Vasárnap volt, így nem aggódtam túlságosan: tudtam, amerre az emberek többsége megy, gyalog, kerékpáron, arra lesz a templom is. Igazam volt.

Zentagunaras — vagy aki úgy ismeri: Orahovo — Topolya községben, a Topolya—Zenta regionális út mellett fekszik. Könnyen megközelíthető, rendezett falu, a környékbeli városokkal és településekkel aszfaltozott úthálózat köti össze. Körülbelül ennyit tudtam én Zentagunarasról, mielőtt útnak indultam. Persze, voltam én már ott átutazóban meg egyszer-kétszer vendégségben is, de hiába kutattam az emlékeim között, sehogyan sem tudtam felidézni, hogy láttam-e a településen templomot. Pedig, hogy Zentagunarasnak van temploma, azt tudtam, már csak azért is, mert a nagyszüleim „fényképtartó” fiókjában volt vagy száz, az épületet ábrázoló képeslap.

Modern templom a zentagunarasi, és bevallom, van egy kis személyes kötődésem is, hiszen a nagyapám is részt vett az építésében. Korábban mindig csak a már említett képeslapokon láttam, ám nem ért meglepetésként, hogy mennyire korszerű és rendezett az objektum. Ami viszont meglepett, az az állapota: a helybeliek ugyanis rendkívül szépen karbantartják, és látszik, a hívők még mindig nagyon örülnek annak, hogy a múlt század ’80-as éveiben teljesült az álmuk, és a falujuk kapott egy templomot.

— 2016 óta Baráth Gábor atya a plébános. Plébániánk nincs, a tornyosi pap jár ki hozzánk — magyarázza Gajdos Béla kántor. — Elődje Gyetvai Imre tiszteletbeli esperesplébános volt. A templom 1985-ben épült, és már az évszámból is sejthető, hogy mennyire nehéz volt akkoriban az engedélyek beszerzése. A hívek nagyon sokat adakoztak. Eredetileg nem is itt, ezen a helyen tervezték a felépítését, hanem a főút mentén, de az akkori rendszer ezt nem tette lehetővé. A lényeg viszont az, hogy minden nehézség ellenére, 1985-ben felszentelték az istenházát. Zentagunarason előtte csak imaház volt, és mivel az kicsinek bizonyult, folyamatosan bővítették. Mindig nagyon aktívak voltak az itt élő emberek, ezért is épülhetett fel ez a templom. A felszentelése után a hívek birtokba is vették, és mindmáig sokan eljárnak a szentmisékre.

— A legérdekesebb talán maga a templom titulusa — mondja a kántor. — Nem hiszem ugyanis, hogy Európában vagy akár a világon van még ilyen, legfeljebb egy vagy kettő. Jézus, az Isteni Megváltó — a zsinat után ugyanis ez az ünnep átkerült, pontosabban Krisztus Királyként tartjuk számon az évközi utolsó vasárnapon. Viszont az imaház búcsúját mindig október negyedik vasárnapján ünnepelték. Ezért lett ennek a templomnak a titulusa Jézus, az Isteni Megváltó.

Számomra talán az aranyfényben ragyogó belső tér a legszebb, emellett pedig számtalan más érdekes adat is a rendelkezésünkre áll.

— Modern épület ez, rengeteg betonból készült, ezért hogy ellensúlyozzák ezt a ridegséget, belülről fagerendákat helyeztek el — meséli a kántor. — Ahogyan a képeken is látszik, így hozták el ezeket a gerendákat, ha jól tudom, Szlovéniából. Persze statikailag kiszámították, hogy a falak biztosan megtartsák a konstrukciót. Ez egy érdekesség, ahogyan az is, hogy a faluban élő ruszinok számára — akik görögkatolikusok — harmonikaajtóval leválasztva áll egy kis kápolna. Kucoráról jár ide Rac Vladislav atya. Nagyon kevés papjuk van, ezért Zentagunarasra csak havonta egyszer, esetleg kétszer tud kijárni liturgiát tartani. A legnagyobb különbség egyébként a rítusban van, a görögkeletiek ugyanis megtartották a második vatikáni zsinat előtti rítust, a legszembetűnőbb pedig a szembeforduló oltár, valamint a nép nyelvén való misézés és ima. Magyarországon magyarul, itt pedig ószláv és ruszin nyelven tartják a liturgiát.

A templom aranyfényű ragyogása talán jól látható a fotókon is. Beállítások ide vagy oda, a képeken minden aranyszínű maradt. Csakúgy mint ebben a hangulatos, kis templomban, elrejtve a világ elől, egy kis park kellős közepén. Vasárnap jártam ott, jó volt látni, hogy sok-sok ember özönlik ki az épületből a szentmise után. A többi településhez hasonlóan itt is megkezdődött az elvándorlás, egyre több fiatal, sőt, egész családok döntenek a külföldre költözés mellett a jobb megélhetés reményében, ám akik itt maradtak, azok ápolják a hitüket, és főleg az idősebb korosztály rendszeresen jár templomba. Abba a csodálatos, kis építménybe, amelyben az oltárt aranyfény ragyogja be.