Az Árok család mindig tele van tervekkel

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Az Árok család mindig tele van tervekkel

- Barát István fotójaA szerbiai gazdasági kamara minden évben oklevéllel, plakettel és pénzjutalommal tünteti ki a legsikeresebb és a legrégebb óta fennálló cégeket, vállalkozókat. A tavalyi díjazottak között volt a csókai Árok József és Jolánka péksége is, amelyet az ország húsz-egynéhány l...

- Barát István fotója

A szerbiai gazdasági kamara minden évben oklevéllel, plakettel és pénzjutalommal tünteti ki a legsikeresebb és a legrégebb óta fennálló cégeket, vállalkozókat. A tavalyi díjazottak között volt a csókai Árok József és Jolánka péksége is, amelyet az ország húsz-egynéhány legeredményesebb egyéni vállalkozása közé soroltak. Az elismerést karácsony előtt vették át Belgrádban.
- Minek tagadjam, jólesik, hogy ennyi év és ekkora befektetett munka után elismerik a tevékenységünket - mondja Árok József, aki már fél évszázada pékmesterséggel foglalkozik, 1968 óta pedig ''privát”, a feleségével, Jolánkával együtt. Igaz, volt egy tíz évig tartó külföldi kitérőjük is, Svájcban hotelben, majd magánpékségben dolgoztak. - Szerbiában 220 ezer vállalkozó van, 41 százalékuknak hat hónapos a lemaradása a bérek és a dolgozók utáni járulékok átutalásában és csak 21 százalékuk osztja ki minden hónap elsejétől ötödikéig a személyi jövedelmeket. Büszkén mondhatom, mi az utóbbiak közé tartozunk.
- Kicsit sértve is érezzük magunkat, amikor a munkaadókról elmarasztalóan nyilatkoznak, mert köztük is van kivétel - kapcsolódik be a beszélgetésbe Jolánka. - A magánvállalkozókról a legtöbben azt gondolják, hogy csak tömik a zsebüket pénzzel. Nálunk nem így van, mi minden jövedelmet, nyereséget visszaforgatunk a cégbe, folyamatosan fejlesztünk, bővítünk, új dolgokon törjük a fejünket. A január meg a február minden évben nehéz hónapok, de most a hideg és a hó miatt teljesen leállt az élet. Kevesebb a munkánk, de én is azt vallom, hogy a fizetésekkel soha nem szabad késlekedni.
Ezzel a mester is egyetért:
- Az én zsebemben soha nincs pénz. Jolánka a pénzügyi igazgató, én a termelést figyelem. Sajnos, már tavaly megindult a gazdasági helyzet visszaesése. Én eljárok a különféle előadásokra, beszélgetésekre, legutóbb is ott voltam Nagykikindán Šoškić úrnak, a nemzeti bank új elnökének bemutatkozó látogatásán. Amikor kijelentette, a szerbiai kisipar termelése másfél százalékkal növekedhet, felszólaltam, és közöltem, ez lehetetlen, mert inkább visszaeséssel kell számolnunk. A véleményemet meg is indokoltam: ha most azonnal leállítják az összes kínai árut a határon, és nem engedik be az országba, akkor is két évnek kell eltelnie, mire az a rengeteg termék, ami már bent van, elfogy. Sajnos, a kisipar addig nem tud beindulni. A kínai dömping nagyon sok kis- és középvállalkozót tönkretett. Ha a szerb kormány nem védi meg a saját iparát, akkor tovább csökken az életszínvonal, a vásárlóerő és ezzel együtt a gazdaság teljesítőképessége is.
Ezután a nyugdíjasévekre terelődik a szó, hiszen már mindketten nyugállományba vonultak. Persze, pihenésről, lazításról egyelőre szó sem lehet.
- Az nem úgy van, hogy elmentünk nyugdíjba és kész. Ezt a kiterjedt vállalkozást nem lehet magára hagyni! Így is nagy terheket rakunk itthon a lányunk vállára, a fiunk pedig Magyarországon, Dombóváron viszi az üzletet. Sokan kérdezik is, minek kell ez nekünk nyugdíjas korunkra? Azt hiszem, ha leállnánk, akkor jönnének a betegségek, a depresszió - állítja Jolánka, a férje pedig hozzáteszi: a svájci hotelben, ahol dolgoztak, a gazdájuk édesanyja még százéves korában is sütötte a halat a konyhában.
Igazi családi vállalkozás az Önöké. Vajon, a gyerekeknek soha nem volt más tervük? - kérdezek közbe. A válaszból megtudom, Attila fiuk hallani sem akart arról, hogy ne péknek tanuljon. Sőt, Angéla lányuk is ezt a szakmát választotta volna, de őt sikerült lebeszélni, és végül cukrász lett a végzettsége.
- Tanulhattak volna mást, de ők nem akartak élni a lehetőséggel. Talán nekünk kellett volna erélyesebbnek lennünk, és más útra terelgetni őket, de nem tettük - töpreng az édesanya, de szinte még be sem fejezheti a mondatot, mert nyílik az ajtó és - mintegy végszóra - megérkezik a lányuk, Sztantity Angéla. Az apja azzal vonja be a társalgásba, hogy a tervekről inkább neki kellene beszámolnia.
- A munkások száma jelenleg 60 és 70 között mozog, a kenyérsütés mellett működik a rétes- és a tésztaüzem, a süteményes részleg, a boltok, a pizzériák... De az Árok család mindig tele van tervekkel, amelyek előbb vagy utóbb megvalósulnak. A gyerekeink nem a pénzszórást tanulták tőlünk, mert mi sem úgy éltünk. A meglevőt, a megkeresettet kell okosan beosztani. A készülőfélben lévő zentai vendéglőt mi már nem terveztük, a lányunk ötlete volt.
- Abban láttam fantáziát, hogy az épület szomszédságában van az egészségház, a gyermekrendelő, a fogorvos, tehát sok ember megfordul azon a környéken. A földszinten pékség lenne, az emeleten vendéglő, az udvarba hangulatos kerthelyiséget álmodtunk. A munkálatok nem haladnak olyan ütemben, mint szerettük volna, de tavaszra talán megnyithatjuk. Egyébként számos új termékünk van, de akkora a pénztelenség, hogy az emberek szinte már csak a kenyeret veszik meg, esetleg a gyereknek a kiflit. Az igények ide csúsztak vissza. Ezt az időszakot túl kell élni - hangoztatja Angéla, majd egy közös fotó után elköszön tőlünk. Így a tervek ismertetését mégiscsak az édesapjának kell folytatnia.
- Évekkel ezelőtt vettünk egy tanyát három kilométerre Csókától, mert malmot szeretnénk építeni. Áram és víz van, a tervrajzok elkészültek, de az építkezést azóta sem tudtuk elkezdeni. Amikor belefogtunk a házi tészták gyártásába, nagy gondot okozott a tojás árának az ingadozása, ezért létesítettünk egy mini farmot, és a tojást magunk termeljük. Nekünk nagy terepünk van, az árunkat egész Vajdaságba szállítjuk, tudnánk piacot teremteni a tojás eladására is, de ehhez jelentősen ki kellene bővíteni a tojótyúkfarmunkat. Ezt is fontolgatjuk, meg azt is, hogy megkezdenénk a házi készítésű fagylalt árusítását a pizzázókban. Ha másmilyen lenne a kormány hozzáállása, növekednének a fizetések, javulna az életszínvonal, akkor mi is könnyebben tervezhetnénk.
Jolánka asszony hozzáteszi: - Azokat kellene megbecsülni és értékelni, akik dolgoznak. Ismét visszatérek a gazdasági kamara díjához, mert jó, hogy végre észrevettek minket. Mi nagyon lent, a semmiből kezdtük, ez az életünk munkája, amit most elismertek. Számunkra nem volt lehetetlen, állandóan dolgoztunk, az életünk nem a gyors meggazdagodásról, hanem a munkáról szólt.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink