home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Anyák napi hálaadás
Molnár Krekity Olga
2014.05.07.
LXIX. évf. 19. szám
Anyák napi hálaadás

Kishegyesen egy régi-régi hagyományt próbáltak visszacsempészni a szervezők a falu életébe: a helyi közösség védnöksége alatt — hosszú évtizedek után — ismét virágkiállítást és -karnevált tartottak május 4-én, anyák napja alkalmából.

Jóllehet az égiek inkább a földművesek sóhajait hallgatták meg, és aranyat érő, „kenyeret hizlaló” esővel szenteltek meg bennünket, azért a rendezvény mégsem maradt el. Igaz, kevesebb virágkiállítóval zajlott le a színes kavalkád és vásár, de a vasárnapi műsorsorozat egyik programját sem kellett visszavonni. Ez elsősorban annak a példaértékű összefogásnak köszönhető, amelyről a szervezésben részt vevő intézmények és civil szervezetek munkája tanúskodott. A Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézmény óvodapedagógusai és kis pajtásai, az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola tanítói és tanulói, egykori és jelenlegi kézilabdázói, az ökológiai szakcsoport tagjai, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Kótyomfitty és Szajkó lánykórusa, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete, a Kishegyesi Nők Fóruma, a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete, a helybeli nyugdíjas-egyesület Dália kézimunkázói, a Greenhead Környezetvédelmi Egyesület (ha valakit kifelejtettem, azt nem szándékosan tettem!) fogott össze, hogy a valamikor februárban megszületett ötlet „testet öltsön”, valóra váljon.

Lehet, hogy a zimankó utáni első tavaszhírnökök, a hóvirág és a kikerics ihlette meg Molnár Krekity Olgát és Kőműves Szidóniát, hogy ilyen nagy fába vágják a fejszéjüket és „bebolondítsák” az egész falut, lehet, hogy csak egy tudat alatti sugallat bukkant fel a felszínre, lehet, hogy egy gyerekkori élmény vagy ábránd indította el fantáziájukat... már nem lehet nyomon követni, mikor szökkent szárba a talajba ásott magban csírázó gondolat — csak már a gyenge növényke szárba szökkenését láthattuk május 4-én.

Szent Flórián is vigyázott ránk

A makacsul, kitartóan zuhogó eső ellenére is megtelt hívőkkel a Szent Anna-templom a vasárnapi nagymisén, amelyen ft. Brasnyó Ferenc atya tartott alkalmi misét Szent Flórián (festett kőszobra mindennap ráköszönt az arra elhaladókra), valamint az anyák napja tiszteletére. Ezután — egy kis tervmódosítással — a karneváli felvonulók az iskolában, a folyósokon végigsétálva mutatták be fantáziadús virágkosztümjüket. A sok jó kis helyen is elfér bölcselet most is igaznak bizonyult, mert szűkösen ugyan, de jól megfértek egymás mellett a kiállítók, a fellépők, a szülők és a falu széléről bevándorolt érdeklődők. Ifj. Mohácsi Zoltán alpolgármester köszöntője után Dér Zsolt kápráztatta el hegedűjátékával a vendégeket, majd pedig Juhász Erzsébet és Tumbász Kornélia óvónő kicsinyei és a Kótyomfitty leánykórus szórakoztatták az ünnepi megnyitóra érkezetteket. Ezután a délelőtt a vásár és a szemlélődés jegyében telt el. A virágok üdesége és színpompája, a kézművesek és a kézimunkázók meseszép kreációi a szemünknek, a Női Fórum által készített finom tejfeles-fokhagymás lángos pedig a gyomrunknak nyújtott kellemes élményt.

Hajrá, lányok!

A délután sem szűkölködött izgalmakban. Az íjászbemutató elmaradt ugyan, de lehetett dartsozni — a nyugdíjasok bátran kiálltak a fiatalabb célba lövők ellenében —, aztán a nagycsaládosoknak szurkolhattunk az ügyességi vetélkedőn, majd pedig a kézilabdázóknak. Ez utóbbiaknál az anyukák-nagymamák és leányaik mérték össze erejüket, s bár a „hölgyek” minden bedobott gólját az apukák és a férjek nagy éljenzése, tapsa követte, ez mégsem szegte a robbanékony és cseles technikájú fiatal fruskák kedvét, akik bizony jól „elporolták” az anyukákat. Tóth Erika edző neveltjei igyekeztek is egy-egy rózsaszállal kiengesztelni — azaz anyák napja alkalmából felköszönteni — őket.

Színházi „előzetes”

Az esti műsor előtt a Művelődési Ház előcsarnokában Hajvert Ákos iskolaigazgató megnyitotta az alkalmi kiállítást. Az óvodások rajzokkal „mutatták be” édesanyjukat. A fotókiállítás pedig az iskola által meghirdetett Lesben című pályázatra beérkezett alkotásokat és a győztesek munkáit mutatta be. A Házi kedvencem témakörben a bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskola 7. osztályos tanulójának, Török Gabriellának az alkotása vitte el a pálmát. A Séta a természetben és a Virágoskert témakörben pedig a helybeli iskola kísérleti tagozatának két hetedikes diákja, Lőrik Ákos és Goda Krisztián bizonyult legeredményesebbnek.

A színpadon elsőként Mohácsi Tóth Zsuzsanna és Kormos Cékus Anita óvónő kicsinyei mutatkoztak be egy-egy gyermekdallal Tóth Pál zenei kíséretében. Ezután Erdei Anna Dorka elsős és Kőműves Csenge harmadikos tanuló szavalatait hallhattuk.

Az ünneplőket és az ünnepelteket Juhász Bálint tanácselnök, tartományi gazdasági titkárhelyettes üdvözölte, és ő köszöntötte fel a falu legidősebb hölgyeit is, a 93 éves Tóth Piroska nénit — aki mindannyiunk nagy csodálatára meglepett bennünket Vörösmarty Mihály Szózat című költeményével! — és a 92 esztendős Papp Ilonát.

Az iskola ökológiai szakcsoportjának „zöld őrjárata” jóvoltából köszönő oklevéllel háláltuk meg azoknak a polgároknak az igyekezetét, akik tudatos természetbarátként és virágszeretőként mindig szépen gondozzák házuk elejét. Nem kis meglepetést okoztak hát a Sziváci úti Csabai Annának, a Széles utcai Kormos Máriának és a Vasút utcabeli Csáki Gizellának, akik megilletődve köszönték meg a figyelmességet.

Ilyenek az anyák”

A Hálaadás című anyák napi irodalmi-zenés összeállításban — amely Patyerek Réka és Borsodi Patyerek Orsolya gondos munkáját dicsérte — a rendezők a nők és az anyává érett asszonyok sokféle arcát óhajtották bemutatni versekkel, népdalcsokrokkal. A repertoáron népballadák, továbbá Hamvas Béla, Kóka Rozália, Robert Burns, Heltai Jenő, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor, Ady Endre, Esterházy Péter, Sinka István, József Attila és Dsida Jenő „örökzöld” költeményei szerepeltek. Az irodalmi egyveleget a Petőfi Sándor ME Szajkó énekegyüttese felcsíki, rimóci és bácskai népdalokkal „fűszerezte”. Az előadásban közreműködött: Dudás Nikolett, Hajvert Ákos, Kőműves Szidónia és Kőműves Noémi, Lengyel Ágnes, Molnár Krekity Olga, Patyerek Réka, Szabó Regina, Szarka Ákos és Szőke Rebeka.

„Aztán az anyák olyanok, hogy este mesét mondanak. A mese szép, víg, tanulságos történet, tanultuk meg anyánktól (amely tanít, nevel, szórakoztat), amely valóságos, igaz...”

Mesét mondtunk mi is. Hogy tanítottunk vagy szórakoztattunk is közben? Lehet. De mindez igaz volt!

Ne feledje el megtekinteni a cikkhez kapcsolódó több mint 200 fotóból álló galériánkat is! wink

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..