„Nagyboldogasszony az Egyház legrégibb és legnagyobb Mária-ünnepe. A keleti Egyházban már az efezusi zsinat után (431) bevezették. A római Egyházban pedig a VII. századtól ünneplik.
Budapest — 2022. augusztus 8.
Mária számára kiemelkedő szerep volt kijelölve az üdvrendben. Ezért nem elégedhetünk meg azzal, hogy Mária földi pályafutásának emlékezetét üljük, hanem mennybevételét is. A mennybevétel kifejezés világos, és tudatosan tesz különbséget Jézus mennybemenetele és Mária mennybevétele között. Jézus ugyanis saját hatalmából, önerejéből támadt fel, és ült az Atya jobbjára, Mária viszont Jézus erejéből részesedett. XII. Piusz pápa 1950-ben hirdette ki a mennybevétel dogmáját. A népi vallásosság és a középkori misztika felfogása szerint Mária a megdicsőülése után a mennyország királynőjévé koronáztatott.
Budapest — 2022. július 13.
Mária földi életének nagy ajándéka volt, hogy az Úr anyja lehetett. Ez az ajándék, mely Isten terveivel szembeni tökéletes engedelmességet és teljes alkalmazkodást jelentett, képessé tette Őt, hogy a világ üdvösségének hordozójává legyen. Ez a kiválasztás csak azért történhetett meg, mert Mária mentes volt a személyes és az áteredő bűntől: szeplőtelen volt. […] Mária élete nem maradt passzív megdicsőült életállapotában. Épp ellenkezőleg, az Ő segítsége annyira megtapasztalható, hogy a legnagyobb gondok és bajok között is segítségül hívható.”
Budapest — 2022. augusztus 8.
(Külső hivatkozás: Máriaremetei Híradó. 26. évf., 8. szám, 308., 2022. augusztus)
Fényképezte: Martinek Imre