Beszélgetésünkre néhány hónappal később, egy fiatalos lendületű képzőművészeti tárlat után került sor. A fiatal hölgy pillanatnyi lak-, illetve szolgálati helye, vagyis a Temes-parti település kül- és belvárosa között. Néhány kilométeren át gyalogolva. E távot Dórának egyébként biciklivel szokása megtenni. Napi rendszerességgel.

Anyanyelvőrzés és hagyomány — a hertelendyfalvi diákokkal

— Magyarországról érkeztem. Budapesten születtem, és a Fejér megyei Tordason nőttem fel. Szakmám szerint grafikus vagyok. A budapesti képzőművészeti egyetemen tanultam, grafikusművész szakon végeztem 2016-ban. Igazándiból már másodszor veszek részt a Petőfi Sándor Programban. Az előző évben a Felvidéken, Kassán voltam ösztöndíjas.

E lazának tetsző bemutatkozás, illetve az ezt követő gondolatsorok nyomdokain kibontakozó szakmai élettörténet „főhőse” csupán huszonöt éves. Telis-tele kíváncsisággal, szociális töltetű, élénk érdeklődéssel és tenni akarással. Mi több, olyan régiókra helyezve a hangsúlyt, ahol az anyaországon kívüli magyar közösség több más etnikum közvetlen szomszédságában igyekszik megőrizni ősei nyelvét, kultúráját, szokásait... Egészséges önazonosság-tudatát.

— Itt, Hertelendyfalván is tapasztalom, hogy ez az együttélés nemcsak a konfliktusokról szól, hanem egyfajta gazdagságot is ad. Legelső nekibátorodásom idején valójában a Petőfi Sándor és a Kőrösi Csoma Sándor Programra egyaránt pályáztam. A távolságok akkor sem rettentettek el, vagyis egy cseppet sem bántam, hogy ha bármelyikbe beválasztanak, mérföldekre kerülök majd el szülőhelyemtől. Igaz, a tengerentúlra azért mégsem vágytam. Legfeljebb Nyugat-Európába. Annál is inkább, mivel korábban Keleten, pontosabban Lengyelországban már volt szerencsém élni egy félév erejéig. Az Erasmus-program keretében.

Foglalkozás az óvodában

Saját bevallása szerint Dóra viszonylag független személy, akit szerencsére nem gyötör túlságosan a honvágy. A szolgálati napok, hetek és hónapok nyitányában viszont...

— Voltak olyan napok is, amikor borzasztóan kívülállónak éreztem magam. Szerencsére mindez már a múlté. Rájöttem, hogy nem elég, ha próbálom megismerni és megérteni a helyiek sajátos gondolkodásmódját, lelkületét, hiszen nekem is nyitottabban kell viselkednem. Az emberek elfogadtak, segítőkészek. Valójában ideérkezésem első percétől barátsággal láttak a közösségükben. Dacára annak, hogy nyilvánvaló volt, munkaköröm jelentősen eltér az elődjeimként itt tevékenykedő Gál Veronika és Nyitrai Marianna ösztöndíjasokétól.

Gráf Dóra (Martinek Imre felvétele)

A magyarországi leányka egyébként a helyben működő református óvoda munkájába is besegít, ahol ez év szeptemberétől kezdve minden hétköznap délelőtt, 8 és 12 óra között, élénk munka folyik.

— Eleinte ez a feladatkör nemcsak újdonság, de kihívás is volt számomra, lévén korábban egyáltalán nem dolgoztam kisgyerekekkel. Rajtuk kívül a Tamásiban működő iskolás gyerekcsoport foglalkozásaiba is bekapcsolódtam. A karácsonyi időszakban heti két alkalommal, amikor az ünnephez fűződő versikék betanításában is segédkezhettem. Szombatonként pedig rajzszakkört tartunk, változó létszámmal. A nagyobbacskák most inkább néptáncolni tanulnak, amiben én sajnos már nem tudok nekik segíteni. Szóval, dolgozgatunk, mindeközben pedig a magyar (anya)nyelvet is ízlelgettetem velük.

Játék általi nyelvtanítás

A Temes-parti városka székely magyarjai között, úgy tűnik, Dórának grafikusként is lészen akkreditációja. Erdei Ernő bácsi készülő, sorrendben negyedik verseskötetének illusztrálása mellett a delegátus hölgy prospektust is készített már az itt élő székely magyarok szokásairól, vallási kötődéséről, illetve az őt befogadó művelődési egyesület tevékenységéről. Továbbá tematikus képeslapokat — a közösség épülő Tájházában majdan megvásárolható szuvenírként.

Gráf Dóra ösztöndíjas terepi munkájába az általa rendelkezésünkre bocsátott személyes fotói segítségével kaphatunk betekintést. Köszönjük a lehetőséget!

Pillanatkép az alkotókuckóból