Apja, Ludvík Kundera híres zongorista, zenetudós volt, és fiát is érdekelte a zene. Az egyetem előtt kétkezi munkásként és dzsessz-zenészként dolgozott. A prágai Károly Egyetemen zenetudományt, irodalmat, filmművészetet és esztétikát hallgatott. Nagy hatással voltak rá a reneszánsz kiemelkedő alakjai, mint Boccaccio és Rabelais, mellettük a XX. századi nagy gondolkodók, Kafka, Heidegger, Broch, Musil. Két szemeszter után átiratkozott az előadó-művészeti akadémia filmművészeti karára, és 1952-ben diplomázott. Ezután az intézményben világirodalmat tanított, tagja volt a Literární noviny, valamint a Listy irodalmi folyóiratok szerkesztőségének. Már tizennyolc évesen belépett a kommunista pártba, de 1950-ben — miután tiltakozott a pártban kialakult személyi kultusz ellen — „pártellenes tevékenység” miatt kizárták, majd 1956-ban visszavették. Az irodalmi munkássága elején verseket írt, s az ’50-es években meg is jelent három verseskötete, ezeknek köszönheti elismertségét. Első elbeszélését 1958-ban írta, Én, a búbánatos Isten címmel. „Ebben a műben leltem meg először önmagamat, találtam rá hangnememre, sajátságos, a világtól és saját életemtől való ironikus távolságtartásra, ekkor lett belőlem regényíró (potenciális regényíró), ettől a pillanattól datálódik egyenes ívű irodalmi fejlődésem, amely ugyan továbbra is bővelkedett meglepetésekben, ám alapvető fordulatot, irányváltást nem hozott” — írta. A versek mellett megjelentek színművei is, a Kulcstulajdonosok című drámáját, valamint a Jakab és az ura című darabot Magyarországon is bemutatták. Megjelent három elbeszéléskötete, melyekben groteszk, tragikomikus szerelmi epizódokat írt le, ez a Nevetséges szerelmek. Aztán megjelent első regénye is, a Tréfa. Ebből film is készült 1968-ban. Az ’50-es évek Csehszlovákiájában játszódó történet főszereplője, Ludvik Jahn egyetemista képeslapot küld pártiskolára vezényelt menyasszonyának. A nyitott képeslapra írt, tréfásnak szánt mondataiért barátjának vélt évfolyamtársa feljelenti, s Ludvikot kizárják a pártból, eltávolítják az egyetemről. Ezzel nem csupán az érvényesülés lehetősége szűnik meg számára, hanem különféle megpróbáltatások is várnak rá. Végül Ludvik elhatározza, hogy bosszúból gonoszul megtréfálja álnok barátját, ám tréfája ismét visszájára fordul... A mű egy atrocitásokkal teli, kegyetlen korszak tükreként is olvasható.

A csehszlovák kultúrpolitika vezetői erre a regényre igencsak felhevülten, mondhatni, hisztérikusan reagáltak, Kunderát kizárták a pártból, egyetemi állását elvesztette, s a könyvét is száműzték a boltok és a könyvtárak polcairól. Jelentős szerepet vállalt az 1968. évi prágai tavasz eseményeiben, ami miatt a Varsói Szerződés intervenciója után eltiltották a tanítástól, és a tiltott írók listájára került. Természetesen nem is publikálhatott. Második regénye, Az élet máshol van már Franciaországban, Párizsban jelent meg francia nyelven, s elnyerte a Prix Médicis étranger díjat. A mű tipikus kelet-közép-európai történet, főhősének élete és halála egy szerencsétlen sorsú, hazugságban felnövő nemzedék életét szimbolizálja. Kundera 1975-ben, két évvel második regénye megjelenése után emigrált Franciaországba, s egy ideig a rennes-i egyetemen tanított összehasonlító nyelvtudományt, illetve a párizsi társadalomtudományi főiskolán is előadott. Aztán következett a harmadik regény, a Búcsúkeringő, majd A nevetés és felejtés könyve, mely mű miatt megfosztották csehszlovák állampolgárságától. (A franciát 1981-ben kapta meg.) A világhírnevet a negyedik regénye hozta meg 1985-ben, ez pedig nem más, mint A lét elviselhetetlen könnyűsége, melyet természetesen meg is filmesítettek. Philip Kaufman rendezésében került a nézők elé, s mint oly sok esetben, itt is sokkal jobb a könyv, mint az adaptáció. Utolsó cseh nyelven írt könyve a Halhatatlanság, ezután kizárólag franciául írt. Ezek a könyvek a Lassúság, az Azonosság, a Nemtudás, A jelentéktelenség ünnepe. Haza nem is utazott, csak az 1989. évi rendszerváltás után, s ekkor is csak inkognitóban, nyilvános rendezvényen nem lépett fel. Egy kis botrány is kerekedett körülötte 2008-ban, amikor is a Respekt című cseh lap publikált egy írást, mely szerint Kundera 1950-ben feljelentette egy kémgyanús ismerősét. Ezt ő tagadta, s írótársai közül is sokan melléálltak, például Václav Havel.

Számára a regény: „a próza nagy könyve, melyben a szerző kísérleti ének (alakok) közreműködésével kutatja végig az emberi lét néhány nagy kérdését.” A regény olyan terület, ahol egyszerűen kirobban a képzelet, hasonlóan az álomhoz, és ahol felszabadulhatunk a valóság korlátai alól.

A giccs szó is ott van a szótárában, s a következőt jelenti: „Annak az embernek a magatartását jelöli, aki mindenáron és mindennél több embernek tetszeni akar. Ahhoz viszont, hogy tetszést arass, helyeselned kell, amit mindenki hallani akar, tehát a közhely szolgálatába kell állnod.” A tömegmédia arra törekszik, hogy minél nagyobb tömegeket nyerjen meg magának, körülfogja, áthatja egész életünket, mindennapi erkölcsünkké lesz a giccs. Azt fenyegeti, ami a legféltettebb kincsünk, egyéniségünket, eredeti gondolatokhoz való jogunkat. A regényre — mondja — nagyobb szükség van, mint valaha: létjogosultsága, hogy állandóan fényt vetítsen az „életvilágra”, megóvjon bennünket „a lét feledésétől”. Ezért tanácsolja, hogy olvassunk sok regényt, mert „ez az egyetlen menedék, az egyéniségek paradicsoma, mely megóv a lét feledésétől (Husserl); ötvözzük az értelmet és a fantáziát; fegyverkezzünk fel humorral, mert az kell az élethez. Csak így tudunk szembeszállni a giccsel.”

Milan Kundera Nobel-díja még mindig várat magára, pedig sokan emlegetik az esélyesek között. Munkásságát 1985-ben Jeruzsálem-díjjal jutalmazták. 1987-ben Nelly Sachs-, 1994-ben Csehországban Jaroslav Seifert-, 2000-ben Herder-díjat, 2001-ben Paul Morand-díjat kapott. 2009-ben életműve elismeréséül a Francia Akadémia Simone és Cino Del Duca Alapítványának díjával tüntették ki.

Egy interjúban arról beszélt, mennyire fél egy olyan világtól, amely elvesztette a humorérzékét. Reméljük, ez a világ soha nem jön el, ahogy azt is, hogy kilencvenegyedik születésnapja jól telik. Isten éltesse még sokáig!

S végül olvassunk egy kicsit bele A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényébe. Hátha kedvet kapunk hozzá, hogy elolvassuk az egészet.

„Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyűt?
Ezt a kérdést tette föl magának Parmenidész Krisztus előtt a hatodik században. Úgy látta, hogy az egész világ ellentétpárokra van felosztva: fény-sötétség, finomság-durvaság, meleg-hideg, lét-nemlét. Az ellentétpár egyik pólusát pozitívnak tartotta (fény, meleg, finomság, lét), a másikat negatívnak. Az efféle negatív és pozitív pólusra való felosztást gyerekjátéknak vélhetnénk. Egyetlen eset kivételével: melyik a pozitív, a nehéz vagy a könnyű? [...] Csak egy dolog biztos: a nehéz-könnyű ellentét a legtitokzatosabb és legsokértelműbb az összes ellentét közül.”

Forrás: Wikipédia, fidelio.hu/konyv/milan-kundera-iden-90-eve-viseli-a-let-konnyuseget-144088.html