Kónya Sándor a Hét Nap tordai élőújságján - Szalai Attila fotója

Él Észak-Bánátban, Csókán egy nagyszerű ember. Okleveles gépészmérnök és középiskolai tanár. Halk szavúan szól embertársaihoz a vajdasági költők verseinek nyelvén. Egyszerűen úgy, hogy magához szorítja gitárját, a húrok pedig a szöcskeszemű ablakokról, a bánáti zilált életről, a táj ihlette vallomásokról pengnek.
Mindezt Kónya Sándor teszi, akinek énekmondása felkarolja, cirógatja bánáti életünk minden mozzanatát, és némi szárnyfeszítéssel fölénk röppen, hogy akkordjai, mint a hópilinkék szitálása, elviselhetővé tegyék a Délvidék árvaságát, egyedülvalóságát. Markába ragadja az itteni poétákat, dalnokokat. A megzenésített versekkel azt üzeni: a verselő kedv igenis honos szűkebb hazánkban, a Délvidéken. Kell, hogy becsületük legyen, hiszen rímekbe faragva sírnak-nevetnek velünk és értünk.
Kónya Sándort a múlt év nyarán a tiszaszentmiklósi plébánián tartott könyvbemutatón ismertem meg, amikor Cs. Simon István-, Bogdán József- és Fehér Kálmán-verseket énekelt. Maga elé nézett, és lelkének ezer rezdülése kongott hol halkan, hol felgyorsulva a szívzörejek erejével. Ilyet azelőtt csak Dévai Nagy Kamillától hallottam. Szalkay Kanyó Leona megzenésített verséből kölcsönözve: ,,önzetlen önzéssel” már akkor szerettem volna a Délvidék világának megüzenni, fekete hollók szárnyán elröpíteni Kónya Sándor zenéjét.
Ekkorra már túl volt az első kötetén a Harmatozzatok, egek! címűn, amelyben az észak-bánsági katolikusok vallásos énekeit gyűjtötte egybe, 2005-ben pedig tevékenységét Kálmány Lajos-emlékplakettel jutalmazta a Kiss Lajos Néprajzi Társaság. Olyan ritkán adatik meg hogy sor kerüljön vajdasági poéták és írók könyvbemutatóira, hogy ott aztán énekmondóként hallhassuk a Kónya-féle örömet vagy éppen elsiratást.
A napokban küldte el nekem VersÉnek című új kötetét, mely az Illyés Közalapítvány segítségével látott napvilágot Tóthfaluban, a Logos nyomdájában. 69 verset öltöztetett zenébe. Lenyűgöző kötettel lettem gazdagabb. Egy féltett kinccsel, melyben olyan költeményeket találtam Kónya-dalcsokorba gyűjtve, mint a rég méltatlanul elfelejtett Szűcs Imréét vagy az örökkön bűvölő Cs. Simon Istvánét, Tari Istvánét, Bogdán Józsefét, Csorba Béláét, Brasnyó Istvánét, Fehér Kálmánét, Fehér Ferencét, Szenteleky Kornélét, Burkus Valériáét... Nagyon szeretetre méltó dolog Kónya Sándortól az is, hogy megszólaltat a Délvidékről olyan költőket is, akik még csak pályájuk kezdetén vannak, vagy még kötetük sincsen. Fontos, hogy édes anyanyelvünk mesterei és érzésviláguk teljesedik ki Kónya Sándor zenéjével. Meghallgattam az új korongot is a 43 VersÉnekkel. És nagyon jó volt együtt rezzenni Kónya Sándor dallamával, mert a megénekelt délvidéki világ szomorúsága, öröme, szerelme vagy elmúlása, halandósága értem, értünk szólt. És csak csodálkoztam, honnan ez a varázslat, ez a bűbáj? Miből fakad Kónya Sándor érzékisége? Aki meg tudja énekelni a szirmok fényvarázsát, aki rádalol a kéklő égi ablakokra, annak nem rejtelem a földi halandóság. Hanem hit. Isten oltalma és segedelme -- ,,a gyökeret becézgető fény” szónoka.