A vajszkai magyarok új otthona

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

A vajszkai magyarok új otthona

- Szabó Attila fotójaVajszka, ez a dél-bácskai település, melynek a 2002-ből származó adatok alapján mintegy 3200 lakosa van, Bács községben található. A magyar választói névjegyzékre 214-en iratkoztak fel, de a faluban ennél több magyar él, talán négyszáz is - mondják a beszélgetőtársaim,...

- Szabó Attila fotója

Vajszka, ez a dél-bácskai település, melynek a 2002-ből származó adatok alapján mintegy 3200 lakosa van, Bács községben található. A magyar választói névjegyzékre 214-en iratkoztak fel, de a faluban ennél több magyar él, talán négyszáz is - mondják a beszélgetőtársaim, de azonnal hozzá is teszik, amit a vidéken tett látogatásunk során többször is hallottam: csak éppen nem beszélik az anyanyelvüket. A magyar iskola hiánya - a magyar nyelvű oktatás még a távoli 1953-ban szűnt meg - és a vegyes házasságok megtették a magukét. De a helyi Szent György-templomban Kujundzsity Joszip plébános úr magyar nyelvű szentmisét is tart, a gyerekek - és nemsokára az érdeklődő felnőttek is - anyanyelvápoló órákra járhatnak. Mi azonban ezúttal egészen más okból kerestük fel a vajszkai magyarokat: a 2004, illetve hivatalosan 2007 óta létező Búzavirág Magyar Művelődési Egyesület a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség közbenjárására anyaországi eszközökből székházat kapott.
Egy kisebb csoport: Deák Edit, a művelődési egyesület elnöke, Szabó Erzsébet, Elhard Mária, Béres Ilonka és Elhard Pál a kora tavaszi napsütésben az utcán vár bennünket. Kellemes meleg van, de beljebb kerülve látható, hogy az udvart még hó borítja. A tágas, de elég rossz állapotban lévő épületet a szárazkapu-bejárat két részre osztja. Szép, nagy ház, állapítjuk meg, de elhanyagolt, látszik, hogy hosszú évek óta nincs lakója. Pedig a falu egyik legtekintélyesebb, legelismertebb családja élt itt.
Az egyesület tagjai lelkesen mutatják, hol lehetne a nagytermet, a későbbi gyülekezőhelyet kialakítani. Örülnek az új tulajdonuknak, abban bíznak, hogy így már sikerül a fiatalokat is bekapcsolni a munkába. Mert jelenleg csak nyolcan-tízen maradtak, akik rendszeresen kiveszik a részüket a csoport tevékenységéből. Talán mondanom sem kell, mindannyian idősebbek. De nem öregek - teszik hozzá jókedvűen.
A vegyes kórusuk minden adódó meghívást, fellépést elvállal, készülnek a húsvét megünneplésére, ami az idén egy dátumra esik a templom védőszentjének, Szent Györgynek a napjával, de a Durindóéval is. Igaz, mi inkább csak nótákat énekelünk - szabadkoznak, de az a céljuk, hogy ott legyenek a rendezvényen, hogy megmutatkozzanak, tudjanak róluk, de ők is meg akarnak hallgatni másokat, tanulni szeretnének a fellépőktől. Tervezik a tánccsoport megalakítását is, de egyelőre nem lenne miből fizetni az oktató költségeit.
Azért is jó érzés, hogy végre saját tető van a fejük felett, mert korábban a Tűzoltóotthonban próbáltak, de oda előre be kellett jelentkezniük, és néha két hetet is vártak a szabad időpontra. Úgy érezték, mindenkinek útban vannak. Azt állítják, a fiatalok egy része csatlakozna hozzájuk, de attól félnek, a társaik kinevetik, kicsúfolják őket. Abban reménykednek, az új székházba szívesebben betérnek majd, és nem arra gondolnak, hogy meglátja és megszólja őket valaki.
Nagy lehetőség ez számunkra - bizonygatják -, melyet meg kell ragadnunk, hogy megmutassuk, ilyen maroknyian is megérdemeltük a bizalmat. Lassan haladunk majd - tervezgetnek -, összefogunk, elkezdjük, egyelőre a háznak csak egy részét hozzuk rendbe, hogy legyen hol összegyűlni, próbálni, magyar órákat tartani, a többi ráér. De a renoválásra egy kis pénz mindenképpen kellene.
- Ezt a házat választottuk, itt nem zavar bennünket senki, nyugodtan énekelhetünk, zenélhetünk. Mi nem félünk a munkától sem, segítünk majd, amiben tudunk, de az anyagot meg kell venni. Kicsit kellemetlen nekünk, hogy a leendő otthonunkat ilyen lerobbant állapotban látták, de jöjjenek el egy év múlva, akkor már sokkal szebb lesz itt minden, és akkor majd másmilyen fotókat is készíthetnek - búcsúztak tőlünk.
Megígértük, ha hívnak, ismét jövünk, megnézzük, és megírjuk, mire jutottak a vajszkai magyarok. Mert az nem kétséges, hogy a nekibuzdulásuknak lesz eredménye.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink