Édesapja 1893-ban született Versecen. Mivel gyógyszerész akart lenni, az akkori szokásokhoz híven a gimnázium elvégzése után két évig patikában gyakornokoskodott, hogy kellő jártasságot szerezzen az egyetemi tanulmányokhoz. 1914-ben meg is kezdte tanulmányait a budapesti gyógyszerészeti egyetemen, de hamarosan félbe is kellett hagynia az I. világháború kitörése miatt.

        Damján Magda a bajsai gyógyszertárban

* Ezután hogyan alakult az egyetemi hallgató élete?
— Az általános mozgósítás során az orvostan- és a gyógyszerészhallgatókat a keleti frontra vitték, ahol egészségügyi katonaként (szanitécként) segítettek a betegek és a sebesültek ellátásában. A fronton töltött szolgálat egy életre szóló tapasztalatot és gyakorlati tudást nyújtott. A háború befejezése után édesapám folytatta tanulmányait, és 1921-ben diplomát szerzett. Itthon azonban gondja támadt az oklevele elismerésével, az újonnan megalakult Szerb—Horvát—Szlovén Királyságban ugyanis még nem létezett gyógyszerészképzés. Hosszas utánajárást követően végül Zágrábban sikerült honosíttatnia a diplomáját.
Szülővárosa jó hírű patikájában, Franz Josef Herzognál kezdett el dolgozni. A tulajdonos fia volt a későbbiekben Herczeg Ferenc néven ismertté vált író, aki német létére olyan jól megtanult magyarul, hogy mestere lett az elbeszélő stílusnak. Hamarosan ünnepelt író, majd a 20. századi magyar irodalom jeles egyéniségévé nőtte ki magát.
Beszélgetőtársunk a továbbiakban elmondta szülei regénybe illő találkozásának a történetét. A Temesvár közelében lévő Csene nevű faluban élt az apai nagynéni, aki felesége volt az anyai nagybácsinak. A két fiatal először a közös rokonoknál találkozott. A verseci legény hamarosan leánykérőbe utazott a kézdivásárhelyi Földi Annához. Az esküvő után az újdonsült feleség Versecre költözött. Ott éltek több mint tíz évig. Időközben megszületett két gyermekük: Magda és József.

* Melyek a maradandó verseci emlékek?
— A város a Déli-Kárpátok nyugati vonulatának a szomszédságában, a Verseci-hegység lábánál fekszik. Már a múlt században fontos vasúti csomópont volt. Fejlett az ipara és híresek a borai. Csodálatos épületei: a Szent Gellért-templom, a városháza, a pravoszláv templom és a Lépcsős-patika. (Ez utóbbi tulajdonosa a neves Paja Jovanović festő testvére volt.) A multietnikus várost németek, magyarok, szerbek és románok lakták. Ott mindenki, gyerekek és felnőttek egyaránt négy nyelven beszéltek. A patikába betérőt olyan nyelven fogadták, amilyen nyelven köszönt. Ilyen volt annak idején a nemzetek közötti tolerancia.

* A család miért hagyta el a 30-as években Versecet?
— Apám régi vágya volt, hogy önállósítsa magát, és akkor adódott hivatalosan is lehetőség a magánpatika létesítésére. A felkínált települések közül a többnemzetiségű Bajsa tetszett meg neki, noha hiányolta, hogy a faluban nem volt villanyvilágítás. Miután a főutcán lévő Bakai-házat találta a legmegfelelőbbnek a család és a patika számára, helybeli mesterekkel felújíttatta, és elkészíttette a berendezését. 1937-ben költöztek be az épületbe. Hamarosan megnyílt a falu első magángyógyszertára. Az egészségügyi ellátás megszervezése, mint tudjuk, nagyon fontos egy közösség életében, nemcsak orvosra, hanem gyógyszerre is szükségük van az embereknek, amit végre helyben be tudtak szerezni.

   A Damján család 1938–ban

* Ezután hogyan élt a család?
— Az emberi kapcsolatok kialakulása a kölcsönös megbecsülésen alapszik. Ez a készség megvolt a falu lakói és apám részéről is. Akkoriban a falu életének meghatározó személyisége volt a pap, a kántor, a tanító, az orvos meg a patikus. Együttműködött az orvos és a gyógyszerész is. Ennek a betegek látták a legnagyobb hasznát. Emlékszem még rá, hogy dr. Nenad Milinnek köszönhetően a 30-as években sok bajsai munkához jutott a nemzetközi út építésekor. Ez tehát ékes példája annak, hogy a gyógyítás mellett más emberbaráti cselekedetben is részt vett. 1941-ben dr. Walter Béla friss diplomás orvosként érkezett családjával Bajsára. Kiváló munkakapcsolat alakult ki közöttük: eredményesen ötvöződött apám fronton szerzett gyakorlati tapasztalata a kezdő orvos elméleti tudásával. A falu kedvelt orvosává vált, a szakmai összefogásuk kivívta a lakosság tiszteletét és megbecsülését.

* Milyen volt akkoriban a gyógyszerellátás?
— A Belgrádból érkező alapanyagokból a gyógyszerek nagy részét a patikus állította össze a felírt recept alapján. Anyám kiváló munkatársa volt, ezenkívül gyakorlati tanáccsal is ellátta a betegeket. Városi származásuk ellenére könnyen beilleszkedtek a falusi környezetbe. Időnként apám végezte az egészségügyi szolgálatot is. Ez olyankor fordult elő, amikor az orvos szabadságon volt, vagy ideiglenes időre olyan helyre irányították, ahol nem volt orvos. Ilyenkor apám ismét a fronton szerzett tapasztalataira támaszkodott.

* Melyek voltak a gyakori betegségek?
— Sokan a mezőgazdasági munkák végzésekor sérültek meg. Abban az időben mind a gyerekek, mind a felnőttek főleg mezítláb jártak, hogy kíméljék a lábbelijüket, ezért súlyos, főleg vérmérgezéssel járó, olykor tragédiával végződő sérüléseket szenvedtek. Megrázó volt annak a hatéves kislánynak az esete, akit hidegrázással és farkasgörccsel hoztak a patikába. Anyám pokrócba csavarta, így akarta megmenteni, de már késő volt, a karjaiban halt meg.
Beszélgetőtársunk elmondta, hogy a betegség nem kímélte a Damján családot sem. 1944-ben az édesapát koholt vád alapján meghurcolták, télvíz idején a Bajsa—Topolya közötti kaszárnyába vitték, amely ekkortájt haláltáborként szolgált. Testileg-lelkileg megkínozták, odalett az egészsége. Évekig betegeskedett, végül 1947-ben meghalt. Nehéz idők vártak ezután a családra. Szerencsére a feleség addigra már kellő gyakorlattal és tapasztalattal rendelkezett, folytathatta a gyógyszerészi teendők végzését.

* Mit tudhatunk meg az ifjú Damján Józsefről?
— Apám halála után leérettségizett a szabadkai gimnáziumban, majd beiratkozott a belgrádi gyógyszerészeti egyetemre, én pedig a család talpon maradása érdekében megszakítottam a tanulmányaimat, és tisztviselőként dolgoztam a községházán. Az öcsém a diploma megszerzése után családot alapított, majd Veprődön, Kúlán és Belgrádban dolgozott. A két lánya a családi hagyományokhoz híven szintén gyógyszerész lett.
Az évek folyamán a gyógyszertár három alkalommal más-más épületbe kényszerült. Özv. Damján Józsefné, Földi Anna a falu megbecsült patikus nénije 24 órás munkaidővel dolgozott, a nap bármely szakában a segítséget kérők szolgálatában állt. 1966-ban vonult nyugdíjba, és lányával Topolyára költözött. Élete ugyan a Bácskában telt el, de szíve mélyén örök emlék maradt szeretett szülővárosa, Kézdivásárhely, melyet Orbán Balázs, neves székely néprajztudós Háromszék Párizsának nevezett.