Ezen a napon született 1812-ben az akkori Borsod vármegyei Vatta községben szemerei Szemere Bertalan (de genere Huba — vagyis a honfoglaló Huba vezértől leszármazó Szemere nemzetség sarja) reformkori politikus, országgyűlési képviselő, író, jogtudós, az első felelős magyar kormány belügyminisztere, majd a Magyar Királyság második miniszterelnöke az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt.
„Cselekedjünk, mert élet csak a tett, mert csak a tettnek van emlékezete.” (Szemere Bertalan)
Budapest, V. kerület — 2023. július 25.
A szabadságharc vezetői közül 1849. augusztus 24-én az utolsók között vonult emigrációba. 1869. január 18-án hunyt el Budán. Életének részleteibe a világhálós enciklopédia vonatkozó szócikkét megnyitva kaphatunk betekintést, a krónika folytatásában olvasható sorok tolmácsolásához (eredeti átiratban!) viszont egy echte helytörténeti kiadványt lapoztunk fel. Nevezetesen A debelyácsi református keresztyén egyház emlékkönyvét, mely a templom 100 éves jubileuma alkalmából íródott 1938-ban. A 38 oldalas kiadványt Gachal János esperes és Tóth Sámuel okleveles jegyző állították össze anno.
„Nagy megpróbáltatás következett az egyházra, illetve hiveire 1848-49-ben, amikor az itteni magyarság valósággal szigetet képezett a délvidéki lázadás tengerében. A község még ma is őrzi Szemere Bertalan belügyminiszternek 1848. III. 28-án a község polgárságához intézett leiratát, amelyben a vészes időkben tanusított vitéz, álhatatos maguktartását dicséri és egyuttal kilátásba helyezi a jövőre a kormány jóakaratát…”
A kilátásba helyezett támogatást sajnos megelőzte a felkelők betörése. Dátumilag a nevezett 1848. esztendő szeptemberének nyolcadik napján…
„A község lakosai a túlerő elől elmenekültek és csak a legszükségesebb dolgokat vihették magukkal. A felkelők az üresen maradt védtelen községet felgyujtották, felperzselték. A templomot kifosztották még a harangokat is magukkal vitték. […] Az elmenekültek 1849. november havában kerültek vissza és legtöbben házuk helyén csak üszköt és romokat találtak. Egymás keblére borulva elsirták fájdalmukat és keserüségüket, majd a templomba vonulva leborultak Isten előtt a XXXVIII-ik zsoltárba bele öntötték szomorú lelkük minden bánatát s Isten Igéjéből erőt merítve felhagytak a kesergéssel, hozzá fogtak a romok eltakarításához s a romok helyén gomba módra nőttek ki a szebbnél-szebb polgári házak, mire a szabadságharc véget ért Debeljácsa már megint állott mint poraiból megelevenedett Főnix s ma is egyike a Bánát legrendezettebb és legnépesebb helyének. Dicsőség érte Istennek!”
Centenáriumi levelezőlap Torontálvásárhely múltjából /néhai Tatár Erzsébet amatőr helytörténész gyűjteményéből/ — befotózva 2021. március 24-én.
Fényképezte: Martinek Imre
