- Barát István fotója

A szerbiai gazdasági kamara minden évben oklevéllel, plakettel és pénzjutalommal tünteti ki a legsikeresebb és a legrégebb óta fennálló cégeket, vállalkozókat. A tavalyi díjazottak között volt a csókai Árok József és Jolánka péksége is, amelyet az ország húsz-egynéhány legeredményesebb egyéni vállalkozása közé soroltak. Az elismerést karácsony előtt vették át Belgrádban.
- Minek tagadjam, jólesik, hogy ennyi év és ekkora befektetett munka után elismerik a tevékenységünket - mondja Árok József, aki már fél évszázada pékmesterséggel foglalkozik, 1968 óta pedig ''privát”, a feleségével, Jolánkával együtt. Igaz, volt egy tíz évig tartó külföldi kitérőjük is, Svájcban hotelben, majd magánpékségben dolgoztak. - Szerbiában 220 ezer vállalkozó van, 41 százalékuknak hat hónapos a lemaradása a bérek és a dolgozók utáni járulékok átutalásában és csak 21 százalékuk osztja ki minden hónap elsejétől ötödikéig a személyi jövedelmeket. Büszkén mondhatom, mi az utóbbiak közé tartozunk.
- Kicsit sértve is érezzük magunkat, amikor a munkaadókról elmarasztalóan nyilatkoznak, mert köztük is van kivétel - kapcsolódik be a beszélgetésbe Jolánka. - A magánvállalkozókról a legtöbben azt gondolják, hogy csak tömik a zsebüket pénzzel. Nálunk nem így van, mi minden jövedelmet, nyereséget visszaforgatunk a cégbe, folyamatosan fejlesztünk, bővítünk, új dolgokon törjük a fejünket. A január meg a február minden évben nehéz hónapok, de most a hideg és a hó miatt teljesen leállt az élet. Kevesebb a munkánk, de én is azt vallom, hogy a fizetésekkel soha nem szabad késlekedni.
Ezzel a mester is egyetért:
- Az én zsebemben soha nincs pénz. Jolánka a pénzügyi igazgató, én a termelést figyelem. Sajnos, már tavaly megindult a gazdasági helyzet visszaesése. Én eljárok a különféle előadásokra, beszélgetésekre, legutóbb is ott voltam Nagykikindán Šoškić úrnak, a nemzeti bank új elnökének bemutatkozó látogatásán. Amikor kijelentette, a szerbiai kisipar termelése másfél százalékkal növekedhet, felszólaltam, és közöltem, ez lehetetlen, mert inkább visszaeséssel kell számolnunk. A véleményemet meg is indokoltam: ha most azonnal leállítják az összes kínai árut a határon, és nem engedik be az országba, akkor is két évnek kell eltelnie, mire az a rengeteg termék, ami már bent van, elfogy. Sajnos, a kisipar addig nem tud beindulni. A kínai dömping nagyon sok kis- és középvállalkozót tönkretett. Ha a szerb kormány nem védi meg a saját iparát, akkor tovább csökken az életszínvonal, a vásárlóerő és ezzel együtt a gazdaság teljesítőképessége is.
Ezután a nyugdíjasévekre terelődik a szó, hiszen már mindketten nyugállományba vonultak. Persze, pihenésről, lazításról egyelőre szó sem lehet.
- Az nem úgy van, hogy elmentünk nyugdíjba és kész. Ezt a kiterjedt vállalkozást nem lehet magára hagyni! Így is nagy terheket rakunk itthon a lányunk vállára, a fiunk pedig Magyarországon, Dombóváron viszi az üzletet. Sokan kérdezik is, minek kell ez nekünk nyugdíjas korunkra? Azt hiszem, ha leállnánk, akkor jönnének a betegségek, a depresszió - állítja Jolánka, a férje pedig hozzáteszi: a svájci hotelben, ahol dolgoztak, a gazdájuk édesanyja még százéves korában is sütötte a halat a konyhában.
Igazi családi vállalkozás az Önöké. Vajon, a gyerekeknek soha nem volt más tervük? - kérdezek közbe. A válaszból megtudom, Attila fiuk hallani sem akart arról, hogy ne péknek tanuljon. Sőt, Angéla lányuk is ezt a szakmát választotta volna, de őt sikerült lebeszélni, és végül cukrász lett a végzettsége.
- Tanulhattak volna mást, de ők nem akartak élni a lehetőséggel. Talán nekünk kellett volna erélyesebbnek lennünk, és más útra terelgetni őket, de nem tettük - töpreng az édesanya, de szinte még be sem fejezheti a mondatot, mert nyílik az ajtó és - mintegy végszóra - megérkezik a lányuk, Sztantity Angéla. Az apja azzal vonja be a társalgásba, hogy a tervekről inkább neki kellene beszámolnia.
- A munkások száma jelenleg 60 és 70 között mozog, a kenyérsütés mellett működik a rétes- és a tésztaüzem, a süteményes részleg, a boltok, a pizzériák... De az Árok család mindig tele van tervekkel, amelyek előbb vagy utóbb megvalósulnak. A gyerekeink nem a pénzszórást tanulták tőlünk, mert mi sem úgy éltünk. A meglevőt, a megkeresettet kell okosan beosztani. A készülőfélben lévő zentai vendéglőt mi már nem terveztük, a lányunk ötlete volt.
- Abban láttam fantáziát, hogy az épület szomszédságában van az egészségház, a gyermekrendelő, a fogorvos, tehát sok ember megfordul azon a környéken. A földszinten pékség lenne, az emeleten vendéglő, az udvarba hangulatos kerthelyiséget álmodtunk. A munkálatok nem haladnak olyan ütemben, mint szerettük volna, de tavaszra talán megnyithatjuk. Egyébként számos új termékünk van, de akkora a pénztelenség, hogy az emberek szinte már csak a kenyeret veszik meg, esetleg a gyereknek a kiflit. Az igények ide csúsztak vissza. Ezt az időszakot túl kell élni - hangoztatja Angéla, majd egy közös fotó után elköszön tőlünk. Így a tervek ismertetését mégiscsak az édesapjának kell folytatnia.
- Évekkel ezelőtt vettünk egy tanyát három kilométerre Csókától, mert malmot szeretnénk építeni. Áram és víz van, a tervrajzok elkészültek, de az építkezést azóta sem tudtuk elkezdeni. Amikor belefogtunk a házi tészták gyártásába, nagy gondot okozott a tojás árának az ingadozása, ezért létesítettünk egy mini farmot, és a tojást magunk termeljük. Nekünk nagy terepünk van, az árunkat egész Vajdaságba szállítjuk, tudnánk piacot teremteni a tojás eladására is, de ehhez jelentősen ki kellene bővíteni a tojótyúkfarmunkat. Ezt is fontolgatjuk, meg azt is, hogy megkezdenénk a házi készítésű fagylalt árusítását a pizzázókban. Ha másmilyen lenne a kormány hozzáállása, növekednének a fizetések, javulna az életszínvonal, akkor mi is könnyebben tervezhetnénk.
Jolánka asszony hozzáteszi: - Azokat kellene megbecsülni és értékelni, akik dolgoznak. Ismét visszatérek a gazdasági kamara díjához, mert jó, hogy végre észrevettek minket. Mi nagyon lent, a semmiből kezdtük, ez az életünk munkája, amit most elismertek. Számunkra nem volt lehetetlen, állandóan dolgoztunk, az életünk nem a gyors meggazdagodásról, hanem a munkáról szólt.