A lepel a római katolikus egyház tulajdonában lévő ereklye, melyet alapos tudományos vizsgálatoknak vetettek alá. A hagyomány szerint Jézus testének lenyomata van kirajzolódva egy négy méter hosszú lenvásznon, ahogyan a lepelbe helyezték a temetésekor. A Keresztelő Szent János-katedrálisban őrzik, az olaszországi Torinóban.
A lepel nagyjából három évszázadon át pihent Torinóban. 1898-ban fényképezték le első ízben, és nem sokkal ezután az érdeklődés középpontjába került. Paul Vignon, a Sorbonne Egyetem biológusa mentorának, Yves Delange professzornak, a Francia Tudományos Akadémia tagjának az inspirálására Torinóba utazott, megtekintette a vászonról készült képeket, majd 1902-ben Krisztus leple címen kiadta a vizsgálatai eredményéről szóló könyvét. 1931-ben dr. Pierre Barbet francia akadémikus, sebész amputált karokon végzett kísérletei és más patológiai bizonyítékok alapján megjelent Krisztus öt sebe című könyve, mely az érdeklődők körében klasszikussá vált. Egyre több és alaposabb ismertető született, melyek közül kiemelkedett dr. Med. Hynek R. W. Krisztus kínhalála — A modern orvosi tudomány világánál című könyv, mely 1937-ben magyarul is megjelent a Korda Rt. kiadásában.
A második világháborús időszak és az azt követő évtized nem hozott átütő eredményt a vászon eredetiségének bizonyításában, 1969-ben azonban egy titkos vizsgálatra került sor. A 11 tagú bizottság jelentése csak 1976-ban került nyilvánosságra, ami előrelépést nem hozott, műszereket nem alkalmaztak, csak javaslatot tettek a gyakorlati kutatások folytatására. Ennek eredményeként a tulajdonos, II. Umbertó (1904—1983), az utolsó olasz király engedélyezte a mintavételt, és a további vizsgálatokat a vászonnal kapcsolatban, mely Ian Wilson A torinói lepel című könyve nyomán került a köztudatba, és 1978-ban elkezdődött a mindmáig tartó vita a hitelességét vallók és a hamisítás mellett érvelők között.
A 2002-ben végzett vizsgálat szerint a torinói lepel 436 centiméter hosszú és 110 centiméter széles, átlagos vastagsága 0,34 milliméter, súlya 2450 gramm. Halszálkamintásan szőtt lenvászon anyag, mely egy olyan ember negatívját hordozza, akit a feltételezések szerint a keresztre feszítéssel megegyező módon kínoztak meg. A vásznat a torinói Szent János-katedrálisban őrzik. A leplen látható alak frontális és dorsalis lenyomatán kívül vérfoltoknak és víznyomoknak tartott elszíneződések, valamint égési sérülések is láthatóak, ez utóbbiak a franciaországi Chambéry várkápolnájában 1532-ben pusztító tűzvész nyomai.
A torinói lepel heves viták tárgya tudósok, hívők, történészek, írók, de mindenekelőtt szindonológusok körében. Sokak szerint a textília akkor színeződhetett el, amikor Jézus feltámadt a sírjából. A kétkedők szerint ez az elmélet egy középkori hiedelem, mely egy addig ismeretlen, meg nem értett folyamatot próbált megmagyarázni.
A lepel egy eredetileg fehér, a korának megfelelően megfakult, megsárgult, vajszínűvé vált lenvászon. Alkalmas egy ráfektetett emberi test (a fejnél visszahajtva a leplet) teljes befedésére. Az időszámításunk kezdete körül a Közel-Keleten elterjedt szövőszékfajtán készítették. Minden bizonnyal korábban gyapotot is feldolgoztak rajta — ilyen anyagmaradványok kerültek ugyanis a len szálai közé.
A rajta lévő kép a felszíni rostszálak (szépia — szalmasárga színű) elszíneződésével keletkezett, anatómiailag pontosan ábrázolja egy keresztre feszített, kínhalált halt ember testének képét. Az így elhunytakra jellemző módon vérző sebek körvonalai is felismerhetőek. A Közel-Keleten gyakoribb AB vércsoportba tartozó emberi vér foltjai Krisztusnak az evangéliumokban leírt bántalmazásaival vannak összhangban.
A következő számunkban közöljük a lepel vérfoltjai alapján készült vizsgálatok eredményeit, melyek teljes hasonlóságot mutatnak az evangéliumokban leírtakkal.
