A rendezvény október 11-én kezdődött a Beszédes József MMIK tangazdaságában, ahol több szakmai előadáson vehettek részt az érdeklődők. A nap folyamán a Dobó Tihamér Képtárban két tárlatot is megnyitottak. A fesztivál képzőművészeti pályázatára érkezett gyermekrajzokat lehetett megtekinteni, mely Az én napsugaras házam címet viselte, majd Kovács Áron kanizsai fotós Más szemmel című kiállítását nézhette meg a közönség. A folytatásban a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola udvarában vajdasági, fiatal népzenészek közös koncertjét élvezhették a jelenlévők, a nap pedig táncházzal ért véget.

Október 12-én Kanizsa piactere megtelt a külföldi és a hazai vendégegyüttesek táncosaival és az őket körülvevő nézőkkel. A kavalkádból díszes népviseletben pörgő-forgó táncosok tűntek elő, kicsik és nagyok egyaránt, akik élő muzsikaszóra ropták a téren. Ezután végigvonultak az utcán, hogy a főtéren, a városháza előtt elfoglalják helyüket, és az ünnepélyes megnyitón ismét ízelítőt adhassanak tudásukból. Az eseményt Fejsztámer Róbert, a város polgármestere és Mikuska Judit, a Tisza Néptáncegyesület vezetőségi tagja, a fesztivál egyik szervezője nyitotta meg, de a jelenlévők soraiban helyet foglalt Pletikoszity Árpád is a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében.

A polgármester a beszédében a szervezők munkáját dicsérte. Hangsúlyozta, bízik benne, hogy a huszadik, jubiláris Kukoricafesztivál még erősebb, nagyobb és tömegesebb lesz, és ezt az önkormányzat is támogatja.

— Ebben a pár napban nem a beszédé, hanem a táncé és a gyerekeké a főszerep. Sok sikert kívánok azoknak az oktatóknak, akik eddig is foglalkoztak a gyerekekkel, nem egyszerű és mindig áldozatos munka. Úgy gondolom, ezt minden évben legalább egyszer így, hivatalosan is meg kell nekik köszönni. A résztvevőknek nagyon jó szórakozást kívánok ehhez a három naphoz, biztos vagyok benne, hogy a programok színvonalasak, és megéri rászánni a szabadidőt — mondta Fejsztámer Róbert.

A nyitóbeszéd után az apróságok, a Csipetke és a Lepetye tánccsoport vette át a terepet, aztán a nagyobb gyerekek és a fiatalok is bemutatkoztak. A fellépők és a közönség küzdött ugyan a reggeli, hűvös levegővel, de a tánc után mindenkiben felpezsdült a vér.

— Szilágysági, dél-alföldi és bukovinai dalokat is énekeltünk — mesélte Piros Abigél, a szegedi Tiszavirág Néptáncegyesület tagja. — Tavaly szilágysági néptáncot tanultunk, az idén pedig a bukovinaival kezdtünk foglalkozni.

Mikuska Judit, a fesztivál egyik szervezője beszédében külön köszönetet mondott a támogatóknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre a fesztivál. Arról is kérdeztem, mi a jelentősége a rendezvénynek, és milyen programokkal készültek.

— Nagy öröm számunkra, hogy ilyen sok táncos és vendég összegyűlt itt, Magyarkanizsa központjában ezen a szép, októberi napon. Ezt az eseményt egyesületünk tizedik születésnapján hívtuk életre, fontosnak tartottuk, hogy ne csak a próbateremben és a színpadon jelenjünk meg, hanem egy szabadtéri programunk is legyen, ahova össze tudjuk hívni azokat a zenész és táncos barátokat, akikkel ritkábban találkozunk. Gyerekprogramokat próbáltunk szervezni, melyek bevonzzák azokat az embereket, családokat is, akik nem aktív tagjai az egyesületünknek, mert ilyenkor egy picit betekinthetnek abba, hogyan működünk. Ami a hagyományrészét illeti, van görhesütő versenyünk, ami egy hagyományos, kukoricából készült étel, de főtt kukoricát is készítenek a jelenlévők. A gyerekjátékokat pedig úgy építettük fel, hogy a kukoricához kapcsolódó munkálatok egyes részeit mutatjuk be általuk, ahogy régebben a kukoricával és a kukorica különböző részeivel játszottak, dolgoztak a felnőttek és a gyerekek. Vannak olyan tánccsoportok, vendégek, akik az első fesztiváltól kezdve itt vannak, és támogatnak bennünket. Azt látom, ez magának a községnek, a városnak is fontos, kevés ilyen nagyszabású rendezvény van, ami ennyire színes, és ennyire sokféle érdeklődőt kiszolgálna, mint ez, vagyis mindenképpen pozitívak a visszajelzések — számolt be Mikuska Judit.

A Kispark területén, melyet a főtt kukorica édeskés illata lengett be, alkotóműhelyek, gyermekfoglalkozások és játékos ügyességi vetélkedők kaptak helyet. A gyerekeknek pecséteket kellett gyűjteniük a felállított bázisokon, ahol különféle, kukoricával kapcsolatos tevékenységeket próbálhattak ki. Volt itt morzsolás, kukoricaválogatás, lapátolás, pattogatottkukorica-fűzés és még sok más feladat.

A parkban az Ősök Hangja Polgári Egyesület tagjaival az érdeklődők kipróbálhatták az íjászatot, a célba dobást és a karddal, pajzzsal való vívást is.

— Ahogy a nevünk is mondja, az ősök hangját igyekszünk hallatni, és ezeket a hangokat átültetni a XXI. századba. Úgy nem tudunk élni, ahogy az őseink, de azokat az elveket követhetjük. A gyerekek itt lőnek íjjal, nyíllal, ez egy jó fejlesztőgyakorlat, segíti a koncentrációt. Amikor pajzsokkal, kardokkal harcolnak, megtanulnak egyfajta játékkal történő agressziólevezetést, mely társadalmilag elfogadott, nem okozva sérülést a másiknak. Arra tanítjuk a gyerekeket, hogy nem szabad eltékozolni azt, amit a természettől kapunk. Már második éve vagyunk itt kint, szeretnénk, ha az emberek látnák, hogy bízni kell a gyerekekben, és támaszt nyújtani nekik — foglalta össze munkájuk lényegét Apró Piroska nyugalmazott gyógypedagógus, az Ősök Hangja Polgári Egyesület tagja.

A felnőttek görhekészítésben mérhették össze tudásukat. Szakmai zsűri értékelte, ki kapja a legfinomabb kalácsnak járó elismerést. Ha pénztárcánk engedte, helyi termelők árui és sok kézművestermék közül lehetett válogatni a kirakodóvásáron.

A versenyek eredményhirdetése után környék- és községbeli vendégegyüttesek táncos, zenés, énekes bemutatkozása következett, később a budaörsi Marada Banda népzenei koncertje, végül a szombat este is táncházzal zárult a J. J. Zmaj Általános Iskola udvarában.

A vasárnap, egyúttal a fesztivál utolsó napja, a néptáncegyüttesek gálaműsorával ért véget, a Művészetek Háza nagyszínpadán.