home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Az immunitásunk védhet meg bennünket a vírusoktól
Dr. Kasza Bálint
2020.05.04.
LXXV. évf. 18. szám
Az immunitásunk védhet meg bennünket a vírusoktól

„Életstílusunkat bármikor módosíthatjuk, ha az árt az egészségünknek. Sosincs korán és sosincs késő elkezdeni” (Rudi Westendorp).

Naponta értesülünk a vírusjárvány fenyegetéséről, terjedéséről, következményeiről, várjuk a végét, a védőoltás feltalálását, bevezetését. Eközben kevés szó esik a szervezetünket védő rendszerről, mely a születésünktől kezdve a halálunkig oltalmazza testünket. Erre a csodálatos rendszerre szeretnék rávilágítani, hogyan, miként működik, mi gátolja, s mivel lehet segíteni, fokozni működését. A cél, hogy minél jobban megismerjük immunitásunkat, mert annál érthetőbbé válik, milyen lenyűgöző hálózatról van szó. Ez a rendszer véd meg bennünket, még akkor is, amikor majd elkészül a védőoltás. A vakcina csupán meg fogja könnyíteni a feladatát a védekezésben.

A vírusjárvány megjelenése óta sok fontos tanácsot hallunk arról, hogyan csökkenthetjük a fertőzés veszélyét, miként gátolhatjuk meg a kórokozók bejutását a szervezetbe. Emellett fontos lenne hangsúlyozni, hogy a szervezetünk ellenálló képessége, immunitása kulcsszerepet tölt be a vírus és más kórokozók elleni védekezésben (1. kép). Az immunrendszert molekulák és sejtek milliói alkotják, melyek szoros összhangban munkálkodnak azon, hogy szervezetünket megvédjék az idegen betolakodóktól: elpusztítsák a behatoló kórokozókat (vírusokat, baktériumokat stb.), semlegesítsék a környezetből származó károsító anyagokat és elpusztítsák a testben keletkező, kórosan elfajult sejteket, például a ráksejteket. Az immunválasz óv meg bennünket attól, hogy a mindenütt jelen levő fertőző ágensek áldozatául essünk. Ha ez a rendszer nem működik megfelelően, megbetegszünk. Ha valaki immunrendszerének a működése károsodott vagy leállt, esetleg az egyén immunrendszer nélkül született, akkor ki van szolgáltatva a kórokozóknak, melyektől a szervezet normális esetben meg tudja védeni magát. Az immunrendszer mindezt oly hatékonyan végzi, hogy működését észre sem vesszük.


Az immunitás az egészség kulcsa

 

A védekezőrendszer felépítése

Amikor jól érezzük magunkat, nem sokat törődünk az immunrendszerünkkel, sem azzal, hogy mit tesz. A védekezőrendszerben a bőrünk, a légző- és az emésztőrendszer, a nemi szervek nyálkahártyája alkotja az első védvonalat, mely képes feltartóztatni a mikroorganizmusok legnagyobb részét. Ha a kórokozók mégis áttörik ezt a védvonalat, szembe találják magukat az úgynevezett immunsejtekkel. Az immunrendszer bárhol és mindenhol jelen van a testünkben. Számtalan sejtje van: úgynevezett természetes ölősejtek, a fehérvérsejtek (leukociták) és az általuk termelt antitestek. Az immunitásunk olyan csodálatosan felépített rendszer, hogy a sejtjei felismerik a betolakodókat, az elfajzott sejteket, és felfalják vagy más módon semmisítik meg őket. A vírusfertőzött sejtek a szervezet számára veszélyesek, így sürgősen ki kell őket iktatni. Ha a vírusok egyszer bejutottak a sejtbe, igen gyorsan szaporodni kezdenek. A fertőzés vagy tönkreteszi a sejt normális működését, és a sejt halálát okozza, vagy a sejt korlátlan szaporodását idézi elő, és ezáltal rákos sejtté alakíthatja át. Ekkor lépnek színre az ölősejtek (NK) (2. kép). Az ölősejtek megtalálják, majd elpusztítják a vírussal fertőzött sejteket, és ezáltal megakadályozzák, hogy a bennük gyorsan sokasodó vírusok továbbterjedhessenek. Vészjelzéseket is képesek leadni, ha nem tudnak megbirkózni a nagyszámú mikroorganizmussal, vagyis segítséget hívnak, hogy el tudják pusztítani a káros anyagokat, kórokozókat. Ezt a folyamatot a megtámadott terület pirossága, melegedése, duzzanata, fájdalma jelzi. Ha azonban még ez a védősánc sem elégséges a kórokozók feltartóztatására, akkor a szervezet specifikus immunválasszal igyekszik megőrizni épségét. Ennek megjelenéséig 4—7 napra van szükség. Ez alatt az idő alatt aktiválódnak az úgynevezett T-sejtek, melyek a test szöveteiben közvetlenül részt vesznek a kórokozók eliminálásában. A B-sejtek antitesteket termelnek, és ezekkel burkolják be a vírusokat, így akadályozva meg őket abban, hogy a sejtekbe jussanak (3. kép). Azok a vírusok, amelyek nem kerülhetnek be a sejtbe, nem is szaporodhatnak. Eszerint a szervezet bármely pontján következik be a fertőzés, az antitestek is gyorsan odajutnak, hogy harcba szálljanak a kórokozókkal.


Ölősejtek

Ezt a bonyolult rendszert az úgynevezett vegetatív (akaratunktól függetlenül működő) idegrendszer, egyes szervek, sejtek és hírvivő anyagok hangolják össze. Az utóbbi években derült fény arra, hogy a lelki funkciók, az idegrendszer, a belső elválasztású mirigyek és az immunrendszer szoros összeköttetésben állnak egymással. Ugyanazok a közvetítő anyagok (hormonok, fehérjék stb.) vezérlik mindegyik rendszert (még az emberi gondolatnak is megvan a biokémiai alapja). Ha az egyén lelkileg nincs megfelelő állapotban — például fél, szorong, aggódik, nem képes kezelni a stresszt —, akkor olyan anyagok keletkeznek az idegrendszerében, és jutnak el a szervezetébe, amelyek károsítják a belső elválasztású mirigyek működését, illetve gátolják az ellenálló képességet. Hogy a szervezetünk, így az immunitásunk is zavartalanul tudjon működni, harmóniában kell lennünk önmagunkkal, embertársainkkal, a természettel és a természetfelettivel. Ha megszűnik a harmónia bármelyik összetevővel, vagy akár mindegyikkel, a szervezet igyekszik helyreállítani a zavart, ám a belső szervek működése megváltozik. Ha ez a diszharmónia folyamatosan fennáll, akkor szervi betegség alakul ki. Ezzel együtt romlik az ellenálló képesség is, például könnyebben fázunk meg vagy leszünk influenzásak.


Az immunsejtek és az antitestek

Az erős immunrendszert nem lehetetlen elérni, csak egy kis odafigyelés kell az egészségünkre, és ezzel erősíthetjük belső ellenálló rendszerünket. Minden pillanatban ügyelnünk kell arra, hogy pozitív környezetet teremtsünk, mert ez szavatolja az immunsejtek egészséges működését — negatív környezetben nem tudnak jól működni. Ha naponta stresszelünk, akkor nagyon sok stresszhormon jut a testbe, és ez a folyamat elveszi az energiát, kikapcsolja az immunrendszert, amivel megnyílik a lehetőség az összes betegséget okozó vírusok, baktériumok, paraziták számára, hogy garázdálkodjanak. Hasonló módon gátolják a hatékony immunválaszt a következő tényezők is: kiszáradt légutak, nem elegendő folyadék fogyasztása, helytelen táplálkozás, mozgásszegény életmód, bezártság, kevés alvás, dohányzás, időskor.

A következő részben az immunerősítő eljárásokról lesz szó.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..