Bango fotelek: a pihenésre csábító retró
Fehér Márta
2021.09.27.
LXXVI. évf. 38. szám
Bango fotelek: a pihenésre csábító retró

Az üköregapám csúfneve volt Bango. Hébe-hóba szeretett felönteni a garatra. Kint éltek a tanyán, ahonnan időről időre bejárt a faluba, a kocsmába. A kettő közötti úton romák éltek, ők nevezték el így, mert ha beivott, sántított. Jön a Bangó — kiáltották, amikor meglátták (a bangó cigányul bénát, sántát jelent). A név dédapámra és nagyapámra is ráragadt, aki a fizetését is Bangó Pista névre kapta a szövetkezetben. Ha a tanyavilágban megkérdezed, melyik a Molnár-tanya, nem tudják, ám ha megkérdezed, melyik a Bangó-tanya, azt igen! Gondoltam, ne szűnjön meg ez a név, még a csengése is milyen jó! — adomázik a Bango desing megálmodója, Molnár Attila zentai kárpitos.

Az ősz a bekuckózás ideje, csak legyen otthon egy kényelmes fotel, egy meleg, puha takaró, vastag zokni, forró csoki/tea/bor a bögrében no meg egy jó könyv vagy film. Ez jutott eszembe, amikor a napsütésben aranyló falevelekből beléptem a kárpitosműhelybe, és megpillantottam az élénksárga, újraálmodott kecskelábút — kedvem támadt belehuppanni.


Molnár Attila

— Ez az én művem, kitaláltam, megterveztem, megcsináltam — mondja vendéglátóm. — Teljesen „friss”, a mellette levő bordó is, néhány napja készültek el, és most vevőre várnak — magyarázza az óvó bácsiból lett kárpitos, aki néhány hete elköszönt a gyerekektől, hogy egy évvel ezelőtt megnyitott vállalkozásának hódoljon. Igazi sikersztori az övé: merészet álmodott, belefogott, élt a közösségi média kínálta hirdetés lehetőségével, kuncsaftjai már nemcsak zentaiak, hanem újvidékiek, óbecseiek, nagybecskerekiek, szabadkaiak, magyarkanizsaiak, törökkanizsaiak is. És az „egyszerű” kárpitozással sem elégedett meg, így pikk-pakk továbblépett: a bútorok áthúzása mellett saját gyártásba fogott, és megalkotta a Bango designt.


Bango fotel (kép: fb/Bango design)

— Láttam, hogy van kereslet, a stílus nagyon kedvelt. Tagja vagyok néhány magyarországi meg szerbiai kárpitoscsoportnak, azokban is megerősítették, hogy ez a bútor nagyon felkapott, Belgrádban és környékén is, nem csak Vajdaságban. Két-három hete készült el az első két darab — egy sárga és egy bordó. Alapjában véve szeretek alkotni: ezt én terveztem, az én formám, én csináltam — meséli elégedetten. Közben lefejti egy régi szék kopott huzatját, észre sem veszem, milyen gyorsan, és már mintát vesz, szabja az új „ruhát”, és közben beszélgetünk. — A nyári ügyeletben még dolgoztam az óvodában, aztán szeptember 1-jével elváltak útjaink, úgy éreztem, a két munka most már egyszerre sok volna. Úgy kezdtem, hogy egy-két kolléganőnek, ismerősnek kárpitoztam, s ahogy egyre nagyobb lett az érdeklődés, létrehoztam az oldalamat a közösségi hálón. Az nagyon hozott! Előtte havonta egy-két munkám volt, most heti négy-öt. Általában a szombatom, vasárnapom is foglalt. Aztán néha csinálok magamnak egy nap szünetet.


Fotel újraálmodva (kép: fb/Kárpitos-Tapetar Molnar)

* Ez rendben, de hogy lett belőled kárpitos? Engem ugyan hiába kérnének a kollégák, hogy újítsam fel az ülőbútorukat, hiszen még soha nem csináltam. Neked tehát lehetett benne némi gyakorlatod, ha bevállaltad…

Dolgoztam egy gyárban, ahol székeket, foteleket is csináltak. Úgy csöppentem oda, hogy anyukám varrt náluk, én meg éppen munka nélkül maradtam, és édesanyám megkérdezte, miért nem megyek oda dolgozni ideiglenesen, amíg nem találok mást. Ott maradtam három évig! Szerelőként lettem felvéve, ám volt ott egy hölgy, aki egy kárpitostól tanulta ki a mesterséget, és megmutatta nekem az alapokat, betanított, utána már én is kárpitoztam. Maximalista vagyok, mindig szebbre, jobbra törekedtem. Aztán jött a lehetőség az oviban, az a végzettségem, meg a gyerekeket is szeretem, hát váltottam.

(Hosszan beszélgettünk az oviról, a projektalapú oktatásról, nem jó az a gyereknek, ha nem muszáj neki semmit csinálnia, csak azt, amihez és amikor kedve van, mert az élet nem ilyen.)


Színválaszték: a szürke ötven árnyalatától az élénksárgáig bármi választható

— Most már egy éve hivatalosan dolgozom — folytatja Attila. — A vállalkozás megindítása nem volt bonyolult, az iparosegyesület segítségével csináltam, mely minden papírmunkát elintézett, valami minimálisat kellett fizetnem, aztán pecsétet készítettem, és megnyitottam a műhelyt. Jó érzés vállalkozónak lenni, egyrészt szabadabb, másrészt nagyobb a teher a vállamon. Ugyebár nincs már meg a biztos háttér, az ovi, de ilyenkor azzal nyugtatgatom magam, hogy nincs miért idegeskednem, nézzek be a garázsba, ahol már három éve nem járt az autóm, mert mindig tele van kárpitozásra váró bútorokkal. Annyit meg tudok keresni, mint az oviban, sőt. Nem vagyok az adórendszerben, átalányadót fizetek, meg a nyugdíjalapot, illetve az egészségbiztosítást az óvodai munkaviszonyom megszűnése után, mindent összevetve havonta 18–19 000 dinárt. A megnyitáshoz semmilyen támogatást nem vettem igénybe, ez az én szarvashibám volt, halogattam, nem néztem utána. Tavaly eldöntöttem, hogy szeptemberben megnyitom a vállalkozásom, és utólag láttam, hogy augusztus 31–éig volt nyitva a Prosperitati-pályázat. Jól van, bár végül is jól jött volna, annak ellenére, hogy már addigra volt varrógépem, és ami szükséges volt, beszereztem. Ezek viszont sima steppelő varrógépek, az egyiket le kellene cserélni hosszabb öltésekre alkalmasra. Talán most már éberebb leszek, ha adódik pályázati lehetőség.

Amikor arról kérdezem, mi a titka, a következőt mondja: — Relatív olcsó vagyok másokhoz képest. Jó reklám, jó munka, jó árak. Ezt legyártani könnyebb, mint átkárpitozni — mutat rá egy kínai műbőr fotelre. Mint kiderül, csak azok a részei műbőrök, amelyek látszódnak, a többit olcsó anyag fedi, benne pedig ragasztott törmelékszivacs van. — Szét kell szednem az összes varrást. Ennek csak az ülőrésze, tehát a háttámla és a karfák nélkül, tizenkilenc darabból áll. Azt mind ki kell vágni, ki kell szabni, le kell venni a mintát, össze kell varrni. Aztán jöhet a többi része. Ez két nap aktív munka. Nálunk nagyon telített a bútorpiac kínai áruval, mely nagyon gyenge minőségű, és én arra allergiás vagyok. Főleg tucatárut hoznak újrakárpitozni, illetve ismét divatosak a ’70-es évek foteljei, előkerülnek a nagymamától, a padlásról, azokat szoktam helyrehozni. Azok a kedvencek. Jól is mutatnak, szép kiegészítő lehet egy-két fotel egy olvasósarkot kialakítva vagy egy előtérben.


Szerszámfal


A műhely: varrógép és görbetű


Áthúzásra váró műbőr fotel

Fényképezte: Fehér Márta

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..