Fotók: Albion Martinaj

* Hogyan alakult ki, hogy te is ezzel foglalkozz? Mi a családod története ezen téren?

— Az egészet a tatám kezdte el. Először Belgrádban dolgozott mint munkás egy pékségben, azt hiszem, egy rokonunknál. Aztán valaki mondhatta neki, hogy jöjjön Kanizsára, és nyisson pékséget, hát így lett. Lehet, azért vette meg éppen ezt az épületet (ahol ma is van a pékségünk), mert régen szintén pékségként funkcionált, de bezárt. Aztán jött a tatám, aki újranyitotta. Később az üzletet átvette az apukám, a nagybátyám, majd én. Nekem van két nagybátyám, aki lement Pristinába, ott nyitott két pékséget, Prizrenben még egyet, illetve a nagynénimnek is van egy Budapesten, de valójában minden innen indult, tőlünk, Kanizsáról.

* Hol sajátítottad el a szakmát? Az iskolában tanultál meg többet, vagy otthon a pékségben?

— A Lazar Nešić Vegyészeti-Technológiai Középiskolába jártam Szabadkára. Amikor elkezdtem, már majdnem mindent tudtam. Úgy mentem el gyakorlatra, hogy a tanárnő csak nézett, mit csinálok. De a gyakorlaton azért sok mindent megtanultam, először is azt, hogy másként dolgozik az ember, ha saját üzlete van, és teljesen máshogy, ha csak valakinek besegít. Azt is megértettem, milyen, ha másnak dolgozom mint munkás. A sulinak volt konyhája meg péksége is, ott folytak a gyakorlataink. Elég nehéz volt, rengeteg gép, az elején én is olyan voltam, mint egy kezdő, aztán megtanultam, mit hogyan kell csinálni. A többiek más tantárgyakból jobbak voltak nálam, de a gyakorlat nekem ment a legjobban. Nekem a többi tantárgy nem volt annyira fontos, mert tudtam, mire van szükségem, és abból akartam a legjobb lenni. Az is érdekes volt számomra, hogy másként tanít az iskola, és másként tanultam meg én a dolgokat otthon. Például a suliban sokkal kevesebb munka volt, lassabban is dolgoztunk, nem kellett sietni, így a diákok megszokták, hogy nem kell gyorsnak lenniük. De amikor bementem egy igazi pékségbe, és láttam, milyen ütemben történnek a dolgok élesben, az teljesen más volt. Nekem a gyakorlat játszótér volt.

* Emlékszel az első napra a pékségben? Mikor volt, mit sütöttél?

— Az első péksütemény, melyet egyedül csináltam, a leveles tészta volt, a mai napig ezt készítem, és ezt is szeretem a legjobban, nem tudom, miért. (Nevet.) A diplomamunkám is a leveles tésztás péksütemény és a mákos tekercs volt. Kezdetben nagyon nehéz volt, féltem, hogy nem fogom megtanulni, de egyszer elment az egyik munkásunk, és apám így szólt, fiam, ezt kell csinálnod, és nem volt más választásom. Izgultam, mert nem volt időm gyakorolni, kísérletezni. Kiskoromban szerencsére sokat voltam a pékségben, évekig néztem, hogyan dolgoznak a munkások, és amikor rám került a sor, aggódtam, hogy ezt egyedül nehéz lesz megcsinálni — ekkor még általános iskolás lehettem —, apám sem volt otthon, és tudtam, ha rossz lesz, akkor én fázok rá, de valahogy elkezdtem, és jól sikerült a végére. A burek a legnehezebb, aztán a leveles. Kevés munkás van, aki ezt jól el tudja készíteni.

* Szereted azt, amit csinálsz? Mivel foglalkoznál, ha nem ezzel?

— Az elején nem kedveltem a munkám, pék sem akartam lenni, utáltam. Tizenhét-tizennyolc évesen szerettem meg, amikor apám megkérdezte, mit akarok, dolgozni vagy egyetemre járni. Én úgy voltam vele, inkább dolgozom, mint hogy elmenjek iskolába, és húzzam az időt, mert ha befejezem, ha nem, így is, úgy is a pékségben fogok dolgozni. Mindig is szerettem volna egy jó éttermet, mondjuk, itt Kanizsán. Ha nem éttermet vezetnék, akkor focista volnék. Az apukám nem engedte, hogy focizzak. Pedig gyerekkoromban azt szerettem legjobban, ahol csak tehettem, fociztam, otthon, az utcán, a suliban. Én ha valamit elkezdenék csinálni, biztosan menne, mert szeretném. Ha nincs munkám, akkor is bemegyek a pékségbe, segítek, vagy betanítok valakit, árut rendelek, de a munkást nem érdekli, hogy hogyan csinálja meg a kenyeret, valahogy megcsinálja, nem az ő baja lesz.

* Neked mi a kedvenc péksüteményed? Szerinted is a túrós burek a legjobb?

— Az a legjobb. Bár nekem mégis a sajtos-virslis kifli és a meggyes leveles a kedvencem.

* Szoktál más pékségekből vásárolni? Mi a véleményed róluk, összehasonlítod őket?

— Szoktam, de ritkán. Akkor is csak azért, hogy megkóstoljam, milyen ízű a termékük, de van, hogy csak megnézegetem az árut a kirakatban. Nekem fontos a kiszolgálás. Vannak olyan pékségek, amelyek úgy működnek, mint a gyárak, mennyiségre. Kicsi esély van rá, hogy mindig friss legyen a tészta, azokat kevésbé szeretem. Szerintem az is fontos, hogy ha a vásárló bemegy az üzletbe, köszönjön neki az eladó, vegye emberszámba, tisztelje meg.

* Mit csinálsz a szabadidődben?

— Hát mostanában nincs is. (Nevet.) Utazni! Mindenhova. Rajzolni, zenét hallgatni, filmet nézni, sportolni-focizni, fürdeni a Tiszán. Ha valaki azt mondja, menjünk Afrikába, Indiába, én benne vagyok! Azért jó ez, mert ilyenkor megváltozik a környezet körülöttem, s el tudom magam engedni, kikapcsolok, de valahogy mindig ott van a fejemben, hogy van-e munkás, mi történik, hogy halad a munka. Volt olyan alkalom, hogy elutaztam, és hívtak, hogy menjek haza, mert elment a munkás, és ilyenkor nem nagyon van választási lehetőségem. Sohasem tudom, mikor leszek szabad, mivel nem én döntöm el, nem tudok szabadságot kérni. Amikor van szabadidőm, akkor rögtön ki kell használni, de nagyon ritka, mert mindig itt kell lennie valakinek.

* Mik a további terveid? Szeretnél terjeszkedni vagy új péksüteményeket a piacra dobni?

— Biztosan lesz új is, csakhogy az emberek ragaszkodnak a megszokotthoz, már fejből tudom, ki mit kér. Van, akitől már meg sem kérdezem, csak mosolygok, és teszem neki a zacsiba. Az emberek nem akarnak kipróbálni mást, nem lépnek ki a komfortzónájukból, igénylik a megszokottat. Máshogy van a nagyvárosban, ahol több ember fordul meg, és mindenki mást kér. Szeretnék majd nyitni még egy pékséget Kanizsán meg egy büfékocsi-szerűséget, s elhajtanám Vajdaság-szerte.

* Mi a jó pékség titka?

— Mindig ott kell lenni! Figyelni kell, ki mit csinál, mert élelmiszerről van szó. Nekem apám mindig azt mondta, a vevő bármit mond, vagy bármilyen kedvvel jön be a pékségbe, neked mindig kedvesen kell szólni hozzá. És a gyakorlat is nagyon fontos! Volt sok ilyen élményem. Például volt nálunk egyszer egy munkás, akinek nem volt tapasztalata, és nem is érdekelte, amit csinál. Kicsi voltam, de szóltam neki, hogy ezt nem így kell csinálni, kinevetett, én pedig megmutattam neki, hogyan kell jól csinálni. Én most már tudom, hogy ebből élek, és ezért jól akarom tenni a dolgom. Érződik, ha valaki nem szereti azt, amivel foglalkozik. Hiába van elég pénzed ahhoz, hogy pékséget nyiss, ha nincs mellette gyakorlatod. Megcsinálja neked a munkás a kiflit, de nem tudja úgy, ahogy te szeretnéd, és nem tudod kijavítani sem, ha nincs benne tapasztalatod.