Május elején mutatták be A galaxis őrzőinek harmadik és egyúttal záró epizódját. A James Gunn által írt és rendezett képregény-adaptáció legújabb része sokak szerint a legszívbemarkolóbb tagja lett a trilógiának. Ezt mondják, én még sajnos nem láttam, tehát ne tessék spoilerezni, kedves olvasók.
Ez nem filmkritika lesz, hanem egy játékot veszünk górcső alá, mégpedig a Marvel’s Guardians of the Galaxyt, mely 2021-beli megjelenésével nem mondható mai darabnak, viszont ha nem néztem volna újra a filmeket, akkor biztosan nem installáltam volna fel a játékszoftvert a számítógépemre.
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy ez az egyik legszebb játék, melyet valaha láttam. A pályadizájn szemkápráztató, a színek élénkek, a karakterek részletgazdagok. Űrlord, Drax, Gamora, Mordály és Groot karaktere gondosan megtervezett és csodálatosan animált, így a látvány valóban megfelelne akár egy animációs filmnek is. A szinkronszínészek kitettek magukért, valamint a forgatókönyv is pazar, szóval nem tudom megérteni, hogy miért ignoráltam ezt a csodálatos játékot ennyi időn keresztül. Á, már emlékszem! Azért, mert a Square Enix kiadó kezei közül nem sokkal korábban a Marvel's Avengers került ki, mely a nagyszerű mikrotranzakcióiról híresült el. Hiszen mindannyian imádjuk, ha a teljes árú videójátékokban fizetnünk kell a fejlődésünket segítő tárgyakért… Igen, ez neked is szól, Ubisoft…
Visszatérve az őrzőkhöz: ha szeretjük a filmeket, és kíváncsiak vagyunk a karakterek további kalandjaira, akkor mindenképp vegyük elő ezt a játékot, mivel bár a sztori eltér a moziverzum történetétől, megismerhetjük ezeknek a képregényeknek a sajátos űrábrázolását.
A történet szerint az őrzők egy karanténövezetből szeretnének elcsenni dolgokat, hogy pénzhez jussanak, de rajtakapják őket, ami miatt súlyos büntetést kell kifizetniük az igazságszolgáltatóknak. Csakhogy valahogyan a pénzt is elő kell teremteniük, igencsak rövid idő alatt. A főszál, amíg haladunk a történetben, egyre több fordulatot tartogat számunkra. Ezek, bár kiszámíthatóak, a minőségi faktornak köszönhetően mégis roppant magával ragadó élményt nyújtanak. A játék rendkívül filmszerű, a karakterek folyamatosan vicces dolgokat mesélnek egymásnak, vagy éppen a pillanatnyi történéseket kommentálják. A dialógusok, melyek valóban James Gunn-szerűen vannak megszerkesztve, mondhatni, zseniálisan bugyuták, ami egy különleges bájt kölcsönöz a produktumnak. Tudom, hogy a DC Studios új igazgatójának nincs köze ehhez a játékhoz, de a mozi miatt kedveltük meg ezt a sajátos, könnyed humorfaktort, mellyel természetesen nem Gunn ismertetett meg bennünket, viszont a játék viseli a jól ismert jegyeit. Mint tudjuk, a filmek magukon hordják az alkotóik kézlenyomatát, itt példaként megemlíthetnénk a legismertebb képregényfilmes rendezőket: a Thor-filmek esetében Taika Waititit, az X-Mennél Bryan Singert vagy éppen Zack Snydert.
Én mint filmkedvelő rendkívül fontosnak tartom, hogy egy játék narratívája magával tudjon ragadni. A galaxis őrzői videójátékhoz hasonlót korábban csak a Red Dead Redemption 2 vagy az Uncharted 4: A Thief's End esetében éreztem. Ezek pedig azért is jó példák, mert mindkét szórakoztatószoftvernél hallhattunk olyan visszajelzéseket a keményebb játékosoktól, hogy borzasztóan elnyújtott átvezető videókat tartalmaznak, olykor lassú az irányításuk, valamint számos olyan játékmechanikai elemük van, amely felesleges köröket ró a játékosokra. Példaként: a RDR2-nél, mely egyébként egy western, a táborunkban szénabálákat kell egyik pontból másikba szállítani a vállunkon szép lassú és komótos léptekkel, hogy megetethessük paripáinkat, melyeket, miután jóllaktak, le is kell csutakolnunk, illetve megsimogatnunk, hogy elmélyedjen a bandita és állata között fennálló kapcsolat. Filmkedvelőként tudom, hogy ez egy karakter- és világépítő elem, mely megszeretteti velem a főszereplőt és mindazokat, akikkel kapcsolatba lép. Így tudtam meg a főszereplő Arthur Morgan motivációit, hogy miért is akart felhagyni a bűnözéssel, vagy hogy miért hullatott könnyeket, miután a lova elhunyt az egyik szívbe markoló történetszálban. Ezek mind-mind filmes technikák, melyek sokaknak nem tetszenek. Erre hozok egy példát: a Fortnite, mellyel itt már többször foglalkoztunk, tökéletesen bemutatja a mai játékosközönséget, mivel mindenki a villámgyors és akciódús videójátékokra vágyik, de a szoftvernek számos olyan ismertetőjegye is van, amely már megszokott, ismerős, mondhatni, családias környezetet nyújt. Egy másik példa a régebbi motorosoknak a Dust 2. Több mint húsz éve ugyanaz a pálya, csak más formában, ergo: családias közeg, új skinekkel.
Visszatérve a játékhoz, a Marvel’s Guardians of the Galaxy a csodálatos karaktereivel valóban a játékos szívébe lopja majd magát. A korábbi gondolatsorra visszatérve: már akinek. Az űrkalandozások közben felépül egy csapat, ami a szórakozott Peter Quillnek, azaz Űrlordnak köszönhető. Mondhatni, ő egy rossz döntésektől nem mentes, ám a legtöbbször jó szándékú vezető, aki fáradhatatlanul küzd a csapatmorál fenntartásán, még akkor is, ha azt éppen ő húzta le a béka popója alá. Itt ismerhetjük meg Űrlord részleges eredettörténetét, amikor fiatal, tizenhárom éves énjét irányítva járhatjuk be gyermekkori házát, magunkba szívva a ’80-as évek Amerikájának alsó középosztálybeli hangulatát. A csapattagok nagyon hasonlóak a filmekben megismertekhez, némi különbséggel, itt ugyanis Groot nem azt mondogatja folyamatosan, hogy „Én vagyok Groot”, hanem „Én vagyok Groot”. Fontos: Gamora és Peter között itt nincs szerelmi szál, ami azért is jó, mert a semlegesebb párbeszédek miatt a kapcsolatuk sokkal dinamikusabb és közvetlenebb, ami egy 17—20 órás játék esetében hálás tud lenni.
Még egy nagyon fontos dolgot kiemelnék, amit az elején valóban utáltam, az pedig az irányítás. Nem tartott sokáig, mire rájöttem, hogy valóban jó döntés volt kizárólag Petert irányítani, mert ilyen módon volt teljesen elfogadható a harcjeleneteknél megismert utasítgatásos rendszer, amikor is a csapattársainkat megkérhetjük, hogy végezzék el egy-egy különleges és sokszor túl erősnek is mondható mozdulatukat az ellenfeleinken. A sztori előrehaladtával emiatt nem laposodik el a harc, hiszen más-más stratégiákat alkalmazhatunk bizonyos ellenfelekkel szemben, nem mellesleg ebből az irányításból is lerí, hogy mennyire kontrollerbarát a játék, hiszen a billentyűzet leosztásából is látszódik, hogy a kontrollereseket vették figyelembe elsődlegesen, nem pedig a billentyűzeteseket (itt most én emelem magasra a kezem, bár nem panaszkodom).
Végszóként: csak ismételni tudom magam, ez a játék valami lenyűgöző, a felcsendülő zenék, a karakterek, a látvány… Aki teheti, vessen rá egy pillantást, és bár nem egyedi, de roppant szórakoztató élményben lehet része általa. Azt fontos leszögezni, hogy a játék rendszerkövetelménye meglehetősen magas, de ezért valóban érdemes felújítani a régi vasainkat.
Mindenkinek kellemes szórakozást!
