Sárosi Bálint írta majd fél évszázaddal ezelőtt, 1972-ben Király Ernő és dr. Burány Béla első népdalkiadványairól: „Nem »tekintélyes«, még csak nem is »igényes« külsejű könyvek ezek, mégis nagy dolog, hogy létrejöttek s szakadatlannak ígérkező sorban csatlakoznak hozzájuk újabbak.” (A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei 11—12. 267.)

Vargyas Lajos nem sokkal később, 1977-ben dr. Burány Hallották-e hírét? című balladáskönyvéről írva, Bodor Anikóra utalva megjegyzi: „Igen örvendetes, hogy a jugoszláviai magyarságnak is van már megbízható népzenei szakértője […] Kívánatos volna, hogy szorosabb kapcsolat és tapasztalatcsere alakuljon ki közte és magyarországi népzenekutatók között.” (Hungarológiai Közlemények 32. 136—137.)

A neves népzenekutatók előrejelzését és kívánalmát megvalósulva látjuk ma, amikor kezünkbe vehetjük ezt a tartalmára és méretére nézve is tekintélyes könyvet (a tömege több mint 1 kg). A Vajdasági magyar népdalok V. kötetének társszerzői a sors akaratából Bodor Anikó és Paksa Katalin, akiket több évtizedes szakmai és baráti kapcsolat kötött össze, így Anikó sajnálatos távozása után az elkezdett munkát Katalin fejezte be. Bizonyára sokan tudják, de emlékeztetőül közlöm: Bodor Anikó Aracs-díjas és Kóta-életműdíjas vajdasági népzenekutató, a Délvidéki Népzenei Archívum megalapítója; Paksa Katalin Szabolcsi-díjas, Ipolyi Arnold-díjas és Széchenyi-díjas népzenekutató, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének munkatársa. Kiemelném, hogy — szakmai védjegyet adva — a Zenetudományi Intézet közreműködésével készült el a kötet, hiszen Katalin mellett részt vállalt a munkából Domokos Mária és Rudasné Bajcsay Márta szakvéleményezőként, Németh István pedig a hangzó anyag gondozójaként. A kiadványt Juhász Gyula szerkesztette, aki a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa, egyúttal a vajdasági népzenei mozgalom fiatal, tevékeny szereplője. A kottagrafikákat Pálóczy Krisztina, a Néprajzi Múzeum munkatársa készítette. Közös munka, határokon átívelő személyes és intézményes összefogás eredménye tehát ez az impozáns kiadvány, mely a vajdasági jeles napi szokások énekeit tartalmazza, csaknem 950 adatot.

Nyilvánvaló és tiszteletre méltó a szerzők ama szándéka, hogy Kálmány Lajos gyűjtései mellett a többi, úttörő folklorista anyagát is bemutassák. Török Károly, Haraszti Gyula és Csaplár Benedek gyűjtéseivel így csaknem 150 év anyagából merít a kötet. A neves népzenekutatók — Vargyas Lajos, Kiss Lajos, Volly István, Manga János stb. — és a vajdasági nagy elődök — Király Ernő, Burány Béla, Tripolsky Géza, Penavin Olga, Székely Mária stb. — mellett számos fiatalabb gyűjtő is szerepel a mintegy ötven nevet tartalmazó gyűjtők névsorában.

A kötet bevezetőjében Paksa Katalin a jeles napi szokásokkal és a hozzájuk tartozó énekekkel kapcsolatos általános törvényszerűségekről ír bővebben, s a közreadás szempontjai mellett a vajdasági gyűjtések történetét is áttekinti. Az énekekhez fűzött jegyzetek igen hasznosak, széles spektrumon mozognak, a dallamok eredetére, variánsaira, földrajzi elterjedtségére, stiláris jellemzőire, a szövegek műfajára is utalnak. Az énekeket tartalmazó fejezetek mindegyikéhez részletes tájékoztató tartozik. Ezekben, valamint az énekek jegyzeteiben az előadók (adatközlő énekesek) magyarázatai is megjelennek természetesen tájszólásban, így a vajdasági nyelvjárási jelenségekről (a bácskai ë-zésről, a szögedi kirajzás ö-zéséről és a külön színfoltot nyújtó bácskertesi beszédről) is képet kapunk.

A kötet anyaga tizenhat fejezetre tagolódik. Négy fejezetben találhatóak a karácsonyi ünnepkör (advent, karácsony, újesztendő, vízkereszt) énekei. Ez a rész tekintélyes terjedelmű, a kötet egészének több mint háromnegyedét teszi ki, a karácsonyon belül kiemelkedő a betlehemezés a majd kétszáz énekével a csaknem negyven szokásleírásban. Csak ez a rész egy önálló könyv is lehetne. Itt sorjáznak tovább a szentcsalád-járás, a bölcsőjárás, a huszárjáték, a csillagjárás szokásai és énekei, a karácsonyi és újévi köszöntők, pásztorénekek stb.

A húsvéti ünnepkör két fejezetében a fájdalmasan szép nagyböjti énekek és az utánuk következő örömteli húsvéti énekek találhatóak meg.

A magyarság Mária-tiszteletéből fakadóan a Mária-ünnepek (Havi boldogasszony, Nagyboldogasszony, Kisboldogasszony) fejezetein kívül másutt is találunk Mária-énekeket: Mária-siralmakat a nagyböjti, illetve Mária-bölcsődalokat a karácsonyi énekek között. Három fejezet énekei szentekhez szólnak, Szent Annához, Szent István vértanúhoz és Szent Jánoshoz.

A disznótoros és farsangi kántálók, köszöntők szókimondó, esetenként vaskos szövege jelentősen különbözik a vallásos népénekek magasztos textusaitól. Dallammal együtt előadva azonban archaikus hangulatúak, távoli múltunkat idézik ütempáros és regösformuláikkal. A pünkösdölők dallamai és kötetlen, ütempáros szerkezete is a régi értékeinket képviseli.

A néprajzban jártas olvasó is talál a könyvben újdonságként ható érdekességet, néhány sajátos helyi szokást, éneket, mely nevében vagy tartalmában a magyar nyelvterület más részein ismeretlen. Ilyen a kóringyálás, a vornyiktánc vagy a kontramars. Ez utóbbi során a farsangi bálból elkésett legényt a többiek padra hasaltatják, és seprűvel, tréfásan, zeneszó mellett elfenekelik a kontramars ütemére. A dal két változata található meg a kötetben.

A könyv által tekintélyes mennyiségű, hiteles és teljes szokásleírás, jeles napi ének válik hozzáférhetővé hagyományaink művelői számára. Reméljük, hogy tevékenységüket gazdagítani fogja a közreadott anyag, melyben gyermekeknek, ifjaknak, időseknek is van „testhezálló” ének, sőt nemek szerint is lehet válogatni: pl. leányoknak az angyali vigasság, a bölcsőjárás, a pünkösdölés alkalmas, a fiúknak a csillagjárás, a huszárjáték, a pásztorének való. A népzenei mozgalom szereplőin, hagyományaink éltetőin kívül haszonnal forgathatják a kiadványt a népzenekutatók, a vallásos népénekek kutatói, a szokások, a nyelvjárások iránt érdeklődők, de még a történelmet kutatók is.

Az előszóban Hajnal Jenő ajánlja figyelmünkbe közösségi hagyományaink nagyszerű dokumentumait, a Vajdasági magyar népdalok eddig megjelent köteteit.

A kiadvány végén a témához kapcsolódó bőséges irodalom található. A mutatók a gyors, céltudatos keresést segítik, a tájszavak, kevésbé ismert kifejezések jegyzéke a szöveg megértéshez nyújt fogódzót esetenként, mert megtudhatjuk például, mit jelent a kancsika (karikás ostor), a páka (nádbuzogány bolyhos része) vagy a surbankó (serdülőkorú). A helységnévjegyzékből kitűnik, hogy a bácskai (Gombos, Doroszló, Bácskertes, Szilágyi, Szenttamás, Temerin, Ada, Horgos, Mohol, Oromhegyes, Völgyes, Zenta stb.) és a bánsági (Csóka, Egyházaskér, Feketetó, Magyarmajdány, Oroszlámos, Törökbecse, Törökkanizsa, Magyarittebe, Muzsla, Hertelendyfalva, Sándoregyháza, Székelykeve stb.) gyűjtőpontok mellett Szerémségből (Dobradó, Maradék, Satrinca, Ürög) is vannak adatok.

A kiadvány világos kottaképei, a könnyen áttekinthető oldalak a kottaíró Pálóczy Krisztina és a műszaki szerkesztők, Csernik Előd és Kelemen Emese munkáját dicsérik.

Mellékletként a kötethez egy CD tartozik több mint száz hangzó egységgel.

Végezetül köszönet és hála az újvidéki Forum Könyvkiadónak és a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek, mert fontosnak tartották a jeles napi szokások énekeinek megjelentetését, és megteremtették a kiadás feltételeit.