Az Emmanuel kamarakórus és karmesterük, Konrád EmmaA nagybecskereki Emmanuel kamarakórus nemcsak évi közgyűlést tartott, hanem egyben megünnepelte fennállásának nyolcadik évfordulóját is. Az elnöki beszámolóból kitűnt, hogy az énekkar még egy sikeres évet zárt, többé-kevésbé teljesítette a...
Az Emmanuel kamarakórus és karmesterük, Konrád Emma |
A nagybecskereki Emmanuel kamarakórus nemcsak évi közgyűlést tartott, hanem egyben megünnepelte fennállásának nyolcadik évfordulóját is. Az elnöki beszámolóból kitűnt, hogy az énekkar még egy sikeres évet zárt, többé-kevésbé teljesítette a kijelölt célokat, fellépett a nemzeti ünnepeink és jeles történelmi évfordulóink jegyében szervezett műsorokban, hangversenyezett, vendégszerepelt és vendégeket fogadott, az egyházi jellegű ünnepségek aktív részese volt, de a városi megmozdulásokon is rendszeresen szerepelt.
Egyszóval, ha hívták őket, szívesen mentek, felléptek, énekeltek. Közben barátkoztak, szórakoztak, kikapcsolódtak. Az Emmanuel olyan, mint egy nagy család - összetartja őket a zene szeretete, egymás megbecsülése. Balázs József, a kórus elnöke hangsúlyozta: mindezt szeretnék továbbvinni ebben az évben is. Fellépésükkel ünnepélyessé tették a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott programot a Petőfi ME-ben, s máris készülnek a március 15-ei megemlékezésre. Májusban az Európa Napja elnevezésű helyi rendezvényen mutatkoznak be, majd a hagyományos adai Bárdos-fesztiválon énekelnek, ahol vendégeik lesznek a Brassó környéki, Négyfalu nevű városka kamarakórusának tagjai. Júniusban a budapesti Musica Sacra kórus vendégszereplését viszonozzák. A nyári és őszi hónapok is bővelkednek majd eseményekben, a kórus ott lesz a Szent István-napi ünnepségen, az Új kenyér megszentelésén, továbbá a Szent Gellért évfordulón, s az október 6-ai, eleméri gyászszertartáson is. Ezenkívül jelentkeznek a kamarakórusok tartományi fesztiváljára is, amelyet Kulán tartanak. Meghívó érkezett a címükre Szlovákiából, a senicai Cantilena kórustól, amely tavaly júniusban volt az Emmanuel vendége, egy nemzetközi kórusfesztiválon való fellépésre. A rendezvény szeptember végén lesz, ha sikerül támogatókat szerezniük az utazáshoz, akkor ezt a vendégszereplést is szívesen vállalják.
- Több éve tervezzük már, hogy elvisszük a kóruszenét a szórványtelepülésekre, a legkisebb faluba is, ahol erre igény mutatkozik, de eddig nem sikerült szponzort találnunk, aki megtérítené az útiköltséget. Erről a tervről nem mondunk le az idén sem - mondta Balázs József.
S még egy dédelgetett tervük van: az elmúlt évek során az Emmanuel hírnévre tett szert, s annyi önálló zenei anyaguk gyűlt össze, amelyből szeretnék megjelentetni az első CD-lemezüket. Ehhez is segítségre lenne szükségük, mert bár csurran-cseppen a kasszába innen is, onnan is, mégis a működéshez szükséges, legbiztosabb anyagi forrásuk továbbra is a tagsági díj. Ebből pedig nem lehet minden kiadást fedezni.