Sőt! Nyilván mindenkinek vannak olyan darabjai, amelyeket ritkán vesz fel, vagy egyáltalán nem hord. Esetenként azért, mert csak elvétve adódik olyan alkalom, amelyhez illene. De nem ritka, hogy a megvásárolt ruhadarabot később valamiért mégsem szeretjük, és nem is hordjuk, vagy csak ritkán vesszük elő. Pedig megdöbbentő és szinte hihetetlen adat, mely szerint egyetlen pamutpóló készítéséhez a különféle számítások és becslések szerint 2500–2700 liter vízre van szükség. Ez a mennyiség átlagosan egy személy 2-3 évre elegendő ivóvízigényét elégítheti ki. Az utóbbi években a textilipar volt a harmadik legnagyobb víz- és földfelhasználó bolygónkon. Egy pamutpóló nevetséges áron is beszerezhető, miközben valószínűleg a jövő nemzedékei fogják megfizetni annak a környezetterhelésnek az árát, amelyet az előállítása okoz. Az olcsó pamutpólót végül néhány használat után eldobják, ami újabb környezetvédelmi aggályokat vet fel.

Még súlyosabb következményei vannak a műszálas textília előállításának. A textilgyártás a termékek festéséből és elkészítéséből adódóan a globális vízszennyezés jelentős százalékáért felelős. A szintetikus anyagok mosása során becslések szerint évi 0,5 millió tonna mikroszál kerül az óceánokba. Ezek bejutnak az állatok és növények szervezetébe. Hogy ez a jövőre nézve milyen globális következményekkel jár, azt csak sejteni lehet, de jó vége biztosan nem lesz. Egy mosógépnyi poliészter ruha állítólag 700 000 mikroműanyag-szemcsét szabadíthat fel, melyek aztán elkerülhetetlenül bejutnak az élelmiszerláncba. A textíliákból a mikroműanyagok nagy része a vizsgálatok szerint az első néhány mosás során szabadul fel. A szintetikus termékek mosása során eddig már több mint 14 millió tonnányi mikroműanyag halmozódott fel az óceánok fenekén. A globális probléma mellett a ruhagyártás által okozott szennyezés az emberek és az állatok egészségére, illetve általában az ökoszisztémákra is pusztító hatással van.

Az is megváltozott, ahogyan az emberek megszabadulnak a felesleges ruháktól, mivel inkább kidobják, mint hogy eladnák vagy eladományoznák őket. Csak a használt ruhák töredékét gyűjtik össze. A textilhulladékok szelektív gyűjtése általában nincs megoldva. Például a műszálas textília esetében az a fő gond, hogy a termékek biológiailag nem lebomlóak, és olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek károsak környezetünkre. A szintetikus vagy vegyszerekkel kezelt ruhaalapanyagok ugyanis akár 200 évig is fennmaradhatnak, miközben folyamatosan szennyezik a környezetet. Figyelemre méltó próbálkozás, hogy vannak olyan cégek, amelyek az eldobott öltözékekből gyártanak szigetelőpaneleket.

A probléma megoldását célzó lehetőségek egyike a ruhakölcsönzés új üzleti modelljeinek kidolgozása, illetve olyan termékek tervezése, amelyek megkönnyítik az újrahasznosítást. De idesorolható a fogyasztók esetleges meggyőzése arról, hogy kevesebb, de jobb minőségű ruhát vásároljanak. Ezek is azonban csak a katasztrófával „kecsegtető” folyamatok lassítását hozhatják el, a valódi megoldás nyilván máshol keresendő.