„A zene szeretete az egész életemet meghatározta”
Szerda Zsófi
2021.02.23.
LXXVI. évf. 7. szám
„A zene szeretete az egész életemet meghatározta”

Pintér Franjo olyan, mint egy két lábon járó zenei lexikon. Nem volt unalmas élete. Több iskolában dolgozott tanárként, évekig volt munkatársa a Szabadkai Rádiónak, a Hét Napnak írt lemezkritikákat (mint mondja, több mint 650-et), a híres-nevezetes Aquarius klubban lemezlovaskodott, és polcán több mint 3000 bakelit sorakozik. Egyvalami pedig mindig ott volt, ez pedig a zene.

* Emlékszik az első lemezre?

— Édesapám 1965-ben vett lemezlejátszót, s ekkor kezdtem el lemezeket gyűjteni, tizenhárom éves koromban. Hogy mi volt a legeslegelső, nem tudom már, de először népzenei albumokat vásároltam, a Moholi lakodalom című lemez például az elsők között volt, de piszkosul érdekelt a ’60-as évek jó kis beatzenéje. Szabadkán akkoriban nagyon jó volt a zenei szcéna, több zenekar létezett, egy barátommal jártunk próbákat nézni, megjelentek az Indexi, Grupa 220, Siluete, Iskre, és sorolhatnám. Beindult az akkori Jugoszláviában a zenetermelés, egyre több lemez volt a boltok polcain. Itt kezdődött.

* Ezt úgy kell elképzelni, hogy az ember bement a lemezboltba, s minden zsebpénzét erre költötte?

— Akkoriban Szabadkán könyvesboltokban lehetett lemezt venni. A mai napig emlékszem rájuk. A Korzó és a Corvin Mátyás utca sarkán, a Sárgaházzal szemben, a Rudics utcában. Nem volt olcsó mulatság, úgyhogy bizony elég sok pénzt hagytunk ott. Akkoriban csak jugoszláv zenekarok lemezei voltak elérhetőek, majd 1966-ban a magyarországi Táncdalfesztivált megnyerte az Illés-zenekar, s ez volt az első magyar kislemez, melyet nálunk is meg lehetett vásárolni. Szabadkán akkorjában izgalmas zenei élet zajlott. Lengyel Gabi, Jáger Nikola, Kovács Kornél, aki az Indexi alapító tagjai között volt, a Teška Industrija együttes és az Entuzijasti. Ha egy kis pénzhez jutottam, futottam a boltba, vagy megbízható címekről külföldről rendeltem a lemezeket.

* Honnan lehetett tájékozódni az újdonságokról?

— Néhány évig megjelent a Džuboks nevű lap (megjegyzem, minden száma megvan otthon), ehhez mindig jártak az úgynevezett fólialemezek, s itt már bejött a The Rolling Stones, a The Beatles, tehát a nagyágyúk. Darabonként gyűjtögettük őket. Ekkor már volt körülbelül 25 kislemezem, 8 fólia, de nagylemez még egy sem, s ez is nagy dolognak számított. 1966-ban a Szabad Európa Rádióban beindult Cseke László Tinédzser Party című műsora, itt is füleltük az újdonságokat, már alig vártuk, hogy kezdődjön. Ezt utána megvitattuk a haverommal. A Belgrádi Rádióban is voltak zenés műsorok, a Sastanak u 9 i 6, a Tranzistor na jastuku, aztán pedig a Veče uz Radio, melyet Nikola Karaklajić nemzetközi sakkmester vezetett. Ő sokat utazott, hozta a lemezeket, fenomenális műsora volt.

* S milyen volt az akkori klubélet? A diszkók? Hiszen igencsak belefolyt a sűrűjébe.

— Először, ha jól emlékszem, a Largo diszkóklub indult be a Zágrábi utcában, ez a nagyok diszkója volt, mi nem mehettünk, de esténként iskolából hazafelé menet megálltunk előtte hallgatni a zenét. Ott volt a Pink Panther, a Lezonit, a Paligo Palus Palicson, sokkal később az Amfora, a Mladost stb. A bulik akkor 20-tól éjfélig tartottak, játszott egy zenekar, s a köztes időket lemezlovasok töltötték ki.

* Hogyan került végül a DJ-pult mögé?

— 1975-ben igen sok koncertre elutaztam, láttam Santanát, a Deep Purple-t, a Uriah Heepet, a Jethro Tullt, s ismertem a Szabadkai Rádió akkori zenei főszerkesztőjét, Hegedűs Otmárt, aki behívott, hogy meséljek a koncertekről. Én pedig örömmel számoltam be az élményeimről, aztán később szólt, hogy helyettesítsem egy rövid időre a rádióban, ekkor szerettem bele a rádiózásba. Mindig ott kotnyeleskedtem, bedolgoztam, besegítettem, és megismerkedtem az Aquarius Ifjúsági Klub vezetőjével, Makacs Ernővel. A klub a mai közgazdasági iskola pincéjében volt, és mivel mindig gondja akadt a DJ-kkel, akik szerettek nagyvilági életet élni, éppen megüresedett egy hely, megkért, ugorjak be. Természetesen igent mondtam, s ott is maradtam tíz évig, a kislányom születéséig. 1984 decemberében én voltam, aki levette az utolsó lemezt a lejátszóról, és örökre bezárta az Aquariust. Pedig hihetetlen látogatottsága volt. 1981-ig 300 000 vendége volt a statisztikák szerint. Bizonyos napokon 1000 jegyet eladtunk. Hát, szép idők voltak.   

* S a rádiózás végig megmaradt?

— A rádiózás szeretete igen, a munkahely majdnem végig. 1980-ban politikai ügyekbe keveredtem, nem dolgozhattam tovább a rádióban, ami eléggé megviselt, de aztán beindult a Szabadkai Rádió és az Aquarius közös műsora, úgyhogy visszakerültem, bár a nevem és a hangom nem volt ott, de a zeném igen, hiszen többször is közvetítettek élőben a klubból. Dolgoztam a Zorkában, az Elektroremontban, amikor pedig lecsillapodtak a dolgok, 1992-ben felmondtam a régi cégemben, és visszamentem a rádióba, immár rendes munkaviszonyba, a műszaki osztály főnöke lettem. Néhány évvel később indítottunk egy műsort Makacs Ernő, Hegedűs Otmár és jómagam, ahová vendégek jöttek, hoztak egy lemezt, melyet meghallgattunk, majd beszélgettünk róla. Több száz vendégünk volt így. Én a ’60-as évek zenéjével foglalkoztam. Enciklopédia, lemez a polcról, és szólt a rádió. Majdnem 1500 műsor készült el 2016-ig. Két hónap híján harminc évig dolgoztam itt, szeretem ezt a tényt a kalapom mellé tűzni.

* Már említett néhány koncertet és zenekart, de biztosan van köztük kedvenc is…

— Az Omega együttes különleges helyet foglal el a szívemben. 1970 júniusában, emlékszem, iskolaév vége volt, jött az Omega koncertezni Palicsra a nyári színpadra. Akkor még az eredeti felállásban. Sosem felejtem el a Kérges kezű favágók című instrumentális számot. Négy évvel később megint jöttek, akkor már pszichedelikusabb dalokkal, és vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődött a koncertjük. Szeptember volt, és tűzött a nap. Levetették a fellépőruhát, trikóban zenéltek tovább. Amikor a koncertnek vége lett, leültünk a hűvösben, és egy óriásit beszélgettünk az omegásokkal. Amikor 2006-ban megint Szabadkán zenéltek, volt egy sajtókonferencia, ahová elvittem a lemezeimet aláíratni. Kóbor János és a megboldogult Benkő Laci voltak ott. Megkérdeztem, emlékeznek-e a palicsi fellépésre. Benkő csillogó szemmel mesélte, hogy bizony emlékszik, úgyhogy megint beszélgettünk egy nagyot. Ezek szép emlékek. A családommal rendszeresen jártunk a Sziget Fesztiválra, ott láttam Prince-et, Caro Emeraldot, a Metallicát. Csak néhány éve hagytuk abba, mert kezdtünk nem találni olyan zenét, amely végett megérte volna menni.

* Akkor a mai zenéket már nem kedveli annyira?

— Figyelem a mai zenét is, de sajnos nem gondolok róla semmit. Aki szereti, hallgassa, nekem nem nyújt semmi pluszt, és kérdés: ki fog ezekre emlékezni? Persze most is születnek jó számok, van kivétel, de én még mindig az ’50-es, ’60-as, ’70-es, ’80-as évek zenéit hallgatom. Nálunk otthon mindig szól a zene. A kragujevaci Smak zenekart például a mai napig szívesen hallgatom. Lehet éjjel, nappal, tél vagy nyár. Az együttes koncertjein már akkor ott voltam, amikor még falusi táncokon zenélt, ahová gardimamák kísérték a lányaikat.

* Az bizony nem ma volt. És vannak még lemezek, melyek valamiért különlegességnek számítanak a polcon?

— Amikor megszereztem a Jethro Tull első nagylemezét, mely 1969-ben jelent meg, az egy nagy dolog volt számomra, vagy a Nice együttes albuma. Belőle jött létre később az Emerson, Lake & Palmer. Vagy például az Illés-zenekar 1968-ban megjelent első nagylemeze, melyről kevesen tudják, hogy borítóját Szabadkán fotózták. Az Illés 1968. május 1-én a Kisstadionban vendégszerepelt, s ott volt egy úthenger, az mellett fényképezkedtek. 1973 márciusában a Barclay James Harvest zenekar lépett fel a szabadkai Sportcsarnokban, és igencsak foghíjasak voltak a sorok. Mi is elmentünk, s olyan jó hangosítást azóta sem hallottam a Sportcsarnokban. Úgy szóltak, mint a lemez. Az albumuk azóta is a polcomon áll. Minden lemez a maga módján különleges. Nem is szeretem őket kölcsönadni. A 3000 lemez jó sok helyet foglal, de nekik mindig lesz helyük a házban. A cipősszekrény elfér a fűtőházban is. (Nevet.) Ez egy holt tőke, mégis olyan szép, amikor kiveszek egy hanglemezt, és eszembe jut a zsúr, ahol először a lejátszóra tettem, vagy egy másikon ott egy pohár lenyomata, mely egy másik emléket idéz fel. Szeretek bezárkózni, és órákon át hallgatni a lemezeket. A zene szeretete az egész életemet meghatározta. A műszaki iskolán kívül tanítottam a Szabadkai Zeneiskolában is, hangtechnikát, és jó volt évekkel később az egykori, kis tanítványokat nagy színpadokon látni. De minden diákom sikerére nagyon büszke vagyok. Könnyű dolgom volt, hiszen egész életemet fiatalok között tölthettem, s ez a mai napig is így van, hiába vagyok nyugdíjas.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Különleges gyűjtemények rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..