a zentai temetőben 2010. július 12-én
Elszomorodott szívű feleim, felebarátaim!
Búcsúzástól borongós bánattal jöttünk ide, hogy utolsó útjára kísérjük szeretett Társunkat, aki minket megelőzve hagyta itt ez árnyékvilágot, földi létünk színhelyét, e mindnyájunkat próbára tevő küzdőteret.
Sok évtized köt össze minket közös munkában, közös eredményekben, ám a legutóbbi években egyre több baljós tényező figyelmeztetett arra, hogy a Balsors verő keze vette át a vezénylő pálcát! Számomra különösen fájdalmas tény, ha nálam jóval fiatalabb barátot, lelki-húgomat, lelki-öcsémet szólítja el a kegyetlen, könyörtelen őstörvény. Igaz, hogy å már nem szenved többé; rég eltávozott szerettei körében velük együtt örvendezik!
Ahogy a költő mondta, jó 400 éve: A földi seregek folyvást fogyatkoznak, a mennyei hadak folyvást gyarapodnak...
Aranyos kishúgom, Anikó! Minket ugyan élesen szíven ütött a bekövetkezett búcsú, az elkerülhetetlen elválás, de vigaszunkra szolgál, hogy igen sok szeretettel, számos boldog órával, rengeteg fölemelő és felejthetetlen élménnyel gazdagítottad lelkünket! Hivatásod, amit választottál, és küldetésed, amit teljesítettél -- az tíz- és százezrek életét szebbítette, boldogította, gazdagította, és ezreket indított el a felnőtt élet útjára, a műveltemberré válás felé.
Áldjuk és őrizzük emlékedet, köszönjük szíved reánk árasztott szeretetét, és szentül fogadjuk, hogy a Teáltalad mutatott-megkezdett úton járunk tovább, miközben állandóan Rád gondolunk, és hisszük, reméljük a végső viszontlátást, ha nem is tudjuk, mikor -- egyikünk előbb, másikunk később éri majd meg. Addig is nyugodjál békében, az örök világosság fényében!
Isten tartson tenyerén, Szent Anna asszony, Szent István és László királyok, Szent Erzsébet és Margit, az összes magyar szent öleljen magához! Legyen részed mennyei boldogságban, paradicsomi örömben, mindörökké!
Úgy legyen, ámen!