Megtelt a topolyai könyvtár olvasóterme, amikor Kontra Ferenc a legújabb kötetének 8. bemutatójához érkezett. Az olyan nagyvárosok után, mint Budapest, Szeged vagy Szabadka, a már lassan fél évtizede Topolyán élő szerző „hazatérve” itt is bemutatta.

Az érdeklődőket elsőként a topolyai könyvtár igazgatónője, Bednárik Prokec Zita üdvözölte, majd az íróval Torda Dorina doktorandusz hallgató, a Juhász Erzsébet Könyvtár könyvtárosa beszélgetett. A 2023-ban a L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelent novelláskötet Kontra Ferenc szerint a már általa „sokszor elmesélt, letisztult történeteket” mutatja be. A pszichothrillerként is karakterizált összeállítás folyamatosan leköti az olvasó figyelmét, valamint azonosulni enged a főhőssel. A könyvbemutató mellett a hallgatók egyfajta irodalomórában és időutazásban részesültek, valamint lehetőségük volt vidékünk impériumváltásainak visszaidézésére is, hiszen a könyv a jelenből a XX. század elejére röpít vissza bennünket. A bemutató után a résztvevőknek alkalmuk adódott kérdéseket feltenni, majd meg is vásárolhatták a kötetet.

Az olvasótermet számos érdeklődő töltötte be, korosztálytól függetlenül. A topolyai Zahora Csilla is kedvet kapott az olvasáshoz.

— Nagyon tetszett a beszélgetés, főként, amikor a pszichothrillerekről esett szó. Én is nagy rajongója vagyok ennek a műfajnak, úgyhogy kedvet is kaptam az olvasáshoz. Az irodalmi és történelmi visszatekintést is nagyon találónak gondolom. Én is abban az időben születtem, amikor egyes események, melyek a könyv részei, lejátszódtak. Mivel még a régi Jugoszláviában születtem, nosztalgikus élmény is volt számomra. Napi szinten olvasok, a könyvbemutatókra szoktam járni, de más művelődési programokat is szívesen látogatok. Kontra Ferenctől még nem olvastam, de úgy gondolom, hogy most igyekszem majd bepótolni az elmulasztott élményeket.

A fiatalabb generáció képviselői is érdeklődéssel hallgatták a beszélgetést, köztük volt a bácskossuthfalvi Kurucz Árpád.

— Napi rendszerességgel olvasok, az ilyen és hasonló kultúresemények segítségével pedig betekinthetünk az elmúlt időszakokba. Én 1999-ben születtem, így érdekes volt a történelmi visszaemlékezés is számomra, különösen az a rész, amely Baranyára vonatkozott. A rejtélyes hangvételű könyveket és filmeket érdeklődéssel olvasom és tekintem meg, ezért is vásároltam egy példányt ebből a kötetből is.

Az est végén a szerző kulisszatitokként elárulta, már gondolkodott a következő könyvén, hiszen az író életében soha sincs utolsó könyv, esetleg akad majd egy poszthumusz kiadás. A beszélgetések és dedikálás után Kontra Ferenc lapunknak nyilatkozott a bemutatón szerzett élményekről, topolyai kötődéseiről, illetve a könyv születéséről, s az abban megjelenő impériumváltásokról és generációs különbségekről.

— Az est folyamán esett szó olyan kifejezésekről, amelyeket a könyvre írt tizenöt kritika eddig nem tartalmazott. Ezek közé tartozik az impériumváltás is, amelyet kulcsszónak tartok, s örülök, hogy ma ez el is hangzott. Arról van szó, hogy a családi tradíciónkban fennmaradt, hogy a Monarchia (sic!) a miénk. A nagyapám visszatérő mondása volt, hogy: „Azóta nálunk sajnos minden lefelé ment, s ez a mai napig tart.” Sajnos, ez igaz, akár a családunkra gondolok, ahogy szétszóródtak különböző országokban, de az országra is gondolhatok. Hiszen az a kisváros, az egykori Vörösmart is úgy megváltozott, hogy ma már szinte elenyésző, lakóinak a száma is lecsökkent, és szinte a margóra került. Megszűnt a vasút is, amely a Monarchiának az az ereje volt, amely jelképezte, hogy mindent és mindenkit összekötött. Ez a világ engem nagyon megragadott, és nagyon jó kiindulópontnak tartottam. Én is úgy találom, hogy a dualista államnak élénkebb színei voltak, és ragyogott. A könyv jelentősége, hogy el tudtam mesélni a saját történeteim, melyek mindig is megvoltak, csak úgy gondoltam, hogy ezeket az ember a barátjának meséli el, vagy családi körben, mert van valamilyen intimitása, aztán rájöttem, hogy a korábbi könyveimben sokkal konkrétabb dolgokat is megtudhattak már rólam, így nincsenek már családi titkok. Azt vettem észre, hogy a családi történetek viccesek. Amikor elmeséljük őket egy disznótoros vacsorán, akkor kedvesek, mosolygunk rajtuk, de mindenképp tanulságosak. Ezt felejtettük el szinte Boccaccio óta, hogy akár egy regényfejezetnek vagy egy novellának van valami tanítása, bölcsessége. Úgy gondoltam, most érkeztem el abba a korba, amikor lényegében már talán vissza is vonulok, s akkor ebben tükröződjön valamilyen írói bölcsesség is. Hat éve élek Topolyán, s úgy tudtam alkotni, ahogyan korábban még soha nem. Van itt egy kertem, mely meg is jelenik helyszínként a könyvben. Ha van bölcsesség, amelyet a természettől tanultam, az ez a kert, amelyet létrehoztam. Nagyon meglepett, hogy egy kedves, meghitt hangulatú könyvtárnak hasonló közönsége van. Ennek a könyvnek ez a 8. bemutatója. Mindegyik nagyon kedves volt, Budapest, Békéscsaba, Pécs…, de az, hogy ezen a könyvbemutatón ilyen hálás közönség volt, sokat jelentett.