Létezik azonban olyan tevékenység is, ahol az ember, bár nem azért, hogy a madarakon vagy más állatokon segítsen, a korábbiakkal azonos értékű élőhelyeket hozott létre. Az ember által létrehozott vizes élőhelyek különösen fontos szerepet töltenek be a vízi biotópokhoz kötődő állatok életében, hiszen a múlt században megkezdett folyamszabályozásokkal nagy kiterjedésű mocsarak, lápok, kisebb-nagyobb, időszakos vagy állandó vízállások tűntek el nyomtalanul.  

A halastavakat egyrészt a nagy kiterjedésű szabad vízfelületek, másrészt területenként változó kiterjedésű nádasok, gyékényesek, illetve a gátak mentén húzódó, szintén eltérő szélességű szegélynádasok jellemzik. A vízben gyakoriak a lebegő és gyökerező hínárnövény-társulások. Az állatok szempontjából nagyon jelentősek a gátak és a mellettük álló fűzfák, illetve fűzbokrosok is. A halastavak zoológiai jelentősége elsősorban abban rejlik, hogy ezeket a mesterségesen kialakított, de az állatok szempontjából a természetessel egyenértékű vizes élőhelyeket olyan, főleg alföldi területeken hozták létre, ahol a vízhez kötődő állatfajok egyébként nem tudnának megtelepedni. Elsősorban a nagy nádasok és gyékényesek kínálnak kitűnő fészkelőhelyet számos madárfajnak. A szerény kanalasgém-állományunk túlnyomó többsége például a nagy halastavak nádasaiban neveli fiókáit.

A nyílt víz és a náddal, gyékénnyel borított parti részek más-más fajoknak nyújtanak táplálkozóhelyet, a madarakon kívül például a vidra viszonylag még gazdag állományának 80%-a a halastavakon él. Igen nagy szerep jut ezeknek a tavaknak a madarak vonulása idején, amikor a vízen, illetve a leeresztett tavak iszappadjain madarak százezrei pihennek, táplálkoznak. A halastavak emellett szaporodó- és táplálkozóhelyül szolgálnak számos kétéltű és hüllőfaj számára. A hazai mocsáriteknős-állomány jelentős része itt él, de mindenütt megtaláljuk a vízisiklót, a nádszálakon és a fűzfák ágain zöld levelibékák lesnek zsákmányra, a sekély, parti vízben vöröshasú unkák felelgetnek egymásnak, és nyári estéken messzire hallatszik a tavi békák ezerhangú brekegő kórusa. Gazdag a rovarvilág a tavak körül, külön érdemes megemlíteni a mindenkinek feltűnő, sok fajjal képviselt szitakötőket.

Ha néhány száz évvel visszapörgethetnénk az idő kerekét, a Dunát és a Tiszát az áramló vízzel tökéletes összhangban álló, részben elmocsarasodott, még a nyári időszakban is csillogó vízfoltokkal tarkított árterülettel együtt szemlélhetnénk. Ez a tökéletes és harmonikus ökológiai egység mára teljesen megbomlott, a folyókat gátak közé szorították, az ártéri erdők jelentős részét kivágták, és helyettük az állatok szempontjából értéktelen haszonerdőket, papírnyárültetvényeket telepítettek. A hajdani állapotokra még nyomokban emlékeztető árterületeket ma már csak itt-ott találunk, a Duna egyes szakaszain, illetve a Tisza elhagyatottabb részein, de ezek gyakorlati védelme is teljesen bizonytalan. Pedig ezek a területek szervesen kapcsolódnak a folyókhoz, és a természetes árterületeknek a tavaszi áradások idején egyebek mellett különféle halfajok ívásánál van jelentős szerepük.

A Kárpát-medencében, főleg Magyarországon és Szerbiában, a haltermelés elsősorban tógazdaságokban, extenzív, illetve félintenzív módon, hagyományos technológiák alkalmazásával történik. A hazai tógazdálkodás más mezőgazdasági tevékenységekkel összehasonlítva nagyobb szerepet tölt be a természeti környezetben, hiszen a halastavak mint vizes élőhelyek jelentősen hozzájárulnak a biodiverzitás megőrzéséhez és gazdagításához. A halastavak többcélú hasznosításának jelentősége az utóbbi évtizedekben került a figyelem középpontjába. A tógazdálkodási szakemberek felismerték a vizes élőhelyek megőrzésében, illetve a vízi erőforrások hasznosításában meglévő felelősséget, és a fejlesztési programok nem a termelés egyoldalú növelésére, hanem a többszínűségben rejlő lehetőségek kihasználására irányulnak. A multifunkcionális tógazdálkodás lényege, hogy a természeti, illetve a vízi erőforrásokat komplex módon aknázzák ki, tehát amellett, hogy a haltermelés meghatározó a hasznosításban, a természeti környezetet, az ökoszisztémát szolgáló tevékenységeket, illetve turisztikai és egyéb szolgáltatásokat is végeznek. Idesorolhatnánk a sporthorgászat lehetőségeinek megteremtését, illetve a vadászatot is néhány kártékony fajta esetében.

A hazai halászati ágazat fejlesztésének legfontosabb célja a hazai halfogyasztás növelése. Annak ellenére, hogy a szerbiai halfogyasztásban évek óta folyamatos emelkedés figyelhető meg, annak mértéke mindössze évi 7 kg/fő (az importált tengeri hallal együtt), ezzel szemben az Európai Unióban az átlagos éves halfogyasztás egy főre vetítve 25,8 kilogramm. Szerbiában leginkább tengeri halat és pontyot fogyasztunk, és az ezredforduló környékén 12 500 hektár halastóban folyt a termelés. Ez mára sajnos 5500 hektár területre zsugorodott. Mindennek okát a hallopásban, az alacsony állami támogatásban és a magas vízhasználati díjban kell keresni.

Mindezek ellenére a halastavak fejlesztése a jövő szempontjából továbbra is fontos feladatnak számít. Reméljük, hogy a halastavi gazdálkodás a környezettudatos gazdálkodás erősítésével, a környezetkímélő, környezetbarát haltermelési módszerek alkalmazásával továbbra is hozzájárul a természeti értékek fennmaradásához, a környezeti állapot javulásához.