Az óbecsei Nagyboldogasszony-templom plébánosa, ft. Fuderer László atya, minden év decemberében, adventben, gyóntatni megy a kilátástalanságban vergődő és mégis a hit által a remény fényét kereső, ágyban fekvő beteghez. Nem csak a vigasztaló szavakat viszi. Tarsolyában szorgos kezű asszonyok által készített mézeskalács van, a szeretet, a törődés, a karácsony ünnepének jelképe.

Az adventi időszak velejárója a gyónás, mely nem csupán a bűnök beismerése, hanem találkozás a megbocsátó Istennel. Lelkiismeret-vizsgálat, bűnbánat és elhatározás a jóvátételre előzi meg.

A karácsony előtti hetek, a fények és az illatok, a szeretet és a közösség ereje mind-mind olyan varázslatos légkört teremtenek, amelyben az apró gesztusok és tettek is hatalmas jelentőséggel bírnak. Az igazán meghitt pillanatok nem mindig a legnagyobb (tárgyi) ajándékokban rejlenek, hanem azokban az egyszerű, mégis mélyen emberi cselekedetekben, amelyek kapcsolatot építenek és örömet adnak. Ajándékozni nem csak kézzel lehet.

A hívő ember sóvárog a megbocsátásért. Tiszta lélekkel igyekszik készülni a karácsonyra, ezért szívből jövő a pillanat, amikor a plébános belép a hívek mindennapjaiba, lelkileg támogatja őket, Isten megbocsátását és áldását kérve. Ezt az élményt szeretné megélni az ágyban fekvő vagy járni nehezen tudó beteg, és ezt a vágyat gyóntatással igyekszik valósággá varázsolni a plébános. Nemcsak a misére betérő emberre kéri Isten áldását, hanem az otthonából kijárni nem tudó betegre is.

A mézeskalács apró figyelmesség, a közösség gondoskodásának és az együttérzésnek a szimbóluma. Minden falatja egy csipetnyi szeretet, melyet a plébános a beteg otthonában ad át, hogy örömet és vigaszt nyújtson azoknak, akik már nem tudják megélni a közösség melegét a templomban, de általa részesülnek belőle.

Az apró tettek és figyelmességek, melyek nap mint nap körülvesznek bennünket, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy karácsony szelleme ne csak az ünnep napjain, hanem egész évben éljen a szívünkben.

Áldott karácsonyt!