A könyvet Szeged után Horgoson is bemutatták, az eseménynek a Reök-major, a család egykori villája adott otthont. Lévai Katalinnal Németh Ernő újságíró beszélgetett.

A címben említett örökhagyó Reök Iván (1855—1923) királyi főmérnök, országgyűlési képviselő, felvilágosult szellemű nagybirtokos, a gyönyörű szegedi, szecessziós Reök-palota építtetője. Száz évvel ezelőtt hunyt el, az évfordulóra felújított sírja Horgoson, a valamikori birtokán található. Alakja regénybe illő, mégsem ő, hanem az érzelmes, okos, de naiv fia, Andor lett a feldolgozott történet hőse.

Lévai Katalin elmondta, egy író számára nagy ajándék, amikor lehetősége nyílik arra, hogy az érzelmileg igazán bevonódott családtagokkal együtt kutathat, ami így egy óriási idő- és érzelmi utazás volt.

A könyvben a család történetét maga Reök Andor meséli el, mégpedig úgy, hogy az író megpróbálta az ő szemével láttatni a történéseket. Ezért Andor beszél a könyvben egyes szám első személyben. A szerző beavatta a közönséget a hosszadalmas, majdnem egy évig tartó kutatómunka rejtelmeibe. Felvázolta, hogy a meghallgatott családi történetek mellett mi mindent olvasott még el.

— Ez a legszebb része a könyvírásnak, amikor még nem írok, csak ismerkedem a karakterekkel. Nálam ez úgy működik, hogy amíg nem hallom a hangját, addig nincs meg a karakter. Fényképeket is nézegettem, és már az első képen, amikor megpillantottam Andort, tudtam, róla írom a regényt. A Reök családnak kilenc gyermeke volt, a felnőttkort hét érte meg, négy fiú és három leány. Andor volt a legkisebb fiú, érzékeny, tépelődő, aki nagyon nehezen ért meg arra, hogy elvállalja az apja örökségét, de miután megtette, néhány év alatt mintagazdasággá változtatta a birtokot.  Tragédiák övezték ennek a családnak az életét. A legidősebb fiút, Istvánt lelőtték, a család barátja, Magyar Ede, aki nemcsak ezt az épületet tervezte, ahol most vagyunk, hanem sok más objektum mellett az Órás Villát és a szegedi Reök-palotát is, öngyilkos lett, majd Andor huszonnégy éves korában vesztette el az édesapját. Reök Ivánnak, az örökhagyónak a hanyatlása, öregedése akkor kezdődött, amikor Trianon után kettészakították a birtokát. Horgoson volt a major, Szegeden maradt a háza, ő pedig kénytelen volt szerb állampolgárrá válni, hogy ne vegyék el a birtokát, miközben egy igazi, nagy magyar hazafi volt.

Mint a hallgatóság megtudta, Andornak nem volt könnyű élete, folyamatosan megfigyelték. A II. világháború egy szakaszában Szabadka és Bajmok főispánja lett, de amikor megkezdődött a zsidók deportálása, visszavonták tisztségéből. Ennek ellenére a szerbek ellenségnek tekintették. Magyarországra költözött, majd mégis visszajött, habár tudnia kellett, hogy ezzel mit vállal. Elfogták, Újvidékre szállították, ott is halt meg, kiesett a báni palota ablakán. Öngyilkos lett vagy meggyilkolták? 

— Nem engedhette meg, hogy megöljék, ezért inkább öngyilkos lett — én azt a verziót választottam — mondta Lévai Katalin, és az is szóba került, hogy Andor és a család emlékét vissza kell hozni a köztudatba. Andornak nincs sírhelye, nem volt mód eltemetni, de a könyv által — és ezt a család is így gondolja — „egyszerre történik meg az őt megillető, méltó életre keltése és tisztességgel való újratemetése, pontosabban a valódi temetése” (Reök György).