Az idén, a költőóriás mártírhalálának 80. évfordulójára, ismét sajátos főhajtással emlékezik Tóth Péter Lóránt. Ezúttal Cservenkán kezdte meg verszarándoklatát, hogy egy hét és 400 kilométer megtétele után szeptember 14-én Abdára érkezzen.

— Az öt évvel ezelőtti utam Borból indult, de azóta nagyon sok minden változott a világban és az én életemben is. Megnősültem, van két kisfiam, a nagyobb, Péter Zalán négyéves, a kisebb, Ádám Máté másfél esztendős, vagyis most nem vagyok abban az élethelyzetben, hogy egy hónapra magára hagyjam a családomat. A költő Cservenkán írta a második Razglednicát, itt történt az a borzasztó eset, amikor egyetlen éjszaka alatt a németek ezer embert mészároltak le, és úgy gondoltuk a szervezőkkel, ez méltó helyszín lehet a zarándoklat kezdésére. Nagyon fontos volt számomra, hogy ismét három országot kössünk össze, Szerbiát, Horvátországot és Magyarországot, valamint húsz települést. Öt évvel ezelőtt hiányérzetem támadt, hogy a magyarországi szakaszon nem vetült akkora fény Radnótira, mint Szerbiában, ahol tizennyolc napig minden róla és a zarándoklatomról szólt. Az az út nemcsak a magyarokat, de a szerbeket is megmozgatta, sokan megállítottak, próbáltak velem kommunikálni, segíteni, vizet, almát, csokoládét adtak. Akkor Magyarországon összesen öt előadás volt, az idén tizenöt lesz — mesélte Tóth Péter Lóránt.

Tóth Péter Lóránt a hátizsákkal és a zászlóval az emléktáblánál

Az út vajdasági szakaszán Cservenkán, Zomborban és Bezdánban a „Lélek vagyok. Élni szeretnék!” című pódiumműsorral emlékeznek, melyben Tóth Péter Lóránt mellett részt vesz Hajvert Ákos versmondó és Vajda Noémi népdalénekes. Szeptember 14-én Győrben ötödik alkalommal rendezik meg a Radnóti Emlékmenetet, melyre félezer diákot és pedagógust várnak. Köztük lesznek azok a vajdasági fiatalok is, akik társaikkal elkísérik Pétert azon a 6,3 km-es úton Abdáig, amely Radnóti és huszonegy munkaszolgálatos számára az utolsó volt.

Radnóti Miklós harmincöt éves volt, amikor 1944-ben életének utolsó három és fél hónapját töltötte Borban, a Balkán egyik legnagyobb munkatáborában, ahol százezernél is több rab dolgozott. A közhiedelemmel ellentétben a költőt nem az ércfejtéshez, hanem a vasút kiépítéséhez osztották be. A költő Borban a kevéske élelméből beáldozva egy helybelitől szerezte meg azt a kockás füzetet, amely Bori notesz néven vált ismertté az irodalomtörténetben. A kockás füzetbe élete utolsó tíz versét jegyezte fel. 3200 emberroncs gyalogosan 1944. szeptember 17-én indult el Borból. A munkaszolgálatosokat Németország felé terelték. Újvidéken néhány nap pihenőt kaptak, onnan indultak tovább Szenttamásra, majd Cservenka községbe.

Tóth Péter Lóránt útjának hivatalos kezdési helyszíne Cservenka településen, az egykori téglagyár területén volt. Kabók Erika, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tájékoztatással megbízott tagja egyebek között arra emlékezett, hogy az erőltetett menet során a cservenkai téglagyárban történt a legnagyobb vérengzés, ahol a munkaszolgálatosok őrzését a magyar katonáktól a német katonák vették át.

— 360 kilométer megtétele után a 18. napon, október 5-én érkezett meg ide az elgyötört csoport. Este 10 óra környékén beterelték őket az égetőkemencékbe, aztán 10-15-ös csoportokban hívták ki az embereket, és az agyagvájatok során keletkezett árkokba lövöldözték bele őket. Egyes források szerint 700, mások szerint 1000 embert öltek meg egyetlen éjszaka alatt. Virradatra szűnt meg a sortűz, másnap pedig az életben maradottak Zombor felé indultak. Akik nem tudták tartani a tempót, azokat menet közben végezték ki, az országhatárig mintegy 1400 áldozata lett ennek a Cservenkán kezdődött bestiális bosszúnak. Azt tudjuk, hogy több ízben is próbálták a tetemeket elvinni innen. Például 1957-ben állami kezdeményezésre kezdődött meg az exhumálás, de mint kiderült, másnap már meg is szűnt. Csapody Tamás professzortól tudjuk, hogy mindössze 19 soros jegyzőkönyv maradt erről, melyben az áll, hogy 465 koponyát találtak, ezeket átvitték a zombori izraelita temetőbe, egy közös sírba. A feltételezések szerint még több száz ember földi maradványai maradtak itt valahol a téglagyár területén, ahol most mezőgazdasági vállalat működik. Épületeket húztak fel a tömegsírok tetejére, és ma már nem tudjuk fölmérni, hol lehettek ezek a kivégzések — idézte fel a fájdalmas múltat Kabók Erika.

Hajvert Ákossal a cservenkai katolikus templomban

— Öt évvel ezelőtt találkoztunk legutóbb itt, a cservenkai téglagyárban, akkor is itt volt a kezemben ez a zászló, amely azóta több száz, több ezer kilométert utazott be a Kárpát-medencében, és a „Lélek vagyok. Élni szeretnék!” előadás is most már csaknem félezer bemutatásnál tart. Azt gondolom, öt év alatt változott annyit a világ, hogy egyre jobban és erősebben fel kell hívnunk a fiatalok, de akár az idősebb korosztályok figyelmét is arra, hogy a béke tünékeny, a béke elillan. Az ember elkényelmesedik a jelenben, és azt gondolja, vele nem fordulhat elő az, ami nyolcvan évvel ezelőtt megtörtént, pedig az elmúlt évek eseményei is rácáfoltak erre. Éppen ezért meg kell kérnünk a fiatalokat, hogy a saját életükön kívül a körülöttük lévő emberek életével is foglalkozzanak egy kicsit. Próbáljanak olyan apró lépéseket tenni, amelyekkel egy picit szebbé tehetik a körülöttük lévő emberek életét, mert mindenki tud egy olyan gyertyaláng lenni a saját életében, amilyen Radnóti Miklós is volt a II. világháború sötétségében – üzente a versvándor.

Az cservenkai téglagyár területén lévő emléktábla megkoszorúzása után az érdeklődők a cservenkai katolikus templomban nézhették meg a „Lélek vagyok. Élni szeretnék! című pódiumműsort.

A zarándokút vajdasági rendezvényeit, valamint a vajdasági fiatalok Győrbe való utazását az MNT támogatja.