. Bejárni visszafelé a megtett utat. Mi volt benne jó, mi rossz és mire lehetünk büszkék...Akad bőven ebből is, abból is. Én is válogathatok közöttük. Például ami a büszkeséget illeti, s egyet ki is ragadnék ,,büszkeségeim' közül, mégped...
Akad bőven ebből is, abból is. Én is válogathatok közöttük. Például ami a büszkeséget illeti, s egyet ki is ragadnék ,,büszkeségeim' közül, mégpedig azt a tényt, hogy a Hét Nap kollektívájának lehettem és vagyok része.
Hogy a kiszámíthatatlan sors odasodort közéjük, majdnem a kezdet kezdetén, amikor még a Minerva nyomda falai között nyomorogtunk... Aztán együtt tehettük meg, lépésről lépésre haladva a hosszú utat a csúcsig, amikor a példányszámunk ötvenezer fölé emelkedett.
Felemelő érzés volt a tudat, hogy írott szavunk eljutott majd minden magyar otthonba Vajdaság-szerte, és hogy az óvodásoktól kezdve az aggastyánokig mindenki talált benne valami neki valót, valami érdekeset. Hogy nem fanyalogva vásárolták meg a lap egy-egy példányát, hanem várva várták a pénteket, hogy aztán egymás kezéből kapkodva ki lapjait -- találkozhassanak velünk.
Ha most tréfálkozni volna kedvem, megkockáztatnék egy ironikus megjegyzést: Olyan jók voltunk, hogy egy már nem is volt elég belőlünk... Osztódással szaporodtunk.
De egy idő óta, megint saját erőnkből próbáljuk megtalálni régi arculatunkat. Ehhez kívánok erőt és egészséget, hogy továbbra is büszke maradhassak hétnapos mivoltomra.