Palicson is jártak a szlovéniai csoporttal

Helyet szorítanak nekem a kerti padon. Nem, nem kell felállnia egyiknek sem, elférünk. Ettől közéjük tartozónak érzem magam. Sok időt töltenek együtt, sokat utaznak, tapasztalják, hogy csak így lehet: sok jó kis helyen is elfér!
Jól nevelt tinédzserek ülnek mellettem és velem szemben a padon. Semmi extrémitás, feltűnő viselkedés, kirívó öltözék. Szélsőséges megnyilvánulásaikat ők a színpadon élik ki. Láttam néhány előadásukat. A legutolsót is, amelyet már hétszer adtak elő Vajdaság-szerte: Bácsfeketehegyen, Magyarkanizsán, Királyhalmán, Csantavéren, Becsén, Hajdújáráson és otthon, Noszán. Megnyerték vele a IX. Vajdasági Suliszínház Fesztivál I. díját, az óbecsei Májusi Játékokon pedig az Ezüstharsonás Díjat. Most Magyarországra, Kaskantyúra viszik a darabot, a falunapra. A címe: Senki sem figyel rám!
åk maguk találták ki a témát, és fogalmazták meg. Brestyánszki Boros Rozália írta színpadra és Csernik Árpád rendezte. Eljátsszák benne a nagymenőt, a galerivezért, a szolgalelkű bandatagot, az utcán csellengő tizenévest, a lecsúszott újgazdagot, a cicababa édesanyát és eljátsszák a szegény, de becsületes családot, a strébernek titulált szerény, szorgalmas, de céltudatos kamaszt is. Egyszóval eljátsszák az életet! Tudtára adják a világnak, hogy mi a véleményük róla. És tudtára adják, mit szeretnének tőle. Tömören, egyszerűen: figyelmet! A műsor végén jóleső érzés töltött el: nincs minden veszve, amíg a fiatalok így látják az életet. Rájuk bízhatjuk a jövőt!
Szóval ülünk a padon a noszai iskola szépen rendezett füves udvarában a helyi Hinga Művelődési Egyesület Éjjeli Pávaszem színjátszó körének elnökével, Bicskei Ibolyával és gyerekeivel. Igen, a gyerekeivel! Mert úgy törődik velük, mintha a saját gyerekei volnának. Egyszóval odafigyel rájuk.
Ülünk a padon, és én a velem szemben ülő kislány (pólóján a neve: Kriszta) körkörös hajfonatának titkát próbálom megfejteni. Emlék a néptánc-táborból - mondja - ahonnan nemrég tértek haza Anikóval és Szilviával.
A többiek a Kelepelő táborban voltak Szlovákiában, régi barátaikkal, a muravidéki és csallóközi gyerekekkel. A tábor célja a magyar kissebség összetartása, a magyar nyelv ápolása. Izgulnak a noszai gyerekek és csoportvezetőik, jövőre itt, a Vajdaságban lesz a tábor, ők lesznek a házigazdák. Már tervezik a helyszínt és a programokat.
Szóval ülünk a padon, és ők mesélnek, én pedig nem győzöm írni a fellépések, táborok színhelyét: Lakitelek, Mosonmagyaróvár, Budapest, Debrecen, Sárospatak, Kaskantyú, Dunaszerdahely, Tiszasas, Balatongyörök, Bős. Olyan Kárpát-medencei magyar településeken is jártak, amelyekről azt sem tudom, hol vannak.
Évközben sms, e-mail útján tartják a kapcsolatot a távoli barátokkal. Nevetve megjegyzik, hogy a távszerelem is működik. Nyáron pedig találkoznak valahol. åk élik a magyar testvéri összefogás eszméjét. Tavasszal a szlovéniai Carpe Diem színjátszókör csapatát látták vendégül. Megmutatták neki Szabadkát, kirándultak az állatkertbe, fellépési lehetőségről gondoskodtak számára a hajdújárási művelődési otthonban. A külföldi gyerekek családoknál aludtak. Bolya meséli, hogy sírásba torkollott a vendégek fogadásának és elhelyezésének délutánja. Mert nem jutott minden jelentkező noszai gyereknek vendég.
Két hétre rá a Szlovákiából érkezett Fókusz csapatát fogadták szintén családi elhelyezésben. åk Becsére, a Májusi Játékokra tartva pihentek meg két napra Noszán.
Az Éjjeli Pávaszem csapata június 2-a és 5-e között Dunaszerdahelyen volt, a Duna menti Tavaszünnepségen előadta az idei színdarabot.
- Lehet ezt bírni energiával? - kérdezem.
- Ó, akár még többet is! - válaszolják egyszerre.
- És az anyagiak? - fordulok Bolyához.
- Előteremtjük. Pályázatot írunk, segít a szabadkai művelődési titkárság is, a hiányzó pénzt pedig a szülőktől kapjuk. Nagyon lelkesek ők is.
Ülünk a padon, és most Bolya mesél: - 2000 novemberében alakult a Hinga Művelődési Egyesület, azóta van gyermekszínjátszó körünk is. Vörös Imelda a kezdetektől velünk van, szereti, tanítja, neveli a gyerekeket. Kilenc darabunknak ő volt a rendezője.
A gyerekek sorolják, mint az egyszeregyet: - A három pösze, A rózsát nevető királykisasszony, Csavargók éjszakája, Szegény ember, Tündér Ilona, Kisfenyő, Nyakigláb, csupaháj, málészáj, Nagybőgőtemetés.
Bolya folytatja: - Mivel megalakult a kiscsoport, Imelda a nagyokat átadta Csernik Árpádnak. Mellesleg egy generáció már kinőtt minket, kirepült tőlünk.
- Mesélj az ő érdemeikről is!
- Jó kis csapat volt, ők voltak az Esthajnalcsillag. Az ő előadásaikat is Imelda rendezte, A Rátóti csikótojást, A Becsületes tolvaj Marcit, A gyufaárus kislányt, az Eleven rőzsék - kamaszodó kamaszokat és a Jövőlátó csodasapkát, amelyből rádiójátékot is készítettünk.
Ülök a padon, s körülöttem már a nevenincs kiscsoport tagjai Imeldával, akik eddig, pad híján három nagy traktorgumin ültek a kert végében, és az új darabot, a Hócompóc bohócait elemezték. Csillagszemű, értelmes, közlékeny kis lurkók ülnek körülöttem, és én jelmez nélkül is elhiszem nekik, hogy nemsokára ők lesznek Pityerkőc, Hemperkőc, Picikóc, Cicakóc, Hócomkóc, Tekerkőc, Humbertóc, Hompórkóc, Naplopóc és Istikóc.
Imelda fontosnak tartja megemlíteni, hogy a darabhoz Kucsera Géza írja a zenét, Heródek Éva énekével segít, Molnár Hajnalka Agárdról pedig az akrobatikus színpadi mozgást jön tanítani. A kiscsoportnak ez lesz a harmadik darabja. A szeptemberi megalakulásuk óta! Tizenketten vannak, négyen már a nagyokkal is játszottak, utaztak, táboroztak. Imelda szerint ők mindkét csoportban tudják, hol a helyük. Réka például, mikor a nagyokkal játszott, minden próbán ott volt. Pedig csak egy tálcát kellett bevinnie, melyet kiütöttek a kezéből. A próbákon figyelt, és tanult a nagyoktól. János négyéves kora óta színpadon van, nővéreivel járt a próbákra. Otthon sem lehetett volna hagyni. Lelkesen, fesztelenül mesél, tanár szeretne lenni. És felém fordul, miközben hozzám beszél! A többiek is! Megszokták már. Imelda csak akkor szól rájuk, ha egymás szavába vágnak, vagy ha hadarnak. Ezt még csiszolni kell. Medlin palicsi, színésznő lesz, ha felnő. Balázs Királyhalmáról jár, érthetően tudtomra adja, hogyan szervezték át náluk a tanító nénik munkáját.
Megint egy tábor! A kiscsoport szombaton Tiszasasra megy tíz napra. Színjátszótábor és továbbképzés lesz a Pitypangházban. És életre való nevelés. A táborban ők lesznek a saját környezetük rendfenntartói.
- Kenyeret sütünk majd Ilonka nénivel. Nagyon finom kenyeret! - közli velem János.
És aki nem ült le a padra: Kovács Elvira csoportvezető, kellékfelelős, mindenes. Beszélgetésünk alatt vigyáz a gyerekekre, vizet hoz, ő Bolya jobbkeze.
Megjön a varrónő, a bohócok jelmezpróbáját még megvárom, de a közben megérkező Csernik Árpád munkáját már nem zavarom.
Zárszóként álljon itt a noszai gyerekek névsora!
A nagyok: Szél Violetta, Kis Torma Andrea, Kovács Karolina, Nagy György Júlia, Bicskei Csilla, Török Krisztina, Nagy György Anikó, Nagy György Szilvia, Farkas Denisz.
A kicsik: Szalma Balázs, Nagy György János, Török István, Masa Dorottya, Fodor Medlin, Madár Réka, Törteli Dániel, Farkas Dominik, Madár Leó, Varga Roland, Erdélyi Tamás, Erdélyi István.
(A Hinga szó, amelyről az egyesület a nevét kapta, egy domb a Ludasi-tó noszai partján.)