Ennek alapja, hogy az, aki érzelmi zsarolást alkalmaz, tisztában van a felé irányuló szeretetünkkel, az elfogadásunk és megbecsülésünk vágyával. A fenyegetés pedig ennek megtagadása vagy tartós megvonása. Ugye mennyire nyilvánvaló? Mégis gyakran fel sem ismerjük ezt a folyamatot.

A zsaroló legnagyobb fegyvere, segédeszköze a bűntudat, a félelem s olykor a kötelességérzet keltése is. Talán ismerősen csengenek az olyan mondatok, mint: Ha igazán szeretsz…; Csak te segíthetsz rajtam…; Ha még egyszer utoljára hajlandó lennél… Vannak, akik nyíltan megmondják, mit várnak el, és milyen következményei lehetnek annak, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogyan szeretnék, azaz ha nem engedelmeskedünk. Ők azok, akik a kontrollt maguknál szeretik tudni. Sokszor azonban egyáltalán nem érzik, micsoda szorongató érzés nekünk a velük való kapcsolat. Néha az agressziótól sem riadnak vissza, de gyakran csak duzzognak szótlanul, vagyis csendesen büntetgetnek bennünket.

Mások inkább önmaguk felé fordítják fenyegetéseiket, sokszor az életük „megvonásával” zsarolgatnak, sőt, már a kiborulás esetén is súlyos felelősséget próbálnak ránk zúdítani: Belehalok, ha elhagysz; Megbetegszem, ha veszekszel velem…

Előfordul, hogy egy igazi szenvedőbe futunk bele, akinek tehetsége főleg a bűntudatkeltésben mutatkozik meg. Számára a legmegfelelőbb, ha olvasunk a gondolataiban, és mivel ez persze lehetetlen, a végén mindig beszúrja, hogy „te még azt sem vennéd észre, ha felfordulnék”. A kimondatlan követelések kielégületlensége a mi hibánk, s ő mindig csakis áldozat.

Ám az érzelmi zsarolásnak is van kifinomult, igazi, rejtőzködő formája, méghozzá azokban az esetekben, amikor valaki hosszasan segíti az előrehaladásunkat, mígnem egyszer csak benyújtja a számlát. Persze addig valami igazán kívánatos mézesmadzagot húz el előttünk, de addig még sokat kell tennünk… Néha úgy tűnhet, lehetetlenül sokat, de az elvárások adagolása olyan kimért, hogy eleinte észre sem vesszük.

Ezek tükrében naivnak tűnhet az a kijelentés, hogy a zsarolók többségét valójában nem a rossz szándék vezérli, igaz, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, mégis sokat segít, ha megértjük, hogy mi működteti őket. Sokszor a saját elakadásaik, nehézségeik.

A manipulatív emberek hajlamosak azt hinni, övék az egyetlen létező igazság, az egyetlen jó megoldás, és fel sem merül bennük mindezek megkérdőjelezése. Stílusukra jellemző lehet, hogy közelről kommunikálnak, barátságos hangvétellel, tagadják a problémákat, kerülik a felelősséget és gyakran használják a szarkazmust. A felszínen ápolják a kapcsolatot, míg mélyebben inkább csak az önös érdekekre figyelnek, és kevésbé vagy egyáltalán nem a másik emberre. Gyakran számítanak segítőkészségünkre, melyet eleinte dicséretekkel jutalmaznak, ám ezek tiszavirágéletűek, és felváltja őket a passzivitás, mely során mi mindent elvégzünk helyettük, hiszen „mi olyan ügyesek vagyunk abban”. Ha mégis balul sülnek el a dolgok, akkor másra vetítik ki a saját kudarcaikat, s ismét az áldozat bőrébe bújva akár mímelt szégyent mutathatnak emiatt.

Egy-egy vita folyamán a gaslighting technikát is alkalmazzák, vagyis olyan pszichológiai terrort, amelyben az áldozatot nem igaz állításokkal szembesítik, s ezáltal kételkedni kezd saját emlékezetében, megismerési képességeiben. Végül már valami személyes problémáról és nem annak indítóokáról folyik a vita.

Ha megtalálják a gyenge pontunkat, és ez általában sikerül is nekik, onnantól kezdve kiaknázzák az összes lehetőséget, hogy azt kihasználva befolyásoljanak bennünket — folyton szóba is hozzák azt. Ráadásul együttérzést keltenek, amivel azt hitetik el velünk, hogy egy csapatban játszunk (többes szám első személyében beszélve, pl. megcsináltuk, nekünk ez is sikerült, stb.).

Minden manipulációban van egy logikai hiba, melyet ha észreveszünk, véget is vethetünk a manipulátorral folytatott beszélgetésnek. Így például internetes ismerkedéskor az is visító jelzés, ha valaki túl sok mindent oszt meg magáról, annyi információt ömleszt ránk, hogy összezavarodunk — a tájékoztatás akkor csökken majd, ha már lovon érzi magát az illető. Ezt felválthatja a gúnyolódás, irónia, idegen szavak használata, akár igazságtalan vádak is, csak azért, hogy megtörjön az érzelmi egyensúlyunk. Ez kivédhető, ha minden esetben visszakérdezünk, hogy az mit is jelentett; mit akart ezzel mondani; mire gondolt, amikor azt mondta, hogy… Az is segíthet, ha válaszaink egy kissé cizelláltak, mert a manipulátor jellemzően az egyértelmű válaszokra utazik, s ehhez nem restelli a múltbéli kijelentéseinket valamivel eltérőbb értelmezésben átvenni, vagyis egyetlen célja, hogy az ő oldalára állítson bennünket.

A zsarolásból való kilépést pedig a komfortzónából való kilépés segítheti, váratlan, újszerű kommunikáció használata (mely elbizonytalanítja vagy felismerésre készteti a zsarolót), a saját, régi sérüléseink felülírása is kulcsfontosságú (s onnantól az már nem lehet támadási felület). Jó, ha tisztán látjuk a saját határainkat, ha pedig valaki nem fogadja el őket, s a megváltoztatásukra kényszerít bennünket, az már jelentős figyelmeztetés kell hogy legyen nekünk. Ilyenkor bölcsebb kerülni a konfliktust, és inkább magunkat erősítsük abban, hogy nem mi vagyunk a gond.

A manipulatív ember nem tudja őszintén szavakba önteni érzéseit, ezért érdemes inkább a cselekedeteire odafigyelnünk. Emellett ha kényelmetlenül érezzük magunkat egy-egy helyzetben, hasznos lehet ezt megbeszélnünk barátainkkal vagy más elfogulatlan emberekkel, mert minden támogató személy/közösség segíthet abban, hogy nemet tudjunk mondani.