Lehet, hogy csupán nosztalgiából egy eltűnő világért, vagy az is lehet, hogy egyszerűen csak makacs bánáti dacból, de az én személyi igazolványomban, sokak csodálatára az áll, hogy az állandó lakhelyemnek Kanizsamonostorát határoztam meg, és azon belül is a hetes számú tanyát. Nem is tehetem ezt másképpen, hiszen több mint fél évszázaddal ezelőtt ezen a szikesbe ékelődő tanyán láttam meg a holdvilágot egy havas, hideg, januári hajnalon. Innen vitt el a sors szele előbb csak kicsiny távolságokra, Feketetóra, Tiszaszentmiklósra, Csókára, Zentára, Szabadkára, Vinkovcira, ahol iskoláimat végeztem, majd a híres Sziszekra, Eszékre, Pélmonostorra katonáskodni, majd felsorolni is hosszú lenne, hogy hová nem a régi Nagy-Jugoszláviában az üzleti útjaim során. A híres dubrovniki városi kávéház teraszától, a gyevgyeliai Vardár partjától egészen a szlovéniai havasokig, a meghíresült Isonzó folyón átvezető keskeny hídig, ahol, ha nem vigyázott a dalos lelkű kiskatona, akkor beleesett abba. Vége lett a háborúnak, annak is, és ezeknek is. És erről a tanyáról vett vállára a sors szele, hogy elröppentsen a mesze Dániába, Koppenhágába, a kis hableányka híres szobrához, az Északi Jeges-tengerben, amelynek másolata itt ékeskedik az íróasztalomon, emlékeztetve engem a csodálatos, békét sugalló viking földre, és Sípos Béla kishegyesi polgármester barátomra, aki a beteg szívét azóta már a mennyek országában gyógyítgatja, mennyei óborokkal és cigányzenével. Sokfelé és sokszor indultam el erről a tanyáról, és sokszor tértem meg ide megfáradva pihenni a világ gondjaitól és gonoszságaitól.
Ha jól tudom, Kanizsamonostorán csak én mondhatom magam ,,törzskönyvezett' tanyainak, pedig Lajcsák Lajos bátyám alig pár hónappal a halála előtt 49 tanyát írt össze a kérésemre, amelyek a születésem tájékán még megvoltak a kanizsamonostori határban. Felsorolnám itt ezeket, emléket állítva a múltnak és a jövőnek egyaránt, úgy, ahogyan azt Lajos bátyám papírra vetette: Sujity-tanya, Éberhalt-tanya, Predrág tanyája, Szegedi-tanya, Losoncék tanyája, Kecskeméti János és Kecskeméti Ernő tanyája, Tamási Imre, Tamási János és a Tamási Feri tanyája, Kis Matyi tanyája, Börcsök Jani és a Börcsök Sándor tanyája, Szekeres János tanyája, Müller-tanya, Vágner-tanya, az Árokék tanyája, Lackó-tanya, Domba-tanya, Graca-tanya, Stáncsity tanyája, Révész (anyai nagyapám) tanyája, Sujity-tanya, Lajcsák-tanya, Avran-tanya, Kecskeméti-tanya, Milán tanyája, Szabóék tanyája, Kószó-tanya, Bangó-tanya, Jéftó tanyája, Rúzsa Sándor tanyája, Széles Gergő tanyája, Zinger-tanya, Fütykös tanyája, Urocs-tanya, Szabó Dénes tanyája, Kurják-tanya, Kis Zinger-tanya, Siristyán-tanya, Pósáék tanyája, Komlusán-tanya, Zubrecki (ez most a Maros-tanya) tanyája, Horgosi Miska tanyája, Horgosi Simon tanyája, Berta Vince tanyája, Berta Anti tanyája
Lehet, hogy néhány akaratlanul is kimaradt a felsorolásból, de ennyi év távlatából az emlékek elmosódnak és összekuszálódnak. Ha valaki kimaradt, ne vegye zokon, nem akarattal történt, csupán az adatközlő vagy e sorok írójának feledékenységéből.
A sok felsorolt tanyából napjainkban csak három áll. Elsőnek említeném a sajátomat és a két Horgosi-tanyát. Simon bátyám halála után a tanyájának több gazdája is volt. Miska bátyám tanyájának jelenlegi tulajdonosa Túri István gazdálkodó.
Ez a gyászos valóság, én mégis reménykedem. Dániában földműveléssel csakis a tanyákon szabad foglalkozni. Hátha mi is okosodunk egyszer. Csak ne úgy, mint a viccbeli rendőr az almamagtól.