Amikor nem éljük meg érzéseinket…
Pap Ágota pszichológus
2020.09.16.
LXXV. évf. 38. szám
Amikor nem éljük meg érzéseinket…

A rohanó világ közhelye elé betennék egy fontos gondolatot, mellyel mostanában egyre gyakrabban találkozom a klienseim és a környezetemben levő emberek körében: elég gyenge lábakon állunk az érzéseink megélésében. Persze mi, magyarok egy kissé zárkózottabbak is vagyunk, és valamiért mindig csak későn jövünk rá, hogy a konfliktusok kimondásával jelentős feszültségtől szabadulhattunk volna meg.

Addig nem tudjuk megélni a fájdalmat, félelmet, amíg nem mondjuk ki, amíg visszatartjuk a könnyeket, és kifelé azt mutatjuk, hogy minden rendben van. Nem akkor tudjuk megélni az érzéseinket, amikor stabilak vagyunk, hanem attól leszünk stabilak, ha megéljük, hitelesen azonosulunk érzéseinkkel. Sőt, a nehézségek, a negatív megmérettetések megoldása hozhatja el azt a stabilitást, amelybe utána bátran belehelyezkedhetünk.

A jó minta itt is elengedhetetlen. A szülő feladata az, hogy ne csak a szavaival, hanem a tetteivel is megmutassa az öröm és a bánat megfelelő kezelését. Ha ehelyett elfojtjuk az érzelmeinket, a gyerek megérzi ezt, és nem tud majd hozzánk fordulni egy-egy érzelmi konfliktusában. Ez nem más, mint az érzelmi intelligencia fejlesztésének lehetősége vagy éppen ellehetetlenítése. A másik módja, ha tudatosan olyan új megmérettetésekbe ugrunk bele, amelyek ismeretlenek, vagy amelyektől félünk (vagyis ha kilépünk a komfortzónánkból — nota bene!). Mindemellett azt se feledjük, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekkel valóban nem tudunk egyedül megküzdeni, s ilyenkor rendben van segítséget kérni. 

Ha nem érezzük, hogy szeretnek bennünket, egy idő után nekünk is nehézséget okozhat ennek kifejezése. Ezért érdemes odafigyelnünk arra, mi az, ami által úgy érezzük, hogy szeretve vagyunk. Mi az, ami által feltöltődünk? S ugyanígy, mi az, ami által a másik ember azt érzi, hogy szeretjük? S ő mitől töltődik fel? Erről a szakirodalomban mint szeretetnyelvről olvashatunk. Ha meg tudjuk válaszolni a korábbi kérdéseket, akár arra is rájöhetünk, hogy a másik szeret bennünket, de más szeretetnyelven beszél hozzánk — a sajátján —, mert amíg mi egy ölelésre vágyunk (testi érintés), addig ő talán bókokkal halmoz el (dicséret). Ha sikerül egymás szeretetnyelvén beszélnünk, akkor kölcsönösen feltöltődhetünk, s úgy érezhetjük, figyelnek ránk, fontosak vagyunk.

A kisgyerekeknek valamiért még mindig azt mondjuk, hogy ne sírj, mert ez csak katonadolog (az áldozatok a fiúk), vagy ne hisztizz már, uralkodj magadon! (ebben az esetben a lányokra gondolunk elsősorban). A NE üzeneteit küldjük, amivel szó szerint azt közöljük, hogy ne engedje meg magának azt az érzést, vagy — s ez még inkább jelen van — olyan szinten tiltólistára teszünk minden cselekvést, megnyilvánulást, hogy a gyerek működése leszűkül, illetve jelentéktelenné válik számára a tiltás, már meg sem hallja.

Az érzelmekkel együtt járó fájdalomtól való félelmünkben inkább az érzelmek racionalitására fókuszálunk. Túlesszük magunkat, munkaholisták leszünk, szélsőséges edzésbe, sportolásba kezdünk. Természeténél fogva a testünk szerencsére törekszik az érzelmek kifejezésére. Még a testi tünetek helyei is élesen kommunikálják az elfojtott tartalmat: ott hívnak, ahol az egyensúly megbomlott. A ki nem mondott szavak vagy az elfogadhatatlan dolgok (nem lehet lenyelni) gombócérzést idéznek elő a torkunkban, a leblokkolt félelem sekéllyé teszi a légzést, felemeli a vállat… Testünk üzeneteit ezért is érdemes komolyan venni már a kezdetektől, mert ez is éppen oly kitartó és „erőszakos” lehet, mint amilyen kitartóan gátoljuk az elmét.

Az elfojtás — melyről már korábban is olvashattak tőlem — a leggyakrabban alkalmazott énvédő mechanizmus, egyfajta öntudatlan védekezés, a kellemetlen érzésektől való menekülés, a kínos vagy a veszélyes érzelmek száműzetése, érzelmi „felejtés”. Néha ki is mondjuk: bár meg sem történt volna velem; ne is beszéljünk róla. Majd ezek a kijelentések életre kelnek. Különösen rossz érzés ezekre az elfojtott érzésekre visszaemlékezni, mert szégyen, bűntudat jelenhet meg bennünk, vagy éppen újraélhetjük azt, amit a kudarcélmény során szoktunk.

Az elfojtást elsősorban azért használjuk, mert sokkal könnyebbnek tűnik, mint szembenézni a gonddal, vagy mert ezt tanultuk meg a szüleinktől, esetleg mert azt gondoljuk, hogy ha kimutatjuk az érzéseinket, akkor attól sebezhetővé, védtelenné, kiszolgáltatottá válunk. Ez ráadásul tudatos is lehet, mert mondjuk, nem akarjuk mások számára láthatóvá tenni, amit érzünk. Hasznunkra válhat, ha például egy munkahelyi konfliktus esetén elfojtunk egyes érzéseket, nehogy az állásunkba kerüljön, de a későbbiek során fontos lehet, hogy visszatérjünk ide, és feloldjuk a kellemetlen érzéseket.

A legjobb, amit tehetünk, ha megengedjük magunknak az érzelmeinket: mondjuk el szavakkal, kiabáljuk ki egy erdőben, táncoljunk, sírjunk, üssük azt a dühpárnát, tegyünk bármit, ami segíthet a megélésben. Engedjük meg érzelmeinket anélkül, hogy ostoroznánk vagy elítélnénk magunkat miattuk. Az eltemetett érzések folyamatos fáradtsághoz, nyilvánvaló ok nélküli levertséghez, felszínes társalgásokhoz vezethetnek, de előfordulhat, hogy minden apróságon kiborulunk, vagy nehézséget okoz magunkról beszélni, eltűnhet az ambíció/motiváltság belőlünk, közömbössé válhatunk, és a kapcsolati (családi, baráti stb.) rendszerünk is széteshet.

Az érzéseink nem mi magunk vagyunk: ha tehát haragszunk, az nem arra utal, hogy rossz emberek vagyunk. Ha megéltük érzéseinket, engedjük, hogy átfolyjanak rajtunk, majd csillapodjunk le, és vizsgáljuk meg magunkat és a helyzetet kívülről. Tegyük fel magunknak a kérdést: Mit éreztem? Mi volt e mögött az érzés mögött? Mi indította ezt el bennem? Mire tanít engem ez a helyzet?

Az érzelem kifejezésének természetesen rólunk kell szólnia, vagyis arról, ahogyan abban a helyzetben mi érzünk — ezeket nevezzük énüzeneteknek. Az is segíthet ebben bennünket, ha másokkal megosztjuk gondjainkat, kibeszéljük, kiírjuk, kitáncoljuk, kiénekeljük magunkból.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lélekbúvár rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..