Az elektronikus zene (4.)

Az elektronikus zene (4.)

A 60-as évek világszerte igazi áttörést hozott az elektronikus hangszerkészítésben. 1963-ban megjelenik az analóg szintetizátor, pontosabban a Robert Moog tervei alapján készült Minimoog, az első igazán piacképes szintetizátor, amely 1965-től válik megvásárolható termékké.

Az előzményekhez még az is hozzátartozik, hogy már 1959-ben a Columbia-Princeton Electronic Centerben (az egyetemi zenei központot a Rockefeller Alapítvány pénzügyi támogatásával hozták létre) elkészítették a RCA Mak II szintetizátort, mely oszcillátorokat és hanggenerátorokat tartalmazott, és lyukasztott papírtekercsen lehetett utasításokat adni a hangerő-, a hangmagasság — és a hangszínszabályozásra. A Columbia-Princeton Stúdióban egyéb fontos munkák is folytak a hatvanas években, például a Milton Babbitt — Ensembles for synthesizer vagy a Philomet darabok kidolgozása.
Jelentős központnak számított még 1960-ban a Morton Subotnick, Pauline Oliveros és Ramon Sender által alapított San Francisco Tape Music Center is. Subotnick 1968-ban itt készítette el rendelésre a Silver Apples of the Moont.
A hatvanas években Steve Reich, Terry Riley, Frank Zappa, Jean Jacques Perrey vagy a már jól ismert Stockhausen révén gazdag és termékeny alkotófolyamat jött létre. Stockhausen például 1964-ben írta meg a Microphonie I. c. darabot, amelynek elkészítéséhez hat zenészre volt szükség. Ketten tamtamon játszottak, ketten mikrofonokat mozgattak, hogy a hangszerekből áramló zene különféle hangszíneken szólalhasson meg, és újabb két segédzenész az elektronikus eljárásért volt felelős. 1965-ben Stockhausen megírta a Solót. A művész a zene felvétele és lejátszása közötti időeltolódásokat és manipulációkat élőben mutatta be. Ugyanebben az évben Steve Reich az It’s Gonna Rainnel, azaz az egyik legelső fázisdarabbal került be a köztudatba. Ezt a művet 1966-ban a Come out követte. Ugyanebben az évben jelent meg Jean Jacques Perreynek a The in Sound Way Out című albuma. 1968-ban Frank Zappa az Uncle Meatet, 1969-ben pedig Terry Riley a Rainbow in Curved Airt írta meg.
Egy szó mint száz: a feszültség irányította szintetizátorok — legyenek azok akár Moog, akár Buchla típusúak — nagyszerű erőforrásai és ihletői voltak a modern művészet képviselőinek. Végigzongorázva a hatvanas éveken, a fontosabb művek sora ekképpen alakult: 1960 — Stockhausen: Kontakt, 1961 — Berio: Visage, 1962 — Xenakis: Bohor I,
1963 — Nordheim: Epitaffio, 1964 — Brun: Futility, 1965 — Davidowsky: Synchronisms no. 3, 1966 — Oliveros: I of IV, 1967 — Köenig: Terminus X, 1968 — Carlos: Switched on Bach, 1969 — Ferrari: Music Promenade, 1970 — Arel: Stereo Electronic Music no. 2.
Természetesen a lista nem a teljesség igényével készült. Érdekes azonban megfigyelni a zene minimalizmusából eredő egyszavas címeket és jelentésüket. A XXI. századból visszatekintve pedig érdemes megállapítani: a zene mint zaj felhasználásának minimális és experimentális koncepciói manapság ismerősnek tűnhetnek számunkra, de még napjainkban is úgy érezhetjük, hogy ezek a manipulált hangok hihetetlenül újszerűek, és a megszokott hangzásokon kívül más dimenziókat is megnyitnak.
(Folytatjuk)
 

Kapcsolódó videók:
Morton Subotnick — Silver apples of the Moon:
http://www.youtube.com/watch?v=EelvKqhu1M4
Milton Babbitt — Ensembles for Synthesizer:
http://www.youtube.com/watch?v=W5n1pZn4izI
Arel — Stereo electronic music No.1:
http://www.youtube.com/watch?v=EpBPh6OU3zE

Címkék: elektronikus

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Az elektronikus zene (4.)
Zene
  • OTS
  • 2017.10.11.
  • LXXII. évfolyam 41. szám
Facebook

Támogatóink