Boldog születésnapot, Kosztolányi Dezső Színház!
Gyurkovics Virág
2014.11.12.
LXIX. évf. 46. szám

Az évfordulók fölött — lássuk be — hajlamosak vagyunk elsiklani. Azt gondoljuk, rendben van, eltelt még egy év, na és? Ez nem változtat semmin, megyünk tovább, menni kell tovább. Aztán elérünk egy kerek számhoz, és megtorpanunk...

Talán éppen a nulla gömbölyded formája sugallja, hogy ez most más, ennek valóban kereknek, konkrétnak, kézzelfoghatónak kell lennie. Annál is inkább, mert ez a bizonyos nulla a legjobb alkalom arra, hogy újrakezdjük — másodszor, harmadszor, sokadszor —, ha úgy ítéljük meg, hogy valamit nem jól csináltunk. Igen, a nullás évfordulók a legjobbak a számvetésre. Ezért állunk most meg gondolkodni a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházról is, mely november 9-én ünnepelte huszadik születésnapját. De hogy mennyire volt kerek az elmúlt két évtized, arról szóljunk egy kicsit részletesebben is!

A városunk egyik legnagyobb író-, költő- és nem utolsósorban színikritikus-büszkeségéről elnevezett színház a megalakulása/születése óta birtokolta azt a különleges érzékenységet, hogy mindig megütötték a fülét az éppen fel-felhangzó segélykiáltások. Szerepe éppen azért vált olyannyira fontossá, a város szerves részévé, mert mindenkor reagált rájuk. Megalakulásakor, 1994-ben az anyanyelvi színjátszásért szólt ez a segélykiáltás. Mentsvárként tekintettek a Kosztolányira azokban az időkben, amikor a Népszínház magyar társulata elidegenedett a hagyományos magyar nyelvű színjátszástól. Később, amikor a városi Népszínház visszatalált küldetéséhez, egészen megváltoztak ezek a bizonyos segélykiáltások is.

A kőszínház mellett kellett valami újszerű, valami, ami felrázza ezt az álmos kisvárost és annak szunnyadó lakosait. Erre reagált csaknem tíz évvel ezelőtt, illetve reagál manapság is az Urbán András vezette társulat, amely a progresszív színházi megoldásokat, a kísérletezésen alapuló társulati munkát és a tabuk, sallangok nélküli gondolkodást/gondolkodtatást helyezte mindenek elé. Ennélfogva Szabadka mai mivoltához is kétségkívül hozzájárult a KDSZ eddigi tevékenysége. És amikor Szabadkáról beszélek, akkor nemcsak a színházba járó közönségre gondolok, hanem a város, sőt, mondhatnám, a régió szinte egészére, mindenre, amire a színház közvetve vagy közvetlenül hatással volt az elmúlt évek során. Legyen az a közvélemény formálásától, kritikai gondolkodásra való ösztönzésétől kezdve a társadalmi/szociális/morális gondok kertelés nélküli kibeszélésén át egészen addig, hogy fényében új megvilágításba kerültek olyan számunkra — szabadkai, vajdasági emberek számára — fontos témák, mint amilyen a kisebbség, a másság és az idegenség, illetve az ezekhez való viszonyulásunk. Emberek világlátására volt hatással mindaz, amit a KDSZ a városnak nyújtott, hogy falakat és határokat döntött le, illetve dönt le a fejekben mindmáig. Márpedig ez elengedhetetlen ahhoz, hogy Szabadka egyről a kettőre jusson, hogy továbbhaladjon azon az úton, amely a felemelkedéséhez vezet(het). A színház csak egy, de fontos szegmense ennek a felemelkedésnek. Szabadkán a Gyermekszínházzal együtt három magyar nyelvű társulat működik, mely ezt a küldetést tűzte ki célul. Munkájuk összetéveszthetetlen, egyszersmind hiánypótló, és a kulturális színtéren egységet alkot. Városunk éppen ezért kiváltságos helyzetűnek mondható, a mi dolgunk csak annyi, hogy éljünk vele, éljünk a lehetőségeivel.

Még sokszor ennyi születésnapot, kedves Kosztolányi Dezső Színház! Kívánjuk, hogy őrizd meg legfőbb tulajdonságod, és a jövőben is legyen füled meghallani a város segélykiáltásait!


„Vidéken, egy forró padláson kutakodva, a pókhálóval bevont gerendák és régi ládák között, véletlenül megleltem kis játékszínházamat, melyet több mint húsz éve nem láttam... Ezzel a színházzal nem közönséges lázakat éltem át. Ha ezerszer is papírból, fából van összeábdálva, egykor mégis ez jelentette nekem a valóságot és az egész életet... Mesterségemhez tartozik, hogy színházi előadásokról írjak. Olykor fanyar és csüggedt vagyok, s nem melegít fel semmi színházi lámpa. Most már tudom, hogy ez a színház kényeztetett el, melynek ötéves koromban igazgatója, rendezője, költője voltam, és mindig azokat a remegő élményeket keresem ott is, amiket itt találtam, mikor a kis ezüstcsengettyű — valami friss, télies, titokzatosan zúzmarás hangon — az előadás kezdetét hirdette. Szóval, a színvonalat nagyon is magasra állítom. Egy játékszínház örömét várom az igazi színháztól, és az élet és a mese végtelenségét.”

/Kosztolányi Dezső: Színházi esték/

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..