Akiket a közönség szeretete éltet

Akiket a közönség szeretete éltet

A Kaláka együttes fél évszázaddal ezelőtt, 1969-ben alakult meg Budapesten. Az elmúlt évtizedek hatalmas népszerűséget hoztak a négy zenésznek — Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs —, hiszen túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a zenekar nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a nagyvilágban élő magyarság körében is ismert és közkedvelt. Mindenki tudja róla, hogy főleg verseket ad elő — klasszikus, kortárs, anyaországi és határon túli magyar, illetve más nemzetiségű költőktől egyaránt —, az egyedi és sokszínű hangzását pedig a négy énekhang, valamint a számos klasszikus, illetve népi hangszer adja.

Az együttes honlapján olvashatjuk, hogy a Kaláka 30 lemezt jelentetett meg, a dalai száma pedig mintegy 1000-re tehető. A zenekar a fennállása 30. évfordulója alkalmából Kossuth-díjat kapott, 2004-ben Prima Primissima kitüntetést, 2014-ben pedig Magyar Örökség Díjat érdemelt ki.

A műsorkínálatban sokféle előadás szerepel, gyerekeknek és felnőtteknek szólóak, valamint olyanok is, ahol az együttes tagjai különféle felállásokban vagy éppen szólóban játszanak, illetve vendégművészekkel lépnek színpadra. Az idei jeles évfordulót a Kaláka 50 — Hét határon át című koncertsorozattal ünneplik.

Vajdaságban is sokat vendégszerepelnek, az énekelt versek zentai fesztiváljának például elmaradhatatlan résztvevői. Beszélgetésünk során Gryllus Dániel, a Kaláka együttes Kossuth-díjas alapító tagja felidézte, hogy 1973-ban jártak először nálunk, méghozzá Újvidéken, ahova Dormán László fotóriporter hívta meg őket, aki akkor még a Képes Ifjúságnál dolgozott.

— Felhívtak bennünket a Képes Ifjúságtól, hogy szeretnének rólunk címlapfotót közölni. Ez nagy dolog volt, hiszen akkor még otthon sem jelent meg rólunk címlapfotó. Dormán Laci készített velünk egy nagy interjút, majd ezután jött létre az újvidéki koncert, a Katolikus portán, az Ifjúsági Tribünön. Vagyis Dormán Lacinak köszönhető, hogy Vajdaságban elterjedt a hírünk. Azóta már száznál is többször jártunk itt, előfordul, hogy egy évben kétszer, háromszor is fellépünk.

• Ötven éve létezik a Kaláka. Soha nem került szóba az együttes feloszlatása?

— Nem, eszünkbe sem jutott. A hosszú távú együtt maradás — és ez nem csak a zenekarokra vonatkozik — nem feltétlenül a szakmai dolgokon múlik. Mi egy környéken laktunk, hasonló volt a neveltetésünk, ugyanabba az ének-zenei általános iskolába jártunk (a Kodály koncepciója szerint tanító, híres Lórántffy-iskola — a szerző megj.), vagyis összeállnunk könnyű volt, de a csapat fennmaradása főleg az emberi tényezőktől függ. Rengeteget vagyunk együtt, próbálunk, dolgozunk, utazunk, fellépünk… A társulatokban általában akkor következik be a törés, ha a tagok már nem hajlandóak egy asztalhoz ülni, vagy összevesznek filléres dolgokon, de előfordulhat, hogy ez már csak a következménye valamilyen feszültségnek. Alap, hogy tudjunk bocsánatot kérni, illetve megbocsátani egymásnak, ha szükséges. Mi a saját és barátaink örömére kezdtünk el verseket énekelni, és ebből nőtt ki az, ami most van. 1969-ben sokkal zártabb világban éltünk, hiszen csak egy televízió és egy rádió létezett, ezért aki azon az egy csatornán szerepelt, azt az egész ország ismerte. Így rólunk is hamar tudomást szerzett a közönség. Próbáltuk az értékes dolgokat közvetíteni, egyik év múlt a másik után, és megmaradtunk. Aztán már volt múltunk, melyből lehetett táplálkozni, és terveink, melyekre építkezhettünk. Kezdetben ösztönösen zenélő diákok, fiatalok voltunk, majd igyekeztünk megtanulni, hogyan kell a színpadon viselkedni, énekelni. Meghívásokban manapság sincs hiány, már 2021-re is akadnak lefoglalt dátumaink. A közönség szeretete éltet bennünket, mi pedig igyekszünk ezt meghálálni. Akár úgy is, mint Zentán, ahova minden évben megpróbálunk valami mást, újat hozni.

• Talán nem túlzás azt mondani, hogy a Kaláka már nemcsak együttes, hanem intézmény is, hiszen fesztiválok kapcsolódnak hozzá, éttermet, bort neveztek el róla.

— Sokat turnéztunk Japánban, és egy helyi vállalkozó valóban rólunk nevezte el az éttermét Tokióban. A bor története pedig a következő: felhívott Alkonyi László barátunk, és megkérdezte, adhatná-e az egyik tokaji boruknak a Kaláka nevet. Mondtam neki, ha zenekart alapítana ezzel a névvel, bizonyára lenne ellenvetésem, de egy jó bornak nagyon örülünk. Sőt, amikor megláttuk a feliratot, melyet a grafikusuk készített a bor címkéjére, annyira megtetszett, hogy mi is elkértük használatra. Egyébként pedig, hogy rólunk van-e elnevezve a bor, az vitatható, hiszen ennek a szónak már előttünk is volt értelme. Most júniusban már a negyvenedik Kaláka Fesztiválra várjuk az érdeklődőket, de megemlíthetem a Művészetek Völgyében a Kaláka-versudvart is, illetve még számos más programot, mely az évek során a nevünkhöz nőtt. A zentai énekelt versek fesztiválján — ha egy alkalommal nem marad el a háború miatt, akkor az idén lett volna a huszonötödik — minden évben játszottunk. Előfordult, hogy templomi koncertet vagy gyerekműsort kapcsoltunk hozzá, költő vendéget hoztunk, vagy színészt, énekest, zenészt. Egyébként az első években egy kicsit családiasabbnak éreztem a rendezvényt, hiszen azt a gondolatot közvetítette, hogy mindenki énekeljen verseket. Nekem mindig imponált a délvidéki embereknek a sokoldalúsága, a vállalkozó készsége, ahogyan mindenbe belefognak, számos dologgal foglalkoznak. Sokan úgy vágtak bele a versek éneklésébe, hogy ők nem ebből akarnak megélni, hanem jókedvből csinálják, és ezek nagyon jó értelemben vett amatőr próbálkozások voltak, melyeket kellemes volt hallgatni. Persze az is nagy előrelépés, hogy most már a környező országokból is jönnek résztvevők erre az eseményre.

• Miért tartották fontosnak, hogy a gyerekeknek is készítsenek műsorokat?

— Amikor a ’70-es években elkezdtük a zenélést, még a magunk generációjának játszottunk. Aztán a szervezők részéről érkezett a kérdés, hogy csinálnánk-e gyerekprogramot. Vállaltuk, és összeválogattuk azokat a verseket, amelyekről úgy gondoltuk, megfelelnek a legfiatalabb nézőinknek. Később kiderült, a gyerekek szeretik a műsorainkat, és akkor már tudatosan foglalkoztunk ezzel is, könyveket, lemezeket adtunk ki. A Kaláka-koncerteken a gyerekek nemcsak hallgatói, hanem résztvevői is az előadásnak, emellett megismerkedhetnek a hangszereinkkel, melyek között vannak igencsak különlegesek is.

• Gryllus Dániel hány verset tud fejből?

— A zene könnyebbé teszi a vers megjegyzését. Ha valaki dallammal együtt tanulja a költeményeket, később sokkal könnyebben tudja felidézni őket. A repertoárunkban 1300-1400 dal szerepel, de ez persze nem az aktív repertoár. Ebből 300-400 verset biztosan tudunk fejből, sőt, ha nagyon akarjuk, egy kis próbával akár többet is elő tudunk varázsolni. És az sem mellékes, hogy az elmúlt ötven évben mintegy 300 költőtől énekeltünk verseket.

 

A borítókép Herédi Krisztián felvétele

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink