Hosszú idő után újra megtelt emberekkel Vajdaság egyik legszebb kirándulóhelye, a csantavéri Új Sziget. Sportesemények, gyermekrendezvények, főzőverseny, művelődési műsor gazdagította a tartalmas falunapot, és nem maradt el a jókedv sem, hiszen mindenki örült annak, hogy végre egy kicsit kiszabadulhatott, és találkozhatott barátaival, ismerőseivel.
Az ünneplés már pénteken, a Hunyadi János Általános Iskola tanévzáró rendezvényével elkezdődött, majd a Gyöngyvirág kézimunkacsoport kiállításának megnyitásával folytatódott a Bartók Béla Művelődési Egyesület termében.
A programok szombaton az Új Szigetre (Cooltour Sziget) tevődtek át, ott már a reggeli órákban Pecakihívás néven horgászverseny kezdődött. Sikeresnek bizonyult a hagyományos falunapi gyalogtúra is, majd tizenkét vegyes csapat részvételével röplabdatornát tartottak. A reggeli órákban több mint száz bogrács alatt lobbant fel a tűz, és egy kis idő múlva már ínycsiklandó illatok lengték be a helyszínt.
A tiszaszentmiklósiak bográcsában is főtt a zúza
A huszonhét évvel ezelőtt alapított, tiszaszentmiklósi Magyar Kultúrkör tagjai első alkalommal látogattak el a csantavéri falunapra. A zúzapörkölt a bográcsban főtt, mi pedig egy-két darab finom sütemény elfogyasztása közben beszélgettünk a bánáti vendégekkel.
— A zúzapörköltnek nincs titka. Megpirítjuk a vöröshagymát, zúzát, hozzáadjuk a sót, borsot, és két órát hagyjuk főni, hogy a zúza jó puha legyen — mondta Szeles Rozália, az egyesület oszlopos tagja, majd hozzátette, bajban vannak, mivel a kultúrkör épületét a tulajdonosa árulja, és ha túlad rajta, nem tudja, mi lesz velük.
A vajdasági vendégek mellett több magyarországi csapat is bemutatta gasztronómiai ügyességét. A betyárhagyományokat ápoló Pásztortűz Hagyományéltető Egyesület tagjai Dunaújvárosból, a Jászságból, Pécs környékéről és Balassagyarmatról érkeztek Csantavérre.
A Pásztortűz Hagyományéltető Egyesület tagjai
— Magyarország egész területén járjuk a hasonló jellegű rendezvényeket, Csantavérre első alkalommal látogattunk el. A társaságban nyolcan vagyunk, mind barátok, családtagok. Célunk a betyárhagyományok éltetése, bemutatása, továbbadása a fiataloknak, akik, kellemes meglepetésünkre, egyre inkább érdeklődnek a téma iránt. A zúzapörkölt mellett saját részre magyaros marhapörköltet is készítünk — emelte ki Kriszt László, majd a jászsági zúzapörkölt „titkát” a Jászapátiból érkezett Szabari László osztotta meg velünk.
— Hagyományosan főzünk, csak azt tesszük a bográcsba, ami hozzávaló. Kizárólag a magyar konyha fűszereit használjuk, vagyis házi disznózsírral kezdünk, majd a hagyma, a zúza, a só, a bors és esetleg a majoránna következik. A kicsit csípősebbet szeretjük. Mindent tanyáról vásárolunk, a hústól kezdve a tojáson, a fűszereken át a zöldségekig — mondta a főszakács.
A gyerekek is jól érezték magukat
A szervezők a gyerekekre is gondoltak, hiszen az ökosátor alatt arcfestés, kifestős, krumplinyomda, hajfonás és gyöngyfűzés várta a legkisebbeket.
A csantavéri falunapra mások mellett dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke is ellátogatott, köszöntőjében kiemelve, hogy Vajdaság egyik legszebb helye az Új Sziget, mely az elmúlt évhez képest új tartalmakkal bővült. Mint mondta, az ilyen események a közösségről, a barátkozásról, az együvé tartozásról szólnak.
Dr. Pásztor Bálint
Az ünnepi műsorban fellépett a Hunyadi János Á. I. Csipetkék néptánccsoportja és szavalói, a Mendicus Művészeti Központ Szénaboglya néptánccsoportja, a Mendicus ifjú tamburazenekara, a My Dance Klub, a Diamond Fitness aerobikcsoport, az Aka Kids csoport és Dér Zsolt hegedűművész.
A Mendicus ifjú tamburazenekara
András Gyuricsin Attila, Csantavér Helyi Közösségének tanácselnöke lapunknak elmondta, hogy Csantavéren régi hagyománya van a barátkozásnak.
— Nagyon örülök, hogy helyi vállalkozók összefogásával és érdekképviselőink óriási segítségével sikerült a szigetet kialakítani, így a falunapot immár második éve itt rendezhetjük meg. Bízom benne, hogy hamarosan az az idő is eljön, amikor sztárvendéget is fogadhatunk, de ma a csantavériek mutathatják meg magukat. Önmagunkra gondolok, mert egy faluban élünk, viszont a rengeteg teendő közepette sokszor képtelenek vagyunk találkozni. Itt erre alkalom nyílik, a sziget egyfajta gyűjtőponttá, találkozási hellyé vált a csantavériek körében. A helyszín második éve van használatban, először meg kellett várnunk, hogy fejlődésnek induljon a természet, megnőjenek a fák, létrejöjjön a strand. Mindez óriási energiát, támogatást, erőt igényelt, és most jutottunk el arra a szintre, hogy kellemesen tudjunk itt barátkozni. Röpke két év alatt kinőttük ezt a 13 hektáros területet, melyen víz, áram és világítás is van, így a sziget bővítésén gondolkodunk. Bízom benne, hogy valami módon a környező földterületeket is be tudjuk olvasztani ebbe a történetbe. Olyan emberek állnak mögöttünk, akiknek fontos, hogy mindannyian, ők is, és mi is, jól érezzük magunkat. Mezőberény, Akasztó, Dunaújváros, Gyermely és Szabadbattyán küldöttsége is velünk együtt ünnepel. Testvértelepüléseinkkel megbeszéljük, mik a lehetőségek, miben tudnánk együttműködni. Elsősorban a gyerekek, a fiatalok számára szeretnénk minél több lehetőséget megnyitni akár a sport, a művelődés vagy egyéb más területen — emelte ki a tanácselnök.
András Gyuricsin Attila
A tartalmas, nagy tömegeket vonzó esemény vasárnap ünnepi szentmisével, kisfoci- és tenisztornával, valamint lóversennyel ért véget.
Fényképezte: Tóth Tibor