„Civil szervezetek nélkül a politika kiszáradt tó” (Kudlik Gábor).

Ritkán adatik meg közülünk valakinek, ami most, élete végén Kudlik Gábornak megadatott: mindnyájan sokszoros veszteséget érzünk ráemlékezve.

Kudlik Gábor teljes ember volt. Senkivel szemben nem volt tolakodó, megszámlálhatatlanul sok barátja volt. Olyan adottságokkal áldotta meg a sors, melyekkel igen gyakran kiérdemelte mások bizalmát. Ilyenre csak olyan ember képes, aki a maga részéről nem él vissza a megelőlegezett bizalommal. Ő nem élt vissza vele. Ezért nagyon sokan keresték a barátságát, s mint tudjuk, a barátságban ő volt az, aki többet adott, mint kapott. Mégsem érezte magát megrövidítettnek. Keresztényi önzetlenségében és emberi nagylelkűségében a felebaráti szeretet volt az útmutatója.

Az életet isteni ajándékként élte meg, amelyben jól kell érezni magunkat. Nehéz napjaiban is értékesnek tartotta az életet és nem siralomvölgynek. Panaszkodni nem tudott. Nem tudom, hogy volt-e haragosa. „Az életet élni felebaráti dolog” — vallotta. Ehhez tartotta is magát, s ezért minden nehézséget könnyen elviselt, és cselekvőképes maradt. Saját és gyermekei családi házát az őhozzá ragaszkodó barátokkal együtt építgette, szépítgette: hadd legyen a munkában öröm, a házba épüljön be minél több közös ragaszkodás és szeretet. Amilyen örömmel várta e segítőket, maga is ugyanolyan örömmel ment másoknak segíteni. Ilyenkor is önzetlenül adta bele magát a közös munkába.

Kudlik Gábor teljes ember volt, ami az ő esetében azt jelentette, hogy részt kell venni a közéletben.

„Azért hoztam létre a Nyitott Távlatokat, hogy közösen keressük a biztató reményt. Remény nélkül nem lehet élni” — vallotta.

Kudlik Gábor született kezdeményező, vezető egyéniség volt. Ez a „postás” — ahogyan szerette magát tréfásan heccelni — nagyon ragaszkodott az igazmondáshoz. Ez a hiányérzete sodorta el a politikai szférából a civil szerveződés felé. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének az alapító tagja volt. Úgy érezte azonban, hogy a politikai munka akkor nyer igazán a súlyán, ha párosul a civil kezdeményezéssel.

A „postás” olyan hozzájárulást adott a vajdasági magyar civil mozgalomhoz és önszerveződéshez, amelyet nagyon kevesen tudnak majd megismételni — legyen akár akadémiai műveltségük. Érdemei elévülhetetlenek. Olyan űr keletkezett utána, amelyet nehéz lesz annyi becsülettel, annyi önzetlenséggel, annyi szavahihetőséggel, annyi tudással és annyi szervezőkészséggel feltölteni és működtetni, mint ahogyan azt ő tette.

Kudlik Gábor azzal érdemelte ki az emberek bizalmát, hogy másokkal együtt maga is tanulta azt a magatartást, amely szerint önkéntes munka nélkül a politika a szólamok halmaza.

A kórházban meglátogattam, az utolsó óráiban is kapcsolatban voltam vele. Abban reménykedett, hogy amit a betegségében elmulasztott, azt utóbb bepótolja. Sokat olvasott, de ahhoz tartotta magát, hogy annak, aki a közéletben jelen van, a valóságból kell a legtöbbet megtanulnia. „Az élet zöld fáján és nem a száraz avarban rejtőzik a felelet a problémáinkra” — szerette mondogatni.

Élettársával, Molnár Veronkával — akihez rajongással kötődött — egy olyan széles skálán mozgó civil mozgalmat alakított ki, amely sok száz, talán ezernél is több embernek — főleg fiataloknak — nyújt eligazodást, segítséget és barátságot, ad használható tudást és ismeretet a vajdasági magyarság önszerveződéséhez.

Ez a tevékenység nem múlhat el nyomtalanul, hanem be fog épülni a jövőbe.

Kudlik Gábor gyakorló hívő volt, rendszeresen jelen volt a hétvégi istentiszteleten és szentmisén. A katolikus egyház és vallási felekezet sokat veszít példamutató híve halálával.

Mindennap gondoskodott megözvegyült anyjáról. Nem telefon útján, hanem naponta megjelent nála. A szemével akart meggyőződni arról, hogy mindene megvan, nem szenved valamiben hiányt. Kudlik Gábor mindenben dicsekvés, önmutogatás és hivalkodás nélkül cselekedett. A dicséret jólesett neki, mert azzal ellenőrizte tettei hasznosságát, de sohasem ragadtatta el magát. Igazolja ezt a legmagasabb magyarországi közéleti személyek iránta érzett tisztelete és megbecsülése. Fiait a legjobb emberi tulajdonságokra nevelte. Tette azt úgy, hogy a fiúk észre sem vették, hogy az apjuk nyomdokain járnak: munkaszeretők, szorgalmasak. Nemeslelkűségből maguk is példamutatók.

Most, hogy visszaadja földi életét a Teremtőnek, hisszük, hogy jó tulajdonságait nekünk ajándékozza. Erre kérjük a Teremtőt. Búcsúzzunk el a postástól, a jó hírnökétől!

MIRNICS Károly Szabadka, 2014. április 15.