Miután az Úristen kiűzi Évát és Ádámot a Paradicsomból, a férfi veszi feleségét, és keletre költözik, tizennyolc évig él ott és két hónapig, amikor szívében megerősödik a vágy megismerni Évát, akit az Úristen társul teremtett néki. Gyöngéden fordul felé egy fügebokor alatt, ám szemére, tudatára nyomban nehéz sötétség borul. Csontjait ropogni érzi, metamorfózisa eredményeként bogárként ágon mászik érett, illatos fügék mellett, s azt látja csak, hogy odalent kígyó tekereg, rágyűrűzik Éva gyönge testére. A nő karjával öleli a ronda férget, aki nem más, mint Számmáél, az angyal, a Gonosz születésének magvát elhintő, az Úristen követe. Bogárkánk látja, asszonya vággyal öleli az ocsmány hüllőt, megigézett állapotában kéjesen sikong, teste legapróbb porcikáját is átjárja a gyönyör, még, még, suttogja előbb, majd kiszakad torkán a szó, még! Ádám nem észleli ilyennek társát eddig soha, hipnotikusan bámul az ágról az ölelkezőkre egy hatalmas füge mellől. Éva görcsösen szorongatja az álnok csúszómászót, aki már lefelé tekergőzik a gyönge testről, búcsúzóul kéjesen megérinti még a nő melleit és ágyékát.
Ádám előtt újra elsötétül a világ, s mikor föleszmél, asszonya ölelő karjai szorítják, fülébe leheli a vággyal teli száj, még! S a férfi lélekkel és szívvel, minden erejével megöleli kedves asszonyát, aki viselős lesz, s világra hozza Káint, ahogy az anya számon tartja, az elsőszülöttet, s a kínok között ujjongva kiáltja, Jáhvéval egy férfit szereztem! --, s szinte fájdalom nélkül megszüli fia gyönyörűséges ikerhúgát, aki miatt testvérgyilkossá lesz majdan az ördög magvából a gonoszság termékenységével megfogant lény.
Másnap, reggeli verőfénynél a szülők Káin arcába néznek, s látják, nem hasonlít hozzájuk, földiekhez, inkább az égiekhez, s ennek okáért az anya szól, egy férfit kaptam az Úr hírnökétől, aki szeretkezésünk közben angyal képében fölöttünk röpdösött.
Éva soha nem tud megtévesztéséről, Ádámnak halványan feldereng bogárka léte, s lelkében örök tüskeként haláláig ott szurkál, gennyes tályogot vet kételkedése saját apaságában.
Ádám később valóban megismeri asszonyát, s az megszüli Ábelt, s annak ikerhúgait, két csúnyácska nőszemélyt. Meg is írják később bölcs írástudók, hogy három csoda történik ugyanazon a napon; ugyanaznap teremtik Ádámot és Évát, ugyanaznap egyesülnek, ugyanaznap hozzák létre a nemzedéket. Ketten foglalják el a fekvőhelyet, és heten vannak, amikor azt elhagyják.
S minthogy más emberlánya még nem él a földön, ezért Káin és Ábel asszonyai húgaik lesznek, s ezt az Úristen atyjuk, Ádám által engedélyezi nekik. Ez az Úristen kegyelme, így gyakorol kegyet az elsőkön, hogy általuk felépüljön a világ, mert a világ kegyre épül.
Káin földművelő, Ábel a juhok pásztora.
Amikor megemberesednek a fiak, Ádám szól, meg kell házasodnotok. Káin feleségül kapja Ábel húgait, Ábel asszonya Káin húga legyen! Ábel ez ajánlatot nagy örömmel fogadja. Ekkor Káin így szólt anyjához, Évához: -- Vegye el Ábel a saját húgait, én csak az enyémet akarom! Ezen ellenkező kijelentés előzménye, hogy Káin kemény szívében ott bujkál a Sátán, éjjel meg is jelenik előtte, s mondja néki, testvéredet, Ábelt Ádám és Éva jobban szeretik, mint téged, és mert szeretik őt, a te szép testvéreddel akarják megházasítani, és mert téged gyűlölnek, számodra kínokat terveznek, s hogy gyötrődésed még nagyobb legyen, Ábel két csúf nővérét varrják nyakadba! Azt tanácsolom hát, öld meg testvéredet, gyönyörű húgod néked marad, az ő két ocsmánysága félrevettetik.
Meghallván fia szavait, Ádám azt válaszolja haragvó fiának, ha te a saját leánytestvéredet veszed el, aki veled született, megszeged a törvényt. A dühös fiú apja képébe ordítja, nincs is még törvény e földön!
Számmáél fák sudarán hangosan felkacag.
Ádám azt ajánlja fiainak, vigyenek zsengéjükből áldozatot az Úristennek, imádkozzanak, s akinek áldozatát elfogadja az Úr, ahhoz adjuk feleségül Káin nővérét.
Felmennek hát lassan a Morijjá-hegyre, két testvér, Káin és Ábel.
Káin ajándékot visz az Úrnak a föld gyümölcséből, Ábel pedig az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből.
Rátekint pedig az Úristen Ábelre és az ő ajándékaira, miért is Káin haragra gerjed, és fejét lecsüggeszti. S szól az Úr Káinnak, miért gerjed haragra, miért csüggeszti fejét? Ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz, ha pedig nem jól cselekszel, a bűn ajtód előtt leselkedik, és rád van vágyódása; de te uralkodjál rajta. Káin lelkében ekkor gyűlölet és irigység izzik, mert áldozata nem talált elfogadásra, s asszonyáért harcolni akar.
És szól és beszél Káin Ábellel, az ő atyjafiával, azt mondja, osszuk fel a világot, melynek során elsőszülöttként én kétszeres részt kapok. Ábel rábólint. Káin folytatja, többletrészemül ezt a helyet veszem el, amelyen az első, Ádám, áldozatát mutatja be, s amely helyről a te áldozatod is elfogadtatott. Ábel ordít, ezt nem hagyom! S minthogy Ábel erősebb Káinnál, leteperi bátyját. Ekkor Káin így szól öccséhez: -- Mi csak ketten vagyunk e világon, ha megölsz, mit mondasz majd atyánknak? Ábel megkönyörül testvérén, és elengedi. Lefelé indul a Morijjá-hegy lejtőjén, gyanútlanul. Káin kisvártatva feláll, jobbjába követ ragad, Ábel mögött terem, s imigyen szól testvéréhez: -- Lásd, én téged ma agyonütlek, ugyan ki fogja véredet visszakövetelni tőlem? Ábel nyugodt hangon válaszolja, hogy ha megölsz, Isten, ki mindkettőnket teremtett, ő fog bosszút állni értem, és véremet visszaköveteli tőled, mert ő ítélkezik és büntet, ő torolja meg a gonosz rosszaságát és a vétkes bűnét, amelyet elkövet a földön. Előle nem menekülhetsz, ismer minden rejtekhelyet a földön, büntető keze elér, bárhová is húzódnál! Káin dühe tűzhányóként föltámad öccse ellen, jobbja lesújt, a kő szétrepeszti Ábel fejét.
Lát mindent az Úristen, hall is mindent, s azt kívánja, vezekeljen a bűnös.
Káin egyedül lépeget lefelé a Morijjá-hegyről, s feje fölött hallja az Úristen szavát, hol van a testvéred, Ábel? Elfogadná a Mindenség Ura, s meg is bocsátana, ha a bűnös elmondaná, ő ölte meg öccsét, bűnt követett el, de Káin, ahogy meghallja az Úr kérdését, csak eszébe ötlik, hátha mégsem tudója minden titkoknak, hátha az ég fellegeitől nem látta a történteket, s hazudni kezd az Úrnak, nem tudom, hol van a testvérem, Ábel. Avagy őrizője vagyok-e hát az én édes testvéremnek? Az Úr Káin dőre válaszára villámot csap az égből, éppen Káin lába elé, s azt harsogja, hogy ő mindent tud, ő a bírája, és a jövőben is az lesz, visszaköveteli tőle Ábel vérét és ivadékát az idők végeztéig. Átkozott légy a földön, amelyből tested vétetett, és amely befogadta testvéred vérét; amikor a földet szántod, ne teremjen semmi abból, amit elvetettél: hazátlan és menekülő légy!
Káin sóhajt, lassan rebegi, hogy nagyobb a bűne, mintsem el tudná viselni azt. Lásd, elüldözöl, ám el tudok-é rejtőzni orcád elől? Aki csak rám talál, agyonüt, mert minden teremtményed tudja, rajtam az Úr megvetése, ítélete, én vagyok a vétkes öcsém haláláért.
Az Úristen azonban kinyilatkoztatja, segítséget nyújt a bűnösnek, nem engedi, hogy Ábel halálát most bosszulják meg a vétkezőn, várni akarok vele, szól az Úr, míg a hetedik nemzedéked megjelenik!
És az Úr bélyeget üt Káinra, homlokára szarvat növeszt, és a Szentírás 22 jeléből eggyel ráírja bal alkarjára azt, hogy ismerje fel, aki őt megtalálja, de hogy senki se üsse agyon, és mindenki tudjon róla, az Úr Káinnak a hetedik nemzedékig megbocsát.
Személyes büntetése, hogy szakállt kap Istentől, amelytől az állatok annyira félnek, hogy elfutnak előle.
Káin, akit a kegyelmes Úristen feltételesen szabadlábra helyezett, ekkor az Édentől keletre, Nód földjére (a Duna-Tisza közé) vándorol.
Számmáél újfent e földön tekergőzik.
A mi földünkön.
Kígyó képében, varangy képében ótvart szór, dögvészt lehel, bélpoklot tömköd orrlikunkba.
Jobbunkban kő, előttünk a testvér.
Megütjük-é?
Orvul?
Bűzös szakállunk nőtt, az állatok csordái fejveszetten menekülnek tőlünk, a madarak, rovarok mind elhúzódnak lépteink elől. Amerre járunk, csönd van, mint a Mórijjá-hegyén akkor.
S várjuk áhítattal egy kisded születését.
Aki áldozatnak örökös reinkarnációja.
2004. december 21.